Az OTP várakozásánál jelentősen gyengébb eredményeket publikált a társaság, és mind éves, mind negyedéves alapon számottevően csökkent a profitabilitás. Egyedül az árbevétel tudott nőni a negyedévben éves összehasonlításban....
Az alkotmánybírósághoz fordul a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Lovász László, mivel szerinte az MTA-s törvény sérti a tudomány szabadságára és a tulajdonra vonatkozó alkotmányi cikkelyeket. A Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium szerint, aki lassítja az átalakítási folyamatot, az szembe megy a magyar kutatási érdekek
Jóváhagyta szerdán II. Erzsébet brit királynő Boris Johnson brit miniszterelnök azon tervét, amely szerint október közepéig felfüggesztené a parlamenti munkát.
Az erdőtüzek megelőzésének leghatékonyabb módja, ha az állam teszi a dolgát, és fellép az erdőirtásokkal szemben, mondta a Privátbankár.hu-nak Gustavo Szilagyi brazil geográfus és vidékfejlesztési szakértő. Szerinte a mostani tűzvész új erőt adhat a környezetvédelmi mozgalomnak. Egyúttal arra figyelmeztetett, hogy nem tanultunk eleget a Száhel-öve
Nem-digitális jellegű adatlopást hajtottak végre az OTP Csoport bolgár leányvállalata, a DSK ellen, amelyért a bolgár adatvédelmi hatóság ma 1 millió levás, mai árfolyamon mintegy 170 millió forintos bírsággal sújtotta a társaságot...
Matolcsy György szerint a munka központú gazdaságpolitika, illetve az államadósság és a költségvetési hiány egyidejű csökkentése, a kereskedelmi és a fizetési mérleg pozitív egyenlegének megőrzése a magyar növekedési modell feltételei és tartalékai is egyben.
A Rába csoport 12,9 százalékos növekedéssel 27,6 milliárd forint árbevételt ér el az idei év első hat hónapjában, adózott nyeresége 854 millió forint volt, 33,7 százalékkal magasabb, mint az előző év azonos időszakában - közölte a győri székhelyű járműipari vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT)honlapján.
Nem-digitális jellegű adatlopást hajtottak végre az OTP Csoport bolgár leányvállalata, a DSK ellen, amelyért a bolgár adatvédelmi hatóság ma 1 millió levás, mai árfolyamon mintegy 170 millió forintos bírsággal sújtotta a társaságot...
Bár a sajtóban lehetett olvasni arról is, hogy az Amazonas-medencében dúló erdőtüzek mennyisége az év ezen szakaszában átlagosnak mondható, és a száraz évszakban megszokott számokat hozza, az Európai Űrügynökség szerint azért ez koránt sincs így.
Szerda éjfélig több mint egymillióan írtak alá petíciót a brit parlament ülésezésének szeptember közepétől október közepéig tartó felfüggesztése ellen.
Nem-digitális jellegű adatlopást hajtottak végre az OTP Csoport bolgár leányvállalata, a DSK ellen, amelyért a bolgár adatvédelmi hatóság ma 1 millió levás, mai árfolyamon mintegy 170 millió forintos bírsággal sújtotta a társaságot...
Szerda éjfélig több mint egymillióan írtak alá petíciót a brit parlament ülésezésének szeptember közepétől október közepéig tartó felfüggesztése ellen.
Megállapodott Öt Csillag Mozgalom és a Demokrata Párt az új olasz kormánykoalícióról, melyet továbbra is Giuseppe Conte független miniszterelnök vezet majd.
Amikor valaki kissé kéjelegve, kissé önelégülten afféle rosszfiúnak aposztrofálja magát, az mindig gyanús. A címkét aggassa a kortárs vagy az utókor, de semmi esetre sem az illető magára.
Nőtt a fürdők forgalma az idei első fél évben a tavalyi azonos időszakhoz képest - mondta a Magyar Fürdőszövetség főtitkára szerdán az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című közös műsorblokkjában.
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 2019/35. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a következő héten 377 millió forint lesz a várható főnyeremény. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő...
A legendássá vált, emberre hasonlító marsi arcról már mindenki hallott. Most felfedezték, hogy a Földön is van egy hasonlóan gigantikus méretű ilyen képződmény, csakhogy ez az arc egy földönkívülié!
10 éves kora óta ivott energiaitalt, ezért szívritmuszavara lett, és egész életében gyógyszereket kell szednie a 16 éves Szintiának. Szívproblémái miatt már többször kellett mentőt hívni hozzá az iskolába, nem tudja a fiatalok mindennapi életét élni. Problémája nem egyedüli: a magyar kamaszok háromnegyede fogyaszt energiaitalt, 13 százalékuk „nagyi
A magyar női röplabda-válogatott tegnap Horvátországtól is kikapott 3:0-ra, ezzel gyakorlatilag eldőlt, hogy nem juthat tovább az Európa-bajnokság budapesti C csoportjából.
Elhurcoltak több mint ötven embert, köztük terhes nőket és gyermekeket is az északnyugat-nigériai Wurma nevű faluból - közölték helyi lakosok szerdán. A szemtanúk beszámolói szerint ismeretlen fegyveresek támadtak a falura még kedd hajnalban. A rendőrség csak tizenöt elhurcoltról tett említést, de a helyi lakosok állításai szerint az elkövetők
Ron DeSantis floridai kormányzó is rendkívüli állapotot hirdetett ki a közelgő Dorian hurrikán miatt szerdán este. Puerto Rico szigetén már keddtől rendkívüli állapot van érvényben. Szerdán este a miami székhelyű Országos Hurrikán Központ bejelentette: a Dorian várhatóan veszélyes hurrikánná erősödik, miután eléri az Egyesült Államok délkelet
Ron DeSantis floridai kormányzó is rendkívüli állapotot hirdetett ki a közelgő Dorian hurrikán miatt szerdán este. Puerto Rico szigetén már keddtől rendkívüli állapot van érvényben.
Legalább tizenöt ember, köztük négy gyerek vesztette életét szerdán este a részben szíriai lázadók uralta északnyugati Idlíb tartomány Maarrat-en-Numán nevű településének bombázásában - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
Az elmúlt napokban egymást érték a brutális gyilkosságok. Egy hete a budapesti Rózsadombon egy férfi kivégezte a feleségét, közös, négy-éves gyermeküket, majd magával is végzett, pár napja pedig Nyíregyházán is szörnyű féltékenységi dráma játszódott le. Ugyanakkor a szakember szerint szó sincs arról, hogy több gyilkosság történne mostanság, sőt.