2019. augusztus 25. vasárnap

aug. 25
8:00
Több ezren békésen, néhány százan erőszakosan tüntettek a G7-csúcs ellen (USAracing)
.
aug. 25
8:06
Lakástakarék: labdába rúghat még a régi nagy kedvenc? (Privátbankár)
Nem tűnik el, csak átalakul - nagyjából így jellemezhetjük az októberi “hirtelen halál” után feltámadó lakástakarék-piacot, amely jelentős kihívásokkal küszködik a megtakarítások új sztárja, a MÁP+ mellett. A Bank360 segítségével megnéztük, mit kínálnak most a szolgáltatók lakástakarék-fronton és mire elég ez más pénzügyi termékekkel szemben.
aug. 25
8:06
Ilyen még nem volt - őrült száguldás a Balatonban (Infostart)
Megoszlanak a vélemények a Magyarországon is egyre elterjedtebb jet hajózásról. A Balaton Fejlesztési Tanács Közbiztonsági Tanácsának elnöke szerint - megfelelő szabályozás mellett - helye van a Balatonon az új vízi attrakcióknak. A Magyar Vitorlás Szövetség úgy véli, hogy darabszámban és más feltételekben is szigorúan kell szabályozni kell a nagy
aug. 25
8:06
Észak-Korea nem nyugszik, "hatalmas fegyvert" tesztelt (ATV)
Észak-Korea új fejlesztésű, nagy kaliberű rakéta-sorozatvetőt tesztelt az ország vezetője, Kim Dzsong Un személyes felügyelete mellett - jelentette vasárnap a KCNA észak-koreai hírügynökség.
aug. 25
8:06
Gondoltad volna? Tarolnak a német kocsik a hazai autótulajdonosok körében (Biztosító Magazin)
Opel Astrából fut a legtöbb hazánk útjain, a legkedveltebb prémiumautó pedig a 3-as BMW – derül ki a Vezess legfrissebb, részletes összeállításából.
aug. 25
8:06
Megérzed ha néznek vagy gondolnak rád? A magyarázat nyomában (Spabook)
Veled is történt már olyan, hogy ültél a buszon, és hirtelen azt érezted, hogy valaki néz téged? Körbetekintettél, és már láttad is, ki figyel....
aug. 25
8:12
Bikiniben a legdögösebbek! Így élvezték a magyar sztárok a nyarat (Femcafe)
Felrobbant a közösségi média 2019 nyarán a hazai hírességek fürdőruhás fotóitól.
aug. 25
8:15
Az apokalipszis hajnala (Alternatív Energia)
Ez így nem megy tovább, valaminek változnia kell! – sikítják, morogják mind többen a világban a nyakunkban lihegő globális klímakatasztrófa tényeit látva. Csak éppen arra nem kapunk választ, mi az, ami nem mehet tovább úgy, ahogyan eddig ment, s mi az, amin változtatni kell, de sürgősen.
aug. 25
8:18
Ha megvan a bizalom, mindegy, honnan nyomjuk a melót (Piac és Profit)
2020-tól a finn munkavállalók többsége megválaszthatja, milyen munkaidő-beosztásban kíván dolgozni – vagy akár azt is, hogy a munkahelyén, vagy máshonnan.
aug. 25
8:18
Szegedi trikolórját lengette Muhammad Ali (BorsOnline)
Egy súlyos fertőzés miatt versenyzőként soha, saját zsebre, turistaként és rajongóként azonban huszonegy ökölvívó-világversenyen, közte három olimpián, Eb-ken, világbajnokságokon vett részt Szegedi István.
aug. 25
8:24
Ezért a 63 éves nőért minden fiatal pasi odavan, persze nem véletlenül (Femcafe)
Kirobbanó formában van a nagymama.
aug. 25
8:24
Életrevalók: Mese az empátiáról (Mafab)
A franciák mindig értettek a filmkészítéshez, főleg annak érzelmi részéhez. Természetesen nemcsak romantikus értelemben gondolok az érzelmekre, hanem drámai, felkavaró értelemben is. Amennyire képesek...
aug. 25
8:27
Gulyás Gergely: A magyar jelöltnek erős felhatalmazása van (HírTV)
A korábbi igazságügyi minisztert a többi jelölthöz hasonlóan szeptemberben hallgatják meg az Európai Parlamentben.
aug. 25
8:30
Palkovics Lászlót nem lehet megállítani (444.hu)
Orbán Viktor legalábbis egyelőre nem tervezi. Az MTA bedarálása után az innovációs miniszter megkapta a felsőoktatást.
aug. 25
8:36
Eddig ennyien igényelték a bölcsődei támogatást (ProfitLine)
Már több mint ötszázan igényelték a két hete bejelentett, havi legfeljebb 40 ezer forintos bölcsődei támogatást - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) családpolitikáért felelős helyettes államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
aug. 25
8:36
Kitálalt a magyar színész: már nem vár az igazira (Ripost)
Nagy Sándor a sok csalódás után nem keresi a szerelmet.
aug. 25
8:36
Dráma Budapesten: a Dunán lebegő férfiról tettek bejelentést (Ripost)
A férfi a Petőfi hídról zuhant bele a folyóba szombat éjjel.
aug. 25
8:36
Legújabb trend a konyhában – Ismerd meg a francia bisztró stílust (Spabook)
A nemzetközi lakberendezési szakzsargonban francia bisztró néven ismertté vált konyhai stílus nekünk is azonnal a szívünkbe lopta magát. Vannak...
aug. 25
8:38
Elrabolta az anya a 6 éves kislányát (Ripost)
Kétségbe van esve Kiss István, nagyon félti lányát, a hatéves Lucát, akit az édesanyja egyre inkább elszigetel a környezetétől, és saját félelmeit átülteti a gyerekbe. A helyzet odáig fajult, hogy a bíróság az édesapja gondozásába adta a gyermeket és azonnali végrehajtást rendelt el, de az anyja elrabolta a kislányt és bújtatja valahol. Félő, hogy
aug. 25
8:42
Dunába zuhant egy férfi a Petőfi hídról (BorsOnline)
Szombat éjjel, 23 óra 30 perckor jelentették a hatóságoknak: Budapesten, a Gizella s�
aug. 25
8:42
Napi horoszkóp augusztus 25.: a Kosok bizonytalan helyzetükre találnak megoldást, a Halak komoly döntést mérlegelnek (Joy)
A hét utolsó napján se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz ma is izgalmas üzeneteket olvashatsz, melyek egyenesen a csillagoktól érkeznek!
aug. 25
8:42
Tüntetések kezdődtek a G7-es csúcstalálkozó szomszédságában (Portfolio)
Több ezren tiltakoztak békésen a francia-spanyol határ francia oldalán, Hendaye-ban és a spanyol oldalon fekvő Irunban a G7-es országcsoport szombat este Biarritzban megkezdődött csúcsértekezlete ellen. A szomszédos Bayonne-ban a rendőrök...
aug. 25
8:42
Arculatot és modellt vált a Volkswagen (AQUA)
A német autógyártó kínálatában várhatóan a 2030-as évek elején jelenik meg a társaság utolsó, új fejlesztésű belső égésű motorja.
aug. 25
8:48
Szólítsatok csak Dallasnak! - Budapestet is elérte az "olajláz" (Alternatív Energia)
Bár Magyarország nem olaj- gáz nagyhatalom, a kisebb energiaipari cégek számára vonzó, ugyanis szép számmal akadnak itt kitermelhető mezők. Most a fővárost is elérte az „olajláz” ami persze nem jelenti azt, hogy aki kinéz az ablakon az a szomszédban máris egy olajfúrótoronnyal szembesül.
aug. 25
8:48
Tarlós ismét páros lábbal szállt bele az ellenzékbe, de azért szoros végeredményre számít (ATV)
Destabilizálási kísérletnek minősítette az ellenzék önkormányzati választási kampányát a harmadik ciklusára készülő Tarlós István főpolgármester, aki a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában azt mondta, hogy az eddig elvégzett munkának köszönhetően a jövőben lesz lehetőség a környezetvédelemre és a hajléktalanság kérdésére koncentrálni.
aug. 25
8:48
Elképesztő nagy gólt lőtt, ezúttal az ellenfél kapujába, a legendás öngólja miatt halhatatlan Devecseri (444.hu)
Most a lába villant.
aug. 25
8:48
Vasfüggöny után ajtónyitás (vg.hu)
Az első magyar utazási irodát, az IBUSZ-t két magyar arisztokrata alapította 1902-ben. Rá húsz évre pedig elindult a tömegturizmus első hulláma, a harmincas években milliók utaztak a cég „filléres vonatain”.
aug. 25
8:50
Heti abszurd: Királyság (Alternatív Energia)
Senki se irigyelje az angol uralkodót. Még akkor se, ha már több mint 67 éve ül a trónon, amivel természetesen rekorder. És akkor se, ha a legfrissebb felmérés szerint ő a brit királyi család legnépszerűbb tagja. Megelőzi két unokáját, Harryt – aki tavaly még első volt – és Vilmost is, az első számú trónörökös, vagyis fia, Károly pedig csak a heted
aug. 25
9:00
Eltűnt az automata az irodai folyosóról? Akkor valószínűleg feketén működött (Portfolio)
Már nemcsak az élelmiszert árusító automaták adatait kell bejelenteni az adóhivatalnál, hanem szolgáltatástól és árucikktől függetlenül minden ilyen berendezést, az üzemeltetők már több mint 29 ezer automatát regisztráltak, ezekből...
aug. 25
9:06
Milyen érzés különleges névvel élni? Ajándék, Nyikita és Razan válaszoltak (Spabook)
Amikor a szüleim a nagymamám és az anyukám után nekem is a Margit nevet választották, még nem sejthették, hogy 30 év múlva hogy elkerekedik...
aug. 25
9:12
Minden brit reptéren bevezetik a 3D-s poggyászvizsgálatot (Portfolio)
Boris Johnson brit kormányfő szombaton elrendelte, hogy az összes brit repülőtér szerelkezzen fel a legújabb háromdimenziós (3D-s) poggyász-átvilágító berendezéssel 2022 decemberéig. A technológiát jelenleg a londoni Heathrow légikikötőben...
aug. 25
9:12
Több ezren békésen, néhány százan erőszakosan tüntettek a G7-csúcs ellen (Képmás)
A családias hangulatú, békés felvonuláson együtt meneteltek antikapitalisták, környezetvédők, globalizációbírálók, valamint velük sétált néhány tucat, a francia kormány politikája ellen tiltakozó sárgamellényes és baszkföldi szuverenista.
aug. 25
9:18
Képek a spanyol polgárháborúból (autopro)
Egy spanyol történész megtalálta Kati Horna magyar származású mexikói fotográfus több mint ötszáz, a spanyol polgárháborút megörökítő, elveszettnek hitt fotójának negatívját.
aug. 25
9:18
Alita: A harc angyala: Pazar CGI-s látványon kívül sok újat nem rejt magában... (Mafab)
Robert Rodriguez rendező munkái számomra sosem tudtam osztatlan sikert elérni, mégis a neve garancia arra, hogy nem egy megszokott filmet láthatunk. Ez most sincs másként, a pazar látványon kívül a fo...
aug. 25
9:18
10 érdekesség a 80 éves Óz, a csodák csodájáról (Promotions)
A film, ami miatt szenvedtek a színészek. A film, amit bemocskol egy öngyilkossági legenda. A film, ami Judy Garland halálát okozta.
aug. 25
9:30
Hivatalosan is kikelt a francia techadó ellen az Amazon, a Google és a Facebook (Menedzsment Fórum)
A nagyvállalatok egyoldalúnak és diszkriminatívnak bélyegezték a digitális sarcot, és a visszavonására szólították fel Párizst. Donald Trumpnak sem tetszik az újítás, ő máris válaszcsapásokkal fenyegetőzik, bár a techcégek erről azért lebeszélnék.
aug. 25
9:36
Milyen hatással van a szervezetre egy kemoterápiás kezelés? (WebBeteg)
A hagyományos kemoterápiás szerek alapvetően sejttoxikusak, tehát nem csak egy bizonyos daganatsejtre, és nem csak a rosszindulatú sejtekre vannak hatással. A kemoterápiás szerek a gyorsan osztódó sejteket veszik célpontba, ebből ered számos, közismert mellékhatásuk is.
aug. 25
9:36
A testmozgás és a fittség újabb előnyét állapították meg kutatók (Spabook)
Egyre többet tudunk meg a depresszió és kistestvére, a szorongás egészségügyi következményeiről, ezért egyre fontosabb, hogy megtaláljuk,...
aug. 25
9:39
Biztonságpolitikai szakértő: Az Ensz jelezte, hogy Európában merényletek várhatók (HírTV)
Az ENSZ részéről jelezték, hogy Európában merényletek várhatók.
aug. 25
9:39
Döbbenetes dolgot állít a magyar énekes: Mary Zsuzsi nem lett öngyilkos (Ripost)
Az énekesnő szerinte csak rossz passzban volt, és nem szándékosan gyógyszerezte be magát, majd ivott rá alkoholt.
aug. 25
9:39
Tarlós: destabilizálási kísérlet az ellenzéki kampány (Ripost)
Destabilizálási kísérletnek minősítette az ellenzék önkormányzati választási kampányát a harmadik ciklusára készülő Tarlós István főpolgármester.
aug. 25
9:42
Tragédia a Kanári-szigeteken – Nem haragszik az anya vízbe fúlt fia barátjára (BorsOnline)
Kis túlzással az egész ország összefogott, rengetegen próbálnak segíteni a tragiku
aug. 25
9:42
Klasszikus versenyautók a kalapács fogságában (Autónavigátor)
Az októberi aukció a klasszikusoké lesz: három, nem éppen fiatal bajnok járgány is kalapács alá kerül Warwickshireben.
aug. 25
9:42
Tarlós: Destabilizálási kísérlet az ellenzéki kampány (Igényesférfi.hu)
„Ezek a korábbi városirányítók inkompetens és tétova új arcaikkal kiegészülve most megint össze-vissza ígérnek, de az ígéretek teljesülésének a valószínűsége Zugló ötéves teljesítményén nyugodtan lemérhető” – fogalmazott Tarlós István.
aug. 25
9:45
Kinyitották az időkapszulát, ekkor jött csak az igazi döbbenet (Ripost)
A kisváros egy 50 éves időkapszulát nyitott ki. Nagy reményeket fűztek hozzá.
aug. 25
9:47
Nagy bejelentést tett Észak-Korea (Ripost)
Hatalmas fegyvert teszteltek, nem hajlandóak leállni.
aug. 25
9:48
Újabb újságírót öltek meg Mexikóban (USAracing)
.
aug. 25
9:48
Jövő héten már szüretelik a jellegzetes kékszőlőfajtákat Villányban (Igényesférfi.hu)
A megtermelt borok mintegy 5-10 százaléka kerülhet külföldre a borvidékről.
aug. 25
9:48
Itt a legelső kép: Ilyen lesz Emma Stone Szörnyellaként (BorsOnline)
Nagyon rákattant a Disney a klasszikus razjfilmek élőszereplős változataira. Most - t
aug. 25
9:51
Potápi: Nemcsak a hamut őrizte a magyar közösség, hanem továbbadta a lángot (HírTV)
A magyar kultúrára és a néphagyományra támaszkodás és továbbadásuk a külhoni magyar közösségek számára a megmaradás alapja.

Keresés