2019. augusztus 24. szombat

aug. 24
6:23
Napi 20 ezerért őrzik a Hableányt - elképesztő, mi lesz belőle (Ripost)
Hajógyári raktárban várakozik sorsára a Hableány, a hajó, amelynek utolsó tragikus útján 28 ember veszett a Dunába a Margitsziget mellett. Egy elzárt részen helyezték el, és őrök vigyáznak rá. A szétroncsolódott vízi jármű ugyanis bűnjel a Jurij C. ellen indított eljárásban: mintegy 100 oldalas szakértői jelentés foglalkozik azzal, hogy a jelenlegi
aug. 24
6:27
Ötven nap a választásig – Az MSZP-Párbeszédnek, a DK-nak és a Momentumnak lesz a legtöbb jelöltje az ellenzéki oldalon Budapesten (Alternatív Energia)
Szombaton kezdődik az őszi önkormányzati voksolás hivatalos kampányidőszaka. Budapesten az MSZP-nek, a DK-nak és a Momentumnak lesz az ellenzéki oldalon a legtöbb jelöltje, az LMP és a Jobbik leszakadt.
aug. 24
6:27
Ez keseríti meg a nyaralást a Balatonnál (Ripost)
Napok óta vöröslik a Parlagfű Pollen Riasztási Rendszer folyamatosan frissülő térképe. Az allergológus szerint az időjárás csak tetézi az allergiás tüneteket: idén szeptember végéig tarthat a parlagfű-szezon.
aug. 24
6:30
Kilőtt a külföldi vendégmunkások száma (ATV)
Magyarország évek óta egyre súlyosabb munkaerőhiánnyal küzd. Ez nem csak egy adat, vagy statisztika, mindenki tudja ezt, aki építkezni próbál, szakembert keres, vagy egyszerűen csak a villanyt szereltetné meg otthon.
aug. 24
6:30
Gryllus Dorka sosem fogja elfelejteni, amit Judi Dench mondott neki (Femcafe)
Az Oscar-díjas színésznő szavai a mai napig visszhangoznak a fejében.
aug. 24
6:36
Ha az alábbi 3 jelet tapasztalod magadon, ideje átgondolnod a párkapcsolatotokat (Spabook)
Az utolsó szakításom kamaszkorom végén volt, és akkoriban még messze nem úgy tekintettem a párkapcsolatokra, mint most. Arra azonban pontosan...
aug. 24
6:42
Új üzemcsarnokot avattak Nagykanizsán EU-támogatásból (Portfolio)
Fémmegmunkálással foglalkozó, robottechnológiát is alkalmazó kisvállalkozás, a Két Salamon Bt., 165 millió forintos beruházással épült új üzemét avatták fel pénteken Nagykanizsán. Radics Bálint, a Széchenyi Programiroda szaktanácsadója...
aug. 24
6:54
Elképesztő dolgot találtak egy palackban Alaszka-partjainál (ATV)
Szovjet tengerészek 50 éve palackba zárt üzenetére bukkant rá egy amerikai férfi Alaszkában. A levél rövid és lényegre törő. Szerzői üdvözlik a levél megtalálóját, bemutatkoznak, majd jó egészséget, hosszú életet kívánnak, és meghagynak egy vlagyivosztoki címet, amire válaszolhatnak nekik. A levél egyik szerzőjét meg is találták.
aug. 24
6:54
Belgiumban többeket érint a szegénység, mint idehaza (AQUA)
2017-re egy év alatt csaknem hatszázezer fővel csökkent a szegénységnek kitettek száma idehaza, arányuk pedig először csökkent húsz százalék alá az uniós csatlakozásunk óta.
aug. 24
7:00
Csaknem 24 milliót fizetnek a kaposváriak a beköszönőfalért (Alternatív Energia)
Ennyi pénzért 80-90 négyzetméteres belvárosi lakást vagy egy közel 200 négyzetméteres családi házat lehet venni a városban.
aug. 24
7:06
Megvan az első e-cigis haláleset (Infostart)
Illinois szövetségi állam illetékesei szerint először okozhatta egy beteg halálát elektromos cigaretta szívása az Egyesült Államokban.
aug. 24
7:06
Rezsiutalvány: rengeteg jogosult maradhat hoppon, itt vannak a részletek (Pénzcentrum)
Kilencezer forintos rezsiutalványt ad a kormány a nyugdíjasoknak - jelentette be Gulyás Gergely pénteken. A Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatója után, az esti órákban már meg is jelent a vonatkozó rendelet a Magyar Közlönyben....
aug. 24
7:06
Mit csináljunk a lángoló brazil esőerdőkkel? (Portfolio)
Lángoló esőerdők képeivel és a brazil elnök bizarrnak ható nyilatkozataival vannak tele az újságok címlapjai. Zömében értetlenség és felháborodás a reakció a brazilok látszólagos közönye miatt, és a megszólalók nemzetközi beavatkozást...
aug. 24
7:06
Szarvas József: Kaszás Attila odafentről is támogat - interjú (BorsOnline)
Egy hortobágyi tanyán cseperedett fel, s ha akkor valaki azt mondja neki, hogy egyszer az új Nemzeti Színház nyitóelőadásán, Az ember tragédiájában ő fogja alakítani Ádámot, alighanem fejbe vágja a kapanyéllel.
aug. 24
7:06
A kiábrándító igazság, hogy miért tartanak tovább a mérgező kapcsolatok, mint kellene (Spabook)
Kívülállóként nehéz megérteni, miért marad valaki egy olyan személy mellett, akivel mérgező és boldogtalan a kapcsolata. De amikor belekerülsz...
aug. 24
7:09
Robbantásos merényletet követtek el egy iraki város piacán, többen meghaltak (HírTV)
A detonációban négyen meghaltak és legalább harmincan megsebesültek.
aug. 24
7:11
Agyonszúrtak egy papot Mexikóban (HírTV)
Agyonszúrtak egy római katolikus papot Mexikóban, a Texasszal határos Matamoros városában - adta hírül péntek éjjel az AP amerikai hírügynökség.
aug. 24
7:12
Szombati sportműsor: topligák, Magyarország-Románia (Sport365)
Rangadót vív a Liverpool és a Bayern München, Benfica-Porto, rajtol a Serie A, kajak-kenu vb, junior úszó-vb, vívó-vb.
aug. 24
7:18
Kajak-kenu-vb: Kárász üléscseréje okozta a kizárást? (BorsOnline)
Rejtély, mi vezetett a Kárász An­na­–Kozák Danuta kajakduó kizárásához, de nem kizárt, hogy előbbi kajaküléscseréje miatt vált könnyebbé a hajójuk.
aug. 24
7:24
Felépült a balesetéből Laár András, így állt színpadra (Ripost)
A zenész válla hamarabb rendbe jött, mint gondolták.
aug. 24
7:24
Megmutatta, ezt rejti a magyar sztár táskája (Ripost)
Babos Tímeát már csak egy lépés választja el a US Open főtáblájától. A magyar teniszező megmutatta a táskái tartalmát.
aug. 24
7:24
Vigyázz a horkolással, nem csak kellemetlen, veszélyes is! (Ripost)
Horkol a párod? Mindenképp küldd orvoshoz, mert ezzel nem csak az a baj, hogy nem tudsz aludni! Olyan állapotot jelezhet, amely akár az életét is veszélyeztetheti.
aug. 24
7:26
Durva légibaleset történt este Székesfehérvárnál (Ripost)
Súlyos sérüléseket szenvedett egy siklóernyős.
aug. 24
7:27
Már csak 2798 milliárd forintot tart nyilván az MNB nyugdíjpénztári tartozásként (Menedzsment Fórum)
Gyorsulni fog a tartozásállomány apadása.
aug. 24
7:27
Elengedték a hongkongi brit főkonzulátus Kínában őrizetbe vett munkatársát (HírTV)
Elengedték a hongkongi brit főkonzulátus Kínában őrizetbe vett munkatársát, Simon Chenget szombaton - közölte a sencseni rendőrség.
aug. 24
7:33
Emlékezés az úzvölgyi temetőben – Provokációtól tartanak a hatóságok (Alternatív Energia)
Egy szervező azt mondta lapunknak, hogy folyamatosan egyeztetnek a román rendőrséggel és a reményeik szerint atrocitásoktól mentes lesz a rendezvény.
aug. 24
7:36
Megdöbbentő, mit csinált a napokig eltűntként keresett francia turista (Infostart)
Élve találtak rá az ausztráliai Kakadu Nemzeti Parkban arra a francia turistára, akit több napon át eltűntnek hittek és kerestek a térségben.
aug. 24
7:36
Napi horoszkóp augusztus 24.: az Oroszlánoknak pihenésre van szükségük, a Skorpiók nehezebb feladatot igyekeznek megoldani (Joy)
Hétvégén is érdemes elolvasnod a csillagok üzeneteit, hisz izgalmas részleteket rejtenek az egyes csillagjegyek!
aug. 24
7:36
Felújították a tatabányai sportiskolát (ProfitLine)
A tanév kezdetére 360 millió forintos beruházással elkészült a tatabányai Dózsa György Sportiskolai Általános Iskola energetikai felújítása - mondta a város polgármestere a pénteki átadáson.
aug. 24
7:36
Nevetséges randiszabályok az '50-es évekből: jó, hogy ma már nem kell eképpen viselkednünk (Spabook)
Ó, azok a régi szép idők, mikor bájosan öltöztek a nők és lovagiasak voltak a férfiak… Filmeken meg képeken nézni az elmúlt évtizedeket...
aug. 24
7:51
Szabad szemmel: az uszítás és megfélemlítő akciók elől menekült el Budapestről Nyílt Társadalom Alapítvány (Kripto Akadémia)
Nemzetközi sajtószemle, 2019. augusztus 24.
aug. 24
7:54
9 elképesztően halas fogás: Annyira változatosan készíthetők el! (Femcafe)
Hagyományos és különleges ízek.
aug. 24
7:54
Cukkinis lasagne – recept (Agrofórum)
Nálunk még mindig tombol a cukkiniszezon. Én nem is bánom, mert nagyon szeretek ezzel a zöldséggel ételeket alkotni. Lédús, roppanós, gyorsan elkészíthető, kalóriaszegény és egészséges.
aug. 24
8:06
Kiadnád a lakásod? Itt van néhány tipp, hogy ráharapjanak (Privátbankár)
Ősszel ugrásszerűen nő a kereslet a bérlakások iránt. A lakástulajdonosoknak ez kiváló időszak a bérbeadáshoz, ám kezdőként fejtörést okozhat a hirdetés feladása, az ideális bérlő megtalálása, vagy akár a bérleti szerződés megírása.
aug. 24
8:06
Kopogtat a kampány, kezdődik az ajánlásvadászat (Infostart)
Szombaton kezdődik a hivatalos választási kampány, augusztus 24-től a választópolgárok már ajánlásokat is tehetnek a képviselő- és polgármesterjelöltekre, arra, hogy kik szerepeljenek a szavazólapokon.
aug. 24
8:06
Molnár Krisztina Rita: Sub Rosa (Alternatív Energia)
A novella az októberben a Scolar Kiadónál megjelenő Remélem, örülsz című kötet írásainak egyike.
aug. 24
8:06
Dorina halálhírét keltette két tini - már a temetés időpontját is kiírták (BorsOnline)
A Buli, buli számával robbant be a köztudatba Dorina. Videója nézettsége elérte a húszmilliót. A sikerének azonban vannak árnyoldalai is, zaklatás érte a családját.
aug. 24
8:06
Burgonyabogár elleni biológiai védekezés (Agrofórum)
A burgonyabogár elleni védekezés fő szezonján már túl vagyunk, de még mindig találkozhatunk velük a szabadföldön. A harc ellenük nem egyszerű, de szükséges, hiszen az imágók és a lárvák a táplálkozásukkal akár 80 %-os kárt is okozhatnak növényeinkben. A nyár végi, ősz eleji beavatkozással még gyéríthetjük a telelőre vonuló egyedeket, és megalapozha
aug. 24
8:08
Már mindent magukra szabtak: durván torzít a választási rendszer (Alternatív Energia)
Lazább jelöltállítás, választókerület-manipuláció, a média- és köztéri hirdetési piac fideszes elfoglalása – ilyen környezetben indul ma a hivatalos kampány. A rendszer torzít, de az ellenzéknek így is sok helyen van esélye a győzelemre.
aug. 24
8:10
Babiczky Tibor: Szingularitás (Alternatív Energia)
Mikor teljes vértezetben előlép, aki vagy, és lépte alatt sorra beomlanak a tudatalatti tárnák, minden bölcsesség meghátrál. Látod a régi szobádat. És minden, amit szerettél, furcsa fényt áraszt magából, mintha másé volna az emlék. De a fájdalom sem tiéd. Más alszik régi szobádban. Aranyló tollú keselyűk telepedtek a fákra. Fenséges, néma dögevő
aug. 24
8:12
Észak-Korea ismét rakétákkal kísérletezett (ATV)
Észak-Korea valószínűleg újabb rakétakísérleteket hajtott végre szombaton - közölte az eseményeket szorosan követő Dél-Korea vezérkari főnöksége.
aug. 24
8:12
Mitől lett “bibircsókos” a burgonya? (Agrofórum)
M. Mária kérdése: Szeretnék segítséget kérni, hogy milyen betegségre utal, ha a burgonya gumója úgy néz ki, mintha bibircsókos, ragyás lenne?
aug. 24
8:18
A tulajdonos halálával vége a Kft.-nek? (Piac és Profit)
A Kft.-knek kiemelt szerepük van a magyar gazdaságban. Érdemes megvizsgálni, hogy mi lesz a Kft. sorsa, ha a tulajdonosa meghal.
aug. 24
8:18
Bevetik a brazil hadsereget az erdőtüzek ellen (Infostart)
A brazil elnök azt fontolgatja, hogy a hadsereg segítségét is igénybe veszi az Amazóniában pusztító erdőtüzek megfékezésében.
aug. 24
8:18
Káel Csaba lesz az új filmügyi kormánybiztos (autopro)
Az ő nevéhez kötődik a 2003-ban bemutatott Bánk bán operafilm, több portré- és dokumentumfilmet is rendezett, például Munkácsy Mihályról, Bartók Béláról és Kárpáti György vízilabdázóról.
aug. 24
8:18
Szőke István: Össze kell kapni magunkat (BorsOnline)
A szélső szívesen betalálna, mert a maiaknak nem megy.
aug. 24
8:24
Kétperces gyakorlat, hogy mélyebben aludj, mint valaha (Femcafe)
Csupán néhány mozdulat a pihentető alvásért.
aug. 24
8:27
Komolyabb a dolog, mint hittük? Miley Cyrus új tetoválása nagyon árulkodó (Ripost)
Az énekesnő és férje, Liam Hemsworth nemrégiben jelentették be szakításukat, de úgy tűnik, Miley Cyrust nem viselte meg különösebben a dolog.
aug. 24
8:29
Ezért békült ki Jolly és Suzy, bevallották (Ripost)
Több mint négy hónapnyi különélés kellett a párnak ahhoz, hogy rájöjjenek, összetartoznak.
aug. 24
8:30
Családírtás a Rózsadombon - csak éjszaka vitték el a holttesteket (BorsOnline)
Szívszorító képek szemtanúi lehettek azok, akik péntek este 11 óra után a II. ker�

Keresés