Tegnap délutántól hivatalos a dolog, Berki Krisztián bejelentkezett a főpolgármesteri székért.Támad minden fronton. Rövidesen átveszi az ajánlóíveket is.
Mostantól az állása a tét Marko Nikolicsnak. Sajtóhírek szerint a Mol Fehérvár FC trénere kizárólag akkor maradhat a csapat élén, ha a csúfos, Európa-liga-kiesés után bajnoki címet nyer az együttessel.
Szörényi Levente és testvére, Szabolcs a kezdet kezdetén Höfner márkájú gitárokon zenélt. Például az 1966-os Táncdalfesztiválon, miközben a Még fáj minden csók című dalával díjat nyert az Illés együttessel. A német hangszercég most életműdíjjal tünteti ki a Szörényi testvéreket.
Augusztus első hetét a kissé változékony, de meleg időjárás jellemezte. A nappali hőmérséklet általában 30 C körül alakult, felhős napokon inkább alatta maradt. Az éjszakákat 15-20 C jellemezte, erős harmatképződéssel. Növényvédelmi szempontból most inkább a kártevők erősödő jelenléte a jellemző.
A nyár utolsó hetei, a ponthatárok kihirdetése után felpörgő albérletszezon, valamint a rövidesen kezdődő tanév miatt kulcskérdéssé válnak a fiatalok számára a pénzügyek. A legtöbben ebben az életszakaszban és most szembesülnek azzal, hogy bankszámlát kell nyitniuk felsőfokú tanulmányaik megkezdésekor. Számla és számla között viszont komoly eltérés
Egy szerencsétlen névazonosság sodorta kis híján konfliktusba a Magyarországi Baptista Egyházat az Egységes Magyarországi Zsidó Hitközséggel. Előbbi felekezet működteti Bács-Kiskun és Csongrád megyében Sorsok Háza néven azt a hálózatot, mely pszichiátriai és szenvedélybetegek ellátásával foglalkozik. Utóbbi pedig a Józsefvárosban készül megnyitni a
A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff azt mondja, Lewis Hamilton a múlt hétvégi Magyar Nagydíjon „más dimenzióban” versenyzett – ő és Max Verstappen magasan a mezőny többi tagja fölé emelkedtek.
A 44 éves énekesnő, Wolf Kati a színpadon egy energikus szépség, még otthon egy gondos anyuka, ám a kettő összeegyeztetése nem egyszerű. Ám elmondása szerint szerencsés helyzetben van.
Sokszor találkozhatunk sikertörténetekkel, melyek inspirálóként hathatnak és követendő példát adhatnak. Nagy kérdés, hogy egy vidéki kisvárosból miként lehet valaki fiatalon kiemelkedő hivatásában, de az is, hogy hogyan lehet 60 nap...
Cs. Zita kérdése: A képen látható juharfa levele így néz ki. Most már harmadik éve lesz ilyen. 4 fát ültettem, három kapta el. A legnagyobb, ami már majdnem 2 méteres, az a képen látható módon tele van. Nem találtam rá leírást, hogy ez mégis mi lehet. Kérdésem, hogy van-e erre megfelelő növényvédő szer vagy inkább a fát kéne kivágni?
Tovább nőhet a chipsadó jövőre, a kormány ugyanis 21 milliárd forintos többletbevétellel számol a 2020-as költségvetésben – számolt be róla a Világgazdaság.
Az internetes támadások megfékezésének és kezelésének költsége a pénzügyi szolgáltatóknál a legmagasabb, és várhatóan tovább növekednek - derül ki az Accenture és a Ponemon Institute nemzetközi jelentéséből.
A dunai hajókatasztrófa kapcsán a hajóskapitány óvadék ellenében történő szabadlábra helyezésében született jogerős bírósági döntés jogszerűségét vitatta a Legfőbb Ügyész. Ezért rendkívüli jogorvoslattal meg is támadta. Amivel Polt Péter már nem először élt, de a jogorvoslat intézményével nagyon komoly alkotmányossági problémák vannak.
Egyre fontosabb az Y és Z generáció számára, hogy egy vállalkozás vagy egy munkahely milyen hatással van a társadalomra. Az idén nyolcadik alkalommal megjelenő Deloitte Millennial Surveykutatás rámutatott arra, hogy a mai 20-36 év közötti fiatalok szívesebben utaznának, minthogy lakást vegyenek.
A szerelem hevében megfeledkeztetek a biztonsági óvintézkedésről, mielőtt átadtátok magatokat a testi örömöknek, pedig messze még a gyermekvállalás ideje?
„A legjobb érv a demokrácia ellen egy ötperces beszélgetés egy átlagos szavazóval.” Hova lesz? Oktogon? Lakik? Dolgozik! Újságíróóó? Múltkor is vittem egy újságírót, de azzal nem lehetett beszélgetni… Egyébként nyugodtan írja meg, hogy ez az egész úgy szar, ahogy van. Hogyhogy mi? Ez. Az egész. Szétlopják az országot, viszik, ami mozdítható. Mit
Megvolt a hangpróba, minden helyszínt megszólaltattak a Szigeten, hogy kiderüljön: határértéken belül marad-e a zajszint. Ahogy mindig, idén is este 11-ig lesz hangosabb a fesztivál. Ha lakossági panasz érkezik, akkor újabb méréseket végeznek...
A vártnál is nagyobb mértékben folytatódik a dízelmotorok piacvesztése - derült ki a JATO Dynamics júniusi eladási elemzéséből. Vajon kiknek kedvezhet mindez? Mit mutatnak még az eladások?
A gyanútlan hívek most már biztosak lehetnek abban, hogy az Európai Unióban úgy táncolnak, ahogy Budapestről fütyülnek. A hazai kommunikáció és propaganda mindezt persze diplomatikus körmondatokban adja tudtukra, de a lényeg azért ez. Hiszen a vezér – brüsszeli látogatása után – örömmel állapította meg, mennyire helyes döntés volt Ursula von der Le