52 millió eurós (17 milliárd forint) hitelt nyújtott a Deutsche Pfandbriefbank a Warburg-HIH Invest Real Estate GmbH számára, amely összegből a cég a Váci úti irodafolyosón található GTC White House irodaházat vásárolta meg - olvasható...
Sajnos számos emberrel megtörténhet, hogy például parkoláskor a pedálok összekeverésével, a gázpedál akaratlan érintésével kisebb vagy akár súlyos balesetet okoz. Ilyesfajta hibák ellen véd a Toyota legújabb biztonsági rendszere!
Korábban már megírtuk, hogy eladták a Váci úti folyosón található GTC White House irodaházat, ezúttal azonban fény derült arra, hogy mekkora hitelt kapott a befektető. A Deutsche Pfandbriefbank 52 millió eurós (17 milliárd forint) hitelt...
A Budapesti Értéktőzsde mai tájékoztatása szerint az Őrmester részvényeit 2019. szeptember 2-i hatállyal a Standard kategóriába sorolják át. A Budapesti Értéktőzsde pénteken bejelentette, hogy az Őrmester kérésére 2019. szeptember...
Az NKM Nemzeti Közművek Zrt. az MVM Zrt. 100 százalékos tulajdonába került. A Magyar Állam – az MVM egyedüli részvényeseként – az NKM-ben meglévő kisebbségi részesedésével megemelte az MVM Zrt. alaptőkéjét.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség korlátozott terjesztésű minősített adattal visszaélés miatt emelt vádat az ellen a 41 éves lajosmizsei férfi ellen, aki egy helyi nyomda alkalmazottjaként "kilopta" a munkahelyéről az idei magyar nyelv...
Szinte minden második embernél jelen van a visszér valamely stádiumában. Sokan csak esztétikai gondnak tartják, pedig számos egészségügyi szövődménye...
"Hű, de hülyék vagytok. A franc se akarja lebontani a kerítést. Ha már sok pénzt ellopva odaraktátok, hát maradjon. Nem kér enni. Miért fizetnénk milliárdokat a bontásért!? Az persze igaz, hogy a közösből eszünk ágában sincs támogatni, hogy egy méter kerítést majdnem annyiból építettetek, mint mi annak idején autópályát." - olvasható Gyurcsány Fere
Az autó oldalának támaszkodva mélyet szippantok a kissé fülledt nyári levegőből, amelybe amolyan édeskés kontrasztként égett gumiszag és benzin illata keveredik, füleimbe pedig a kipufogócsövek és a fékek pattogása, percegése kúszik be a langymeleg szellővel együtt, s csupán egyetlen gondolat fogalmazódik meg bennem az elégedettség mámorában – végr
Pedig a brit valuta már most sem acélos. Például az euróval szemben május óta több mint 7 százalékot esett az árfolyama. Elsősorban a Brexit-saga miatt, aminek még korántsincs vége. Ám a Fidelity International elemzése szerint más tényezők még lejjebb taszíthatják a brit fizetőeszközt, s ezek között nemcsak a világ minden táját érintő eseményeket –
Jelentősen növelik a biztonsági készültség szintjét a Frankfurti Autószalonon annak érdekében, hogy biztosan ki tudják szűrni azokat a klímavédő aktivistákat, akik potenciálisan kárt okozhatnak a kiállított járművekben. Az intézkedésre...
Friss politikai véleménykutatás szerint a konzervatív Boris Johnson elveszítene egy bizalmi szavazást, de a londoni alsóház többsége nem kérne a nemzeti egységkormányból sem.
A város fantasztikus lelkesedést mutatott és kiváló adottságokkal rendelkezik ahhoz, hogy több mint negyven ország delegációját vendégül lássa - írták indoklásul.
Szombaton és vasárnap Kína nyolc városában megkezdődik a férfikosárlabda-világbajnokság, amelyről az M4 Sportnak hála a magyar szurkolók is élőben láthatják a közvetítéseket.
Egy új reaktor építését tervezi Szlovénia a közös szlovén-horvát tulajdonban lévő, 664 megawattos erőműben Krskoban - írta a Poslovni Dnevnik című horvát gazdasági napilap hétfőn.