A fogyatékossággal élő emberek sokszor csak visszautasítással találkoznak, amikor párt keresnek. Hiába próbálkoznak éveken át a társkeresőkön, és beszélgetnek jókat, amint kiderül a fogyatékosságuk, a másik fél szinte azonnal felszívódik.
A következő egy hétben nem várható lényeges változás időjárásunkban, szinte az egész országban hőségre számíthatunk, legfeljebb a nyugati megyékben lehet kissé enyhébb az idő.
A zivatarrendszer lassan mozgott, így a sűrű dörgéseket már viszonylag korán hallani lehetett - ennek ellenére sokan tartózkodtak a hegyen, főleg a Zakopane felett magasodó Giewont-csúcs közelében.
A Zombieland 2009-es bemutatója óta igazi kultuszfilm lett, és a legszebb születésnapi ajándékkal lepi meg magát: éppen tíz évvel a premierje után kerül a mozikba a folytatás a Zombieland 2: A második...
Az égés súlyosságát sok tényező meghatározza, így például az érintett testfelület nagysága, az égés mélysége, foka, a sérült általános állapota, életkora - csecsemők, betegek, öregek veszélyeztetettebbek -, valamint az, hogy mely testrész szenvedett égési sérülést.
Azt mondták, hogy Hollandiából hozzák a szenet, és ezért felemelték az áram és a távhő árát. Úgy tűnik, hogy valójában helyben termelték. Nemzetközi körözést adtak ki Porosenko volt elnök egyik bizalmasa ellen, de a nyomozás fő célpontja Rinat Ahmetov lehet.
Még nem egyértelmű, hogy a Hold egy nyersanyagban gazdag bányaként vagy háborús területként szolgál majd a következő évtizedekben, de az biztos, hogy paradigmaváltásra kerül sor az űrkutatásban, és ebben világcégeknek és nemzeti hadseregeknek is szerep jut majd. A Hetek cikke.
Éjjel is csak 28 fok körülre hűlhet a levegő a napokban. Emellett az OMSZ zivatarok és hőség miatt is riasztást adott ki. Az Országos Meteorológiai Szolgálat az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatarok miatt...
Éjjel is csak 28 fok körülre hűlhet a levegő a napokban. Emellett az OMSZ zivatarok és hőség miatt is riasztást adott ki. Az Országos Meteorológiai Szolgálat az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatarok miatt...
Az egység és a szolidaritás nehéz próbatétele lesz G7-es országcsoport szombat este kezdődő franciaországi csúcsértekezlete egy olyan év után, amikor világ leggazdagabb országainak vezetői nehezen találták meg a közös nyelvet - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.
Könnygázzal oszlatta szét a hongkongi rendőrség a kormányellenes tüntetőket, akik egy rendőrőrs közelében emeltek barikádot szombaton, gyújtópalackokkal és kövekkel dobálták a rendőröket.
Vajon melyek minden idők legjobb gengszterfilmjei? Új listánkban ezúttal ennek jártunk utána, és közel 50 produkciót rangsoroltunk a nagy klasszikusoktól az utóbbi évek kult filmjeiig. Vágjunk is bele...
Eötvös Péter, Kossuth-díjas magyar zeneszerző, zenepedagógus és karmester, az egyik legismertebb magyar operaszerző szeptember 13-án megjelenő Gliding című új albuma a Frankfurti Rádió Szimfonikus Zenekarának és Hakan Hardenberger svéd trombitaművész közreműködésével készült - közölte a Peter Eötvös Contemporary Music Foundation az MTI-vel.