A budapesti biciklisek már több, mint száz alkalommal kértek telefonon segítséget a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) felügyelőitől, a kerékpárutakon szabálytalanul parkoló autósok miatt.
Ha a teljes vállalati szférát nézzük, és azzal is számolunk, mekkora infláció volt időközben, látszik: csak arra volt jó az elmúlt évek béremelkedése, hogy visszajussunk a válság előtti szintre.
Még mindig gondot okoz, hogy több önkormányzat nem engedi el közmunkásait, mivel velük végezteti az adott település tisztán tartását, s egyéb kétkezi munkákat.
Ha lábgombáról (tudományos nevén Tinea pedis) beszélünk, akkor térségünk egyik legelterjedtebb fertőző betegsége a téma. Ennek ellenére kevesen ismerik fel a tüneteit, ezért nem is kezelik azt.
Alapból logikusnak tűnne, hogy a dokkolóállomás nélküli elektromos rollerek rendkívül környezetbarát közlekedési eszközök. Nem robbanómotor hajtja őket, így nem bocsátanak ki üvegházhatású gázokat. Nem növelik a dugót - miért is növelnék, ha minden idióta a járdán, a járókelők között cikázik velük. A rollerkölcsönző cégek igyekeznek is rájátszani e
Sikerült lefoglalniuk azt a két járművet, amelyek a migránsokat a határ térségébe szállították. A két román sofőr ellen embercsempészet, a bevándorlók ellen tiltott határátlépés kísérlete miatt indult eljárás.
Az IRNA iráni állami hírügynökség úgy értesült, hogy a tartályhajót Busehr kikötőjébe irányították, és szállítmányát átadták az olajtermékek szétosztásával foglalkozó állami vállalatnak.
Michael Masi Forma-1-es versenyigazgató a vasárnapi Magyar Nagydíjat követően elárulta, Valtteri Bottas és Charles Leclerc belső kamerás felvételei „torz” képet festettek arról, hogy ki is hibázott kettejük balesetében – ezért nem szabtak végül ki büntetést egyikükre sem.
Továbbjutása esetén a Ferencváros ellenfele a szlovén NK Maribor vagy a norvég Rosenborg lesz a Bajnokok Ligája selejtezőjének negyedik fordulójában, amely a főtáblára jutásról dönt.
Az Audi Sport legfrissebb ízelítőjén hat új modell szerepel árnyékba burkolózva, melyekről még az idén lerántják a leplet. Ez bizony azt jelenti, hogy havonta több mint egy új RS típus mutatkozik be – mondjuk is, hogy mire számíthatunk.
Nem adják fel a harcot az egészséges, helyi alapanyagokból készült nyárias strandételekért a balatoni büféforradalom zászlóvivői. Ennek jegyében az idén ötödik alkalommal keresik az Év strandételét.
Vonzó sportág-e a futás? Sportolnak-e rendszeresen a kisgyerekesek? Nők vagy férfiak futnak többet? Egyáltalán miért vágunk bele a futásba? 1000 ember részvételével készítettek friss felmérést futási szokásainkról. Újra és újra...
Év elején szinte mindenki leírta a bitcoint, miután húszezer dolláros csúcsáról egészen háromezerig zuhant. Már kezdték is volna elfelejteni az emberek, amikor pár hónapja ismét szárnyra kapott, hogy újrainduljon a felhajtás. Ebben...
Gyurcsányék a lebukás után magyarázkodni kezdtek, azonban a szocialista tanácsadó szerződését a mai napig nem mondták fel, mondván, hogy az hamarosan lejár.
A bitcoin januártól júniusig hatalmasat emelkedett, majd az elmúlt hetek bár a hevesebb kilengések és a nagy esések jegyében teltek, a kriptodeviza árfolyama az elmúlt napok folyamán ismét nagyot erősödött. A bitcoin szárnyalása mögött...
Tengeri konténerek átalakításával készülnek új minilakások az angliai Aylesbury-ben, a projekttel a nem használt területek megújulhatnak, miközben olcsó és gyorsan felépíthető lakásokat alakítanak ki a diákok, vagy a szociálisan...
A Barcelona nyerte a Camp Nou hagyományos idénynyitóját, a Joan Gamper-kupát, miután – Lionel Messi nélkül is – 2-1-re megverte az Arsenalt. Mind a két csapat tartalékosan játszott, az eredményből nem érdemes semmiféle következtetést levonni – a meccs Maitland-Niles, a londoni jobbhátvéd buta öngóljáról marad emlékezetes.