Büntetőeljárás indul Belgiumban Salah Abdeslam, a 2015 novemberében, Párizsban elkövetett terrortámadások kitervelője és megszervezője ellen a 2016 márciusában, Brüsszelben, két helyszínen elkövetett robbantásos merényleteket elkövető terrorista csoportban való részvétele miatt - közölte a helyi sajtó szerdán.
Egy Michigan államban élő házaspár válása a csúnya végét ért. Az asszonyal és közös lányukkal is majdnem végzett a férj, bár lányát nem szándékosan bántotta.
Törvényjavaslattal próbálja rászorítani az amerikai képviselőház a hazai és külföldi autógyártókat, hogy a gépkocsikba olyan felszerelést kínáljanak, mely figyelmezteti a szülőket, ha gyermeküket véletlenségből az autóban felejtették. Az Államokban csak az elmúlt évben 53 gyermek lelte halálát a felforrósodott személygépkocsikban, és idén is már 26
Megrekedni látszanak a britek tárgyalásai az EU-val arról, hogy milyen feltételek mentén hagyják el az Uniót. Bár Johnson kitart amellett, hogy megállapodás nélkül is kivezeti a nemzetet, ennek sokan – még saját pártján belül is – nem örülnek. Vízválasztó szeptember jöhet a britek számára, amiben egyre nagyobb esélye van egy előrehozott választásna
Az elmúlt napokban több érdekes információ kapott szárnyra a közösségi oldalak babavárós csoportjaiban: több banknál ugyanis úgy tájékoztatták az igénylőket, hogy a kezességvállalási díjat akkor is fizetni kell, ha a törlesztés...
Gyorsabb banki ügyintézés és a lehető legkisebb adminisztráció a célja a Pénzügyminisztériumnak azzal, hogy a minap részletes tájékoztatókat tett közzé a lakáscélú állami támogatásokról.
Alapból logikusnak tűnne, hogy a dokkolóállomás nélküli elektromos rollerek rendkívül környezetbarát közlekedési eszközök. Nem robbanómotor hajtja őket, így nem bocsátanak ki üvegházhatású gázokat. Nem növelik a dugót - miért is növelnék, ha minden idióta a járdán, a járókelők között cikázik velük. A rollerkölcsönző cégek igyekeznek is rájátszani e
Tizenhét, zömmel afrikai és közel-keleti ország már most a bőrén érzi a klímaváltozás egyik legkegyetlenebb tünetét, az extrém vízhiányt. Egy friss tanulmány szerint a világ számos városa egyre gyakrabban kerülhet közel a "zéró naphoz" - vagyis ahhoz a naphoz, amikor egyszerűen elfogy az ivóvizük. Európa sincs biztonságban: Olaszországban, Spanyolo
Háromra nőtt az ellenzéki polgármesterjelöltek száma a VII. kerületben, miután Moldován László is ringbe száll a kerület irányításáért. A volt LMP-s politikus szerint neki helyiként több esélye van legyőzni a fideszes jelöltet.
Meglepő és egyben elgondolkodtató listát tettek közzé színházi szakemberek: „Melyik színházat és játszó-helyet kedvelik a legtöbben a legnagyobb közösségi oldalon?” címmel.
Bemutatták a Delta Systems Kft. új, a következő öt évre vonatkozó üzleti stratégiájának alapvetéseit. Az informatikai vállalat tevékenységének leginnovatívabb területeire – így a smart city megoldásokra, a közlekedésinformatikára és a felhőszolgáltatások – építve, az Ipar 4.0 fejlesztéseket kiemelten kezelve, a jelenlegi portfóliót bővítve válik me
A Tényeknek megerősítette a rendőrség, hogy nyomozást rendeltek egy zaklatási ügy kapcsán, melyben érintett lehet a portál szerint Donáth László is, aki jelenleg lelkészként dolgozik ott.
A Sziget fesztivál területén lekapcsoltak két holland drogdílert, akik ellen kábítószer-kereskedelem miatt indítottak nyomozást - írja az Index. A rendőrség honlapján azt írják, hogy a biztonsági emberek figyeltek fel a két...
12 év fegyházbüntetés kiszabását javasolja az ügyészség annak a 24 éves férfinek az esetében, aki tavaly szeptemberben elcsalt egy vállalkozót a Vas megyei Kám mellett levő erdőbe, ahol le akarta lőni. A Fejér megyei agancsfelvásárlónak álnéven ajánlott fel jelentős mennyiségű agancsot, ezek átadása ürügyén csalta a helyszínre. A meglőtt férfi élet
A Tir rendelet legutóbbi módosítása óta a kis (azaz ezer tyúktojás egyenértéknél kisebb) kapacitású baromfikeltetőket is kell bejelenteni az Országos Adatbázisba, azaz a Tenyészet Információs Rendszerbe. Továbbra is érvényes ugyanakkor, hogy a kiskapacitású keltetők nem engedélykötelesek.
Másfél év alatt felére csökkent a hazai nagyvállalatok növekedési kilátásairól képet adó K&H nagyvállalati növekedési index. A mutató a nagyvállalatok eddigieknél jóval óvatosabb optimizmusát tükrözi.
Napsütésre számíthatunk gomolyfelhőkkel. A magasszintű és gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütés is várható, és estig elsősorban az Északi-középhegységben és az Észak-Alföldön várható elszórtan zápor, zivatar, majd estétől már a Dunántúl északi felén is kell csapadékra számítani. A déli, délnyugati szél nagy területen lesz élénk, a Dunántúlo
Ismét adathalászok pályáznak az OTP ügyfeleire: a csalók az OTPdirekt frissítésére szólítják fel áldozataikat a PSD2-re hivatkozva e-mailen és közösségi oldalakon keresztül. A pénzintézet megtette a szükséges intézkedéseket a hatóságok...
Pénteken hajnalban teszi közzé idei második negyedéves számait az OTP, a bank rekordról számolhat be a bevételeknél és a profitnál is. Az elemzői várakozások alapján az OTP bevétele és profitja is új rekordot érhetett el az idei...
Sokat írtunk már arról, hogy az újrahasznosítás és a szelektiv hulladékgyűjtés nem éppen a legcélszerűbb megoldás a környezetvédelem érdekében. De azt is érdemes leszögezni, hogy mindenképpen egy lépés lehet a zöldebb mindennapok felé, nem hiába indult el, mint mozgalom. Az alábbi újrahasznosítási tények annyira jól hangzanak, hogy bárkit rá tudnán