2019. augusztus 1-jétől újabb három évig látja el a Szegedi Tudományegyetem kancellári teendőit Dr. Fendler Judit. A több milliárd forint nagyságrendben megvalósuló egyetemi fejlesztések folytatódnak, így a Szegedi Tudományegyetem továbbra is méltó helye a világszínvonalú oktató, kutató és gyógyító munkának.
Összességében Pierre Gasly hozta a kötelezőt és behozta a Red Bullt a 6. helyre, annak ellenére is, hogy eléggé megszorongatták őt a középcsapatok pilótái. A történetben a csúf pont az a 8 tized, amit Max Verstappentől kapott, aki megnyerte az időmérőt.
Az 5 találatos szelvény várható főnyereménye a 31. játékhéten 545 millió forint volt. Jöjjenek a nyertes számok!
A jogszabály-módosításokkal megoldható lesz a Budapest felett zajló légi forgalom mintegy 90 százalékának Vecsés felé történő leszállítása az úgynevezett mélyalvási időszakban, véli az AIRportal légiközlekedési szakportál főszerkesztő-helyettese.
A Repsol Honda spanyolja 2,5 másodperccel volt gyorsabb Jack Millernél, ezzel pedig egy másik ausztrál, Michael Doohan rekordját állította be. Mindketten 58 alkalommal indultak az első rajtkockából.
A Puskás Akadémiához visszatért Ezekiel Henty szerezte az OTP Bank Liga 2019–2020-as idényében az első gólt, ő egyben az egyetlen, aki két gólig jutott az első napon. A Puskás Akadémia ismét legyőzte idegenben az Újpestet, miként a legutóbbi öt alkalomból, egyetlen kivétellel, mindig. Győzelemmel rajtolt a Kisvárda és a Mezőkövesd is. Az első játék
A Borussia Dortmund nyerte a labdarúgó német szuperkupát, miután szombaton hazai pályán 2-0-ra legyőzte az előző három kiírásban győztes Bayern Münchent.
A piaci szereplők arra számítanak, hogy nem indul el szeptember 14-én a PSD2 Magyarországon. A PSD2 nevű, új uniós irányelv azt teszi lehetővé, hogy külső szolgáltatók csatlakozzanak a banki rendszerekhez – mondta Csomós István, az ICT Európa Holding gazdasági igazgatója. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a PSD2 elindulása után az ügyfél és a bank
A második félidő elején, előbb Paco Alcacer majd egy kontrából Jadon Sancho góljaival diadalmaskodtak a sárga feketék a bajnok és kupagyőztes Bayern ellen.
Egy állatjogi aktivista szerint engednünk kellene, hogy a szúnyogok szívják a vérünket, elvégre a jövőbeli utódaik számára próbálnak fehérjeforrást találni. Szerinte agyoncsapni egy szúnyogot épp olyan, mintha bármelyik másik állatot - vagy akár embert - ölnénk meg, mikor élelmet szerez a kicsinyeinek.