2019. szeptember 11. szerda

szept. 11
0:39
Az egész világ azt hitte, egy cigiző gyereket mutatott a kamera egy török meccsen, aztán kiderült, hogy mindenki nagyon benézte (Blikk)
Gyereknek hittek egy 36 éves férfit, aki rágyújtott a Bursaspor–Fenerbache mérkőzésen.
szept. 11
2:03
Mindenki imádja Selena Gomez smink nélküli arcát (Joy)
Mindegy, hogy estélyi sminkben van, vagy totál nélküle, így is, úgy is gyönyörű.
szept. 11
2:06
Idén 30 ezer tanuló dolgozott a nyári diákmunka programban (ProfitLine)
Az állam diákmunka programjában 30 500 diák munkavállaló dolgozott a nyáron - mondta Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
szept. 11
3:06
Debrecenben épít csomagoló és logisztikai üzemet épít a német Deufol (ProfitLine)
Megkezdi debreceni csomagoló és logisztikai üzemének építését a német Deufol cég, az előrehaladott előkészítő munka után októberben helyezik el az alapkövét a déli ipari övezetben felépülő gyárnak - jelentette be a cég ügyvezető igazgatója kedden sajtótájékoztatón a helyi Kölcsey központban.
szept. 11
3:12
A férfiaknak is lehet visszérbetegségük (WebBeteg)
Töltse ki Ön is férfiaknak összeállított visszér tesztünket!
szept. 11
3:21
Csak látszat a béke? Junior pszichológiai vizsgálatot kért Csillára (BorsOnline)
A temetésen támogatta volt feleségét L.L. Junior. A Tények kamerái előtt elnézést kért korábbi internetes kirohanásáért, azonban mégis arra kéri a bíróságot, hogy kötelezzék gyermekei édesanyját pszi­chológiai vizsgálatra.
szept. 11
3:27
Brutális baleset Mezőörsön: Táncóráról vitték halálba a tanár házaspárt (BorsOnline)
Köztiszteletben álló győri iskolaigazgató és tudományos díjakkal kitüntetett felesége vesztette életét a mezőörsi horrorbalesetben. Egy baráti szívesség fordult borzalmas tragédiába.
szept. 11
3:27
Végig kellett nézniük a kivégzést: baltával állt bosszút testvére kutyáján egy hernádi férfi, mert a bátyja elszerette a barátnőjét (Blikk)
Egy családi dráma áldozatává vált Fifi, az a kis francia buldog, amelyet hidegvérrel végzett ki egy férfi a Pest megyei Hernádon.
szept. 11
3:36
Nehezen tudod elmosogatni a tésztaszűrőt? Az alábbi tippel tisztább lesz, mint valaha (Joy)
Ha használtál már tésztaszűrőt, tudod, hogy mennyire nehéz maximálisan elmosogatni utána. Erre adunk egy hatékony tippet!
szept. 11
3:36
A 4iG bekerült az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetségébe (ProfitLine)
Az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (Efisz) tagjai közé választotta a 4iG Nyrt.-t szeptembertől - közölte az egyesület kedden az MTI-vel.
szept. 11
3:45
Korda György hiába igyekezett, Balázs Klári lekoptatta (Blikk)
Még mindig vannak titkai Korda György és Balázs Klári 40 éves, máig tartó szerelmének!
szept. 11
3:57
Most mi lesz? Több ezer oldalnyi irat tűnt el Hien szüleinek bírósági ügyében (Blikk)
Meglepő fordulat várható Hien (25) családjának bírósági ügyében! Az énekesnő szüleit és bátyját akár fel is menthetik a csütörtöki, másodfokú tárgyaláson, ügyvédjük szerint ugyanis rejtélyes módon több ezer oldalnyi fontos irat tűnt el a lefoglalt dokumentumok közül.
szept. 11
4:09
A Kos ott akarja hagyni a munkahelyét, az Ikrek új esélyt régi kapcsolata rendbehozatalára, a Rák házasságot tervez, a Szűz szuper állásajánlatot kap (Blikk)
És rád mi vár?
szept. 11
4:36
Október végén kerülhet a kormány elé Magyarország 5G stratégiája (ProfitLine)
Október végén kerülhet a kormány elé Magyarország 5G stratégiája - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) ITU Telecom World 2019 konferencián kedden Budapesten.
szept. 11
4:36
5+1 megoldás az immunrendszer felturbózására - Kezdd el már ősz elején! (Spabook)
A nedves és hideg levegő a vírusok és baktériumok tökéletes közege. Amint kitesszük a lábunkat otthonról, az immunrendszerünknek hatalmas...
szept. 11
4:42
Reggeli készülődés közben posztolt intim szelfit a fiatal modell! (Ripost)
Egészen lecsúszott a törölköző a gyönyörű lányról, miközben a képet készítette.
szept. 11
4:42
A Bécsi zöldöv, az egyik legelső zöldöv kezdeményezés (Agrofórum)
Bécs városa élhetőségéről, magas színvonalú zöldfelületeiről folyamatosan a hírekben van. Az osztrák főváros része a Centrope régiónak, a gyorsan fejlődő, határokon átnyúló integrációs övezetnek, amely Bécs, Pozsony és Győr agglomerációs övezeteit foglalja magában. Bécs dinamikusan fejlődő város, emiatt rendkívül nagy figyelmet szentelnek a beépíte
szept. 11
4:45
Egymást érik az időjárási fordulatok (Infostart)
Szerda estig a Kárpát-medence fölé többnyire száraz, kissé melegebb levegő áramlik, erősödik a nappali felmelegedés.
szept. 11
4:48
Tokaj Generation Y (WMN)
A Porta Party központi programja a Tokaj Generation Y borászait és borait bemutató délutáni kóstoló 2019. szeptember 14-én, ahol Homoky Dorottya, Zsirai Kata, Dávid Rémusz, Varkoly...
szept. 11
5:06
A tökéletes őszi kabátot keresed? Hoztunk neked egy kis inspirációt! (Spabook)
Egyre több az esős hétvége, reggel pedig már fázunk, ha nem viszünk magunkkal pulóvert. Megérkezett az ősz, ezzel pedig a divat terén új kapuk...
szept. 11
5:12
Fájdalmas hólyag szindróma - Tünetek, okok és kivizsgálás (WebBeteg)
Az interstitialis cystitis - más néven fájdalmas hólyag szindróma - egy olyan krónikus állapot, melyet a kellemetlen hólyagnyomás, hólyagfájdalom és az enyhétől az erősig terjedő medencei fájdalom kombinációja jellemez.
szept. 11
5:15
A kivitelezések fele a keleti régióban kezdődött meg (vg.hu)
.
szept. 11
5:17
Megvan az új történelmi mélypont (vg.hu)
Az Európai Központi Bank holnap esedékes intézkedéseitől függően egyre több elemző számít monetáris lazításra a magyar jegybanktól.
szept. 11
5:18
Jön a tél: újabb nehézségekkel nézhetnek szembe a hajléktalanok? (ATV)
Több pénzt fordítana a nehéz sorsú családok elhelyezésére, és több ponton változtatna a hajléktalan-ellátó rendszeren is a kormány - ez derül ki egy, a HVG birtokába jutott munkaanyagból. Az egyelőre titkos előterjesztésben azonban az is szerepel, hogy éjszakára lezárnának kilenc fővárosi aluljárót - azért, hogy az utcán élők ne éjszakázhassanak ot
szept. 11
5:19
Lemaradásban vannak a kkv-k a munkavállalói élmény fejlesztésében (vg.hu)
.
szept. 11
5:21
Újra nekifutnak a teljes áras díjhirdetésnek (vg.hu)
A remélt szabályozás mellett a hazai utaztatói szakma önmagától is megkísérli a fogyasztóbarátabb, az út minden kötelező költségét tartalmazó, teljes áras díjhirdetés meghonosítását.
szept. 11
5:23
Jövőre 6,7 millió hazai utast vár a Wizz (vg.hu)
.
szept. 11
5:24
Fontos forintbankjegyeket vonnak ki a forgalomból (Infostart)
A 2014 előtt kibocsátott 500 forintossal 2019. október 31-ig fizethetünk, míg a 10 000 forintossal 2019. december 31-ig.
szept. 11
5:25
Aszálykár: közeleg a bejelentés határideje (vg.hu)
.
szept. 11
5:27
Fél áron sem garantálható a WeWork IPO-sikere (vg.hu)
.
szept. 11
5:29
Erősebb növekedés, több kockázat várható (vg.hu)
.
szept. 11
5:31
Ismét drágul a Brent (vg.hu)
.
szept. 11
5:33
London beáldozhatja Észak-Írországot (vg.hu)
Nőtt a meg­állapodás nélküli Brexit esélye, de Szabó Barnabás, az Egyesült Királysággal foglalkozó szakértő még mindig nem ezt tartja a legvalószínűbb kimenetelnek.
szept. 11
5:36
Nehézfegyver – Kárpiton vallott a Würth Top Gun tisztítópisztoly (Autónavigátor)
Kényes pont az autóápolás, mindenki másban hisz és találja meg a kedvenc megoldását. Abban viszont megegyezhetünk, hogy egy nagynyomású tisztítópisztoly, mint a Top Gun, mindenhol jól jönne.
szept. 11
5:39
Megható felvételt mutatott Dundika: Mint két tojás, Majka és kisfia (Blikk)
Igazi család!
szept. 11
5:42
Mi szőhette össze az almafa termését és leveleit? (Agrofórum)
L. Ilona kérdése: Almafáim termésének felületét valami megrágta, és összeszőtte a levelekkel. Mi tehette ezt?
szept. 11
5:45
Titokzatos jeleket észleltek az űrből (Infostart)
Úgynevezett gyors rádiókitöréseket figyeltek meg a Földtől mintegy hárommilliárd fényévnyi távolságra lévő forrásból a kínai óriásteleszkóppal.
szept. 11
5:45
Ilyen csodás a nő arca a csúcson (Ripost)
Gyönyörű felvételeket mutatunk.
szept. 11
5:45
Ezek most a menő fürdőszobatrendek (Player)
A fürdőt nem nagyon lehet egy nap alatt átfesteni vagy átrendezni, ha meguntad, ezért is fontos, hogy tisztában legyél vele, mi a trend, még ha nem is követed ész nélkül.
szept. 11
5:47
Megérkezett az előrejelzés, ezzel örvendeztet meg minket az ősz (Ripost)
Száraz, napos időre számíthatunk a következő napokban, de a hajnalok már hűvösebbek lesznek.
szept. 11
5:48
A világbajnok kipróbálta a tátrai teherhordók munkáját (Síelők)
A szlovákok világbajnok síelője, Petra Vlhova a múlt héten a Magas-Tátrába látogatott, és kipróbálta a legendás tátrai teherhordók munkáját, vagyis komoly tehet cipelt fel a hátán az egyik hegyi menedékházba.
szept. 11
5:48
Először rendeznek Sör és Csülök Fesztivált Siófokon (WMN)
Új őszi gasztrofesztivállal jelentkezik a Balaton-part legnagyobb városa: szeptember 13-15. között rendezik meg az első Sör és Csülök Fesztivált a siófoki Fő téren. A háromnapos...
szept. 11
5:54
Ingyenes elitgimnázium képzi a jövő mérnökeit Pesten: 8-szoros a túljelentkezés (Pénzcentrum)
"A digitális transzformáció fejben dől el. Van, akiknek egyszerűen túl kell lépniük azon, hogy ahogy 40 éve tanítottak az ma is jó lesz" - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Lázár Tibor, a budapesti Szent István Gimnázium...
szept. 11
5:54
Iain Lindsay: Az írkérdés a kulcsa mindennek (USAracing)
Legyünk rugalmasak, találjunk alternatívát az ír tartalékmegoldásra – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Iain Lindsay brit nagykövet.
szept. 11
5:54
Tesco-búcsú a lengyelektől? (AQUA)
Veszteségei miatt a boltbezárások után megválhat teljes lengyelországi üzletágától a Tesco áruházlánc, hamarosan sor kerülhet az ügylet véglegesítésére — értesültünk londoni forrásból.
szept. 11
6:00
Akár 28 fok is lehet szerdán (Háziállat)
Csapadék nem várható, csak néhány felhő zavarja majd a napsütést.
szept. 11
6:03
Megszállja Budapestet az ősz legundorítóbb slágere, a repülő csótány (Infostart)
A poloskák után új inváziós faj terjed Budapesten és az agglomerációban, a kertvárosi erdeicsótány. Ez a csótányfaj nem a lakásban, hanem a kertben érzi jól magát, de mivel repülni tud és vonzza a fény, a lakásba is berepülhet. Nem kártevő, de jelenléte tömegessé válhat.
szept. 11
6:06
Folytatódik a beszállító fejlesztési program (ProfitLine)
A magyar gazdaság további erősítése érdekében idén is folytatódik a beszállító fejlesztési program, amelyben 2019-ben is 3 milliárd forint értékű költségvetési forrás áll rendelkezésre a vállalkozások számára, amelyek szeptember 10. és október 10. között nyújthatják be pályázataikat - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaság
szept. 11
6:09
Bankok a babaváró hitelekről: ne szólj szám, nem fáj fejem! (Menedzsment Fórum)
Hiába mutatott rá a Magyar Nemzeti Bank (MNB) immár nyíltan a babaváró hitel fő turpisságára, miszerint a 10 millió forintos ingyenpénzt egy „azonosítható réteg” befekteti, az Mfor és a Privátbankár által megkérdezett 9 hazai nagybank szemérmesen hallgat arról, mekkora lehet ez a kör és az így tőkeként hasznosított hitel.
szept. 11
6:12
Iain Lindsay: Az írkérdés a kulcsa mindennek (Tiszta Jövő)
Ha valóban azt akarják, hogy távozzunk október 31-én, akkor alternatívát találhatna Brüsszel a tartalékmegoldásra. Interjú.

Keresés