A Hyundai is beszáll az legnagyobb autógyártók egyik legjelentősebb áramkútprojektjébe, amelynek keretében nagy teljesítményű töltőket telepítenek az európai utakra.
Augusztusban 3,9 százalékra mérséklődött az éves inflációs ráta Romániában a júliusban jegyzett 4,12 százalékhoz képest - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.
A hatóságok azt kérik az emberektől, hogy amíg a vizsgálatok ki nem derítik, van-e köze az e-cigarettáknak az eddigi halálesetekhez és a megbetegedésekhez, ne használjanak ilyen termékeket.
Minden kornak megvan a maga szépsége: a húszas éveidre biztosan kellemes nosztalgiával tekintesz vissza, ugyanakkor azt is érezheted, hogy nem bírnád...
Az európai lakosság 93 százaléka, a magyarok 96 százaléka súlyos problémának tartja az éghajlatváltozást, 92 százalékuk, a magyarok 96 százaléka támogatja az Európai Unió klímasemlegességre vonatkozó, 2050-re kitűzött céljait - közölte friss jelentésében az Európai Bizottság szerdán.
A Budapest-Hatvan vasútvonal felújításának következő fázisához igazodva, szeptember 12-től november 15-ig módosul a menetrend. A reggeli csúcsidőben sűrűbben közlekednek a vonatok a Keleti pályaudvar és Pécel között, valamint a pótlóbuszok...
A havat használnák energiaforrásként a kaliforniai UCLA egyetem kutatói. A készülék ráadásul kicsi és olcsó, de azért az elsöprő eredményekre még várni kell.
Kritikus a magyar kultúraközvetítőkkel szemben Horváth László, a Fonó vezetője. Miközben ugyanis az előző hónapokban taroltak a Fonó magyar világzenei kiadványai a nemzetközi toplistákon, aközben itthon egy pártagú zsűri szavazta le a rádiós játszásukat, mondván, ez a zene nem hallgatóbarát. A magyar világzene áttöréséről beszélgettünk Horváth Lász
A Szerencsejáték Felügyeletnél és az adott játékszervezőnél is lehetőség van arra, hogy az érintettek önkorlátozó nyilatkozatot tegyenek, sokan élnek ezzel, méghozzá a leghosszabb időtávra, 5 évre, és minden játékra vonatkozólag.
Tizennyolc éve történt az Egyesült Államok történetének legsúlyosabb terrortámadás-sorozata, ami megváltoztatta a vallási fanatizmusról alkotott képünket. A világ hadseregei addig csak látható ellenségekkel vívtak csatát, 2001 szeptembere óta viszont bekerült a köztudatba a terrorizmus elleni háború.
A Hyundai is beszáll az legnagyobb autógyártók egyik legjelentősebb áramkútprojektjébe, amelynek keretében nagy teljesítményű töltőket telepítenek az európai utakra.
A legfrissebb Magyar Közlönyben jelent meg és a mai, azaz 2019. szeptember 11-i naptól hatályos, hogy felmentette Orbán Viktor miniszterelnök a Fejlesztéspolitikai Koordinációs Bizottság, illetve a Partnerségi Megállapodás monitoring bizottsága elnöki tisztségéből Schanda Tamás Jánost. A döntés nem meglepő, egy minapi minisztériumi átszervezéssel s
Több új telefont mutatott be szokásos szeptemberi eseményén az amerikai Apple, mely már egy több erős szereplővel rendelkező területen az internetes műsorterjesztés piacán is megveti lábát - mondta el a bemutatott újdonságokról a HWSW informatikai portál munkatársa, Asztalos Olivér.
A párt sajtóosztálya szerint nem arra koncentrálják az erőforrásaikat, hogy a többi ellenzéki párttal versenyezzenek. A Munkáspártnak két megyei listája van.
Meghosszabbította a 2015. szeptemberi röszkei tömegzavargás résztvevőjeként terrorcselekmény miatt elítélt Ahmed H. idegenrendészeti őrizetét november 14-ig a Nyírbátori Járásbíróság, így a szír férfi egyelőre Magyarországon marad.
Az európai törvényszék első fokon megtiltotta, hogy a Gazprom teljes egészében saját céljaira használhassa a Magyarország szempontjából sem érdektelen, észak-déli irányú német Opal-gázvezetéket. – írja a népszava.
Nem a termékekkel és szolgáltatásokkal, hanem azok pozícionálásával és árazásával sokkolta leginkább a közönséget tegnap az Apple – véli a KBC Equitas elemzése. Az iPhone ára ugyanis csökkent, a két évvel ezelőtti Apple Watch már 200 dollártól elérhető lesz, és közben az Apple TV+ a Netflixnek is keményen alávág majd. A menedzsment tényleg a szolgá
A kormány segíti az elhelyezkedésben az Electrolux csoportos létszámleépítéssel érintett, a cég jászberényi gyárában dolgozó mintegy 800 munkavállalóját - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter; Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elmondta: a magyar gazdaság teljesítménye lehetővé teszi a gyors segítséget, már most 14 cég jelezte s
Új rendszert kell felállítani az újonnan érkező menedékkérők Európai Unión belüli elosztására, csökkentve az abból kimaradó tagállamoknak szánt közösségi forrásokat - jelentette ki brüsszeli látogatásán Giuseppe Conte olasz kormányfő.
Júliusban a külföldi vendégek száma 2,4, a vendégéjszakáké 5,4 százalékkal csökkent. A szálláshelyekre érkezett 687 ezer vendég 1,884 millió vendégéjszakát töltött el. A belföldi vendégek és vendégéjszakák száma egyaránt...
Mínuszban nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden elsősorban egy csalódást okozó kínai adatra, ami megerősíti, hogy lassul az ázsiai ország gazdasági növekedése és ami alapján nőtt az a félelem, hogy a recesszió felé sodródik a globális gazdaság.
A kormánymédia hétfőn egy zárt Facebook-csoportban készült screenshot alapján azt írta, csalással, törvénytelenséggel készülhet a választásra a fővárosi ellenzék, szerdán a BRFK kiszállt Pikó Andrásékhoz.
Idén is folytatódik a beszállító fejlesztési program, amelyben 3 milliárd forint keretösszeget különített el a kormány arra, hogy a kis- és közepes vállalkozások (kkv) nagyvállalati beszállítók legyenek – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért- és szabályozásért felelős államtitkára.
A hotel alkalmazottja csúnyán hibázott, és bár hamar észre vették és korrigálták is, a pár kálváriája itt még egyáltalán nem ért véget. A bankkal küzdenek.