2019. augusztus 1. csütörtök

aug. 1
19:24
Egy 18 éves csodagyerek kitalálta, hogyan nyelhetnénk kevesebb mikroműanyagot (NRGreport)
2011 óta megy a Google tudományos pályázata/versenye, a Google Science Fair, amelyen 13 és 18 év közötti diákok indulhatnak a saját kísérleteikkel, és azok eredményeivel. A fődíj 50 ezer dollár, a versenyt amúgy a Lego, a Virgin Galactic, a National Geographic és a Scientific American is szponzorálja.
aug. 1
19:27
Tatabányán is megvan az ellenzéki pártok közös jelöltje (Alternatív Energia)
Szűcsné Posztovics Ilona megválasztása esetén támogatná a nyugdíjasokat, a kis- és középvállalkozókat, a munkakezdő fiatalokat, valamint bérlakásprogramot indítana.
aug. 1
19:30
Torzsalkodnak a Nyugat ázsiai szövetségesei (USAracing)
A Dél-Koreában a japán termékek ellen indított általános bojkott miatt a japán üzletek konganak az ürességtől, de a szomszédos ország sokat veszített népszerűségéből a dél-koreai turisták körében is.
aug. 1
19:36
Változik a szabályozás: örülhetnek a pestiek, akik nem tudtak aludni az éjjeli zajtól (Pénzcentrum)
A jogszabályi változásoknak köszönhetően éjfél és reggel öt óra között, a mélyalvási időszakban szinte teljesen megszűnik a repülőgép-forgalom Budapest felett, a Liszt Ferenc-repülőtéren tervezetten nem szállhatnak fel és le...
aug. 1
19:36
A spanyol királyi család vízre szállt, és mi máris nem kapunk levegőt olyan gyönyörűek (Glamour)
Letícia királyné még hagyján, de a lányai!
aug. 1
19:36
Minden idők 10 legjobb kosztümös filmje (Spabook)
Néha mindannyian eljátszunk a gondolattal, hogy mennyire izgalmas és más lehetett régi korokban élni, amikor még mások voltak a szabályok, a protokoll,...
aug. 1
19:39
Politico: Soros György szervezetet hozott létre a 2020-as demokrata választási kampány finanszírozására (HírTV)
Az amerikai választási törvények lehetővé teszik úgynevezett Politikai Akcióbizottságok létrehozását.
aug. 1
19:42
Bagoly mondja bagolynak: füles a nyerő (Infostart)
Megválasztotta a nagyközönség az Év madarát, amely 2020-ban az erdei fülesbagoly lesz.
aug. 1
19:42
Várakozások feletti eredmények az OMV-től (NRGreport)
Az osztrák OMV ma reggel tette közzé gyorsjelentését. A második negyedévben 44%-kal emelkedett a társaság működési eredménye éves alapon, mely elsősorban a kutatás-termelés üzletág rekord kitermelési szintjének volt köszönhető. Az egy részvényre jutó nyereség éves alapon majdnem a duplájára, 1,56 euróra növekedett.
aug. 1
19:45
Figyelmeztet a bankvezér: veszélyes buborékok alakulhatnak ki (Portfolio)
A jegybankok által állandósult alacsony kamatkörnyezet miatt eszközbuborékok alakulhatnak ki, melyek kidurrannak, amikor kamatemelésekre kerül majd sor - figyelmeztet a Barclays vezérigazgatója, Jes Staley a CNBC beszámolója szerint. 2011...
aug. 1
19:45
Nőtt a sertéspestit által fertőzött terület Magyarországon (ATV)
Bővült az afrikai sertéspestis (ASP) miatti fertőzött terület Magyarországon, ami Borsod-Abaúj-Zemplén valamint Jász-Nagykun-Szolnok megyei vadgazdálkodási egységeket érint - tette közzé a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.
aug. 1
19:48
Húszmilliárdos gáztárolóüzlet: az eladót Bártfai-Mager miniszter felügyeli, a vevőt a férje irányítja (444.hu)
Az állam előbb megvette a Moltól, most húszmilliárdért eladja a statégiai gázkészleteket tároló céget. A Bártfai család jelen van az üzlet mindkét oldalán.
aug. 1
19:51
Végre egy jó hír a műanyag zacskókról (Portfolio)
Tavalyhoz képest több mint harmadával csökkent az egyszer használatos műanyag zacskók eladása Anglia nagyobb szupermarketeiben - derült ki a legfrissebb hivatalos adatokból. A mutatók szerint a 2018-2019-es időszakban az előző évhez képest...
aug. 1
19:51
Haldokló félben a német erdők (vg.hu)
Alig másfél év alatt százezer hektárnál is nagyobb területen pusztult ki az erdő Németországban a meleg és száraz időjárás miatt.
aug. 1
19:53
Gorbacsov szerint az egész világ biztonsága veszélybe kerül (vg.hu)
Az Egyesült Államok évek óta állítja, hogy Oroszország megsérti az INF-szerződést.
aug. 1
19:54
Második világháborús magyar film kapott támogatást (Infostart)
Nagy Dénes első, Temészetes fény című - második világháborús - mozifilmjére 250 millió forint gyártási támogatást szavazott meg a Magyar Nemzeti Filmalap filmszakmai döntőbizottsága - tudatta a Filmalap.
aug. 1
19:54
Az olasz belügyminiszter bevádolta a berlini kormányt (ATV)
Zsarolásnak nevezte Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a Liga kormánypárt vezetője csütörtökön Berlin kérését, miszerint csak akkor vesz át menedékkérőket Olaszországtól, ha Róma engedélyezi a Sea-Eye német nem kormányzati szervezet (NGO) hajójának kikötését 40 migránssal a fedélzetén.
aug. 1
19:54
Tarantino összeállította élete playlistjét - 4 órás lista született kedvenc filmzenéiből (SzMo)
Tehetünk egy zenei utazást a Oscar-díjas rendező elméjében.
aug. 1
19:57
Felfelé tartanak az amerikai tőzsdék (Portfolio)
A tengerentúli tőzsdék emelkedtek a Fed tegnapi kamatdöntését követő esés után, miután a befektetők a felemás vállalati gyorsjelentésekre figyeltek. Az amerikai elnök azonban új vámot lengetett be Kínával szemben, ezért esésbe fordulnak...
aug. 1
20:00
Soros György rengeteg pénzzel készül az amerikai elnökválasztási kampányra (Kripto Akadémia)
2016-ban 20 millió dollárt tolt a demokraták kampányába, idén jóval többet költhet, és teljesen függetlenül pártoktól és jelöltektől.
aug. 1
20:00
Hamilton már sokkal jobban érzi magát (Sport365)
A Ferrari egyre veszélyesebb a címvédő szerint.
aug. 1
20:03
Gyenge kezdés után pluszban zártak a tőzsdék (ProfitLine)
Gyenge kezdés után emelkedésnek indultak az árfolyamok csütörtökön az európai értékpapírpiacokon. A tőzsdék túlnyomó többsége indexemelkedéssel fejezte be a kereskedést.
aug. 1
20:03
Baranyi Krisztina csúnyán leoltotta a momentumos jelöltet (ATV)
A Ferencvárosban Baranyi Krisztina LMP-s és Jancsó Andrea Momentumos jelöltek között zajlik a verseny, hogy kit indítson az ellenzék az őszi polgármester-választáson a Fidesszel szemben. Jancsó a Facebook-oldalán valószínűleg kedves gesztusnak szánta a bejegyzését, amiben azt írta: ha ő nyeri az előválasztást, felkéri Baranyi Krisztinát antikorrup
aug. 1
20:03
Drámai fordulat az eltűnt magyar nagymama ügyében (Ripost)
A 78 éves zagyvarékasi asszony még július 16-án tűnt el.
aug. 1
20:03
Hamilton bocsánatot kért, és Budapestet dicséri (Ripost)
Úgy tűnik, sokkal jobban érzi magát Lewis Hamilton, aki a Német Nagydíjon gyengélkedett.
aug. 1
20:03
Hátborzongató embriókísérletre kaptak engedélyt a tudósok, embert és állatot kereszteznek (Ripost)
Ez már nem vicc és nem is sci-fi: Japán megadta az engedélyt az állatok és emberek keresztezésére.
aug. 1
20:06
Botkáék átgondolatlan és szakszerűtlen önkormányzati beruházásokat hajtanak végre Szegeden (Háziállat)
Az újszegedi liget és a Partfürdő felújítása után a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítése az újabb példája annak, hogy átgondolatlan és szakszerűtlen önkormányzati beruházások zajlanak Szegeden – jelentette ki a Fidesz helyi szervezetének alelnöke csütörtökön a Tisza-parti városban.
aug. 1
20:06
Soha nem találnád ki, hogy kit ölelget Lana Del Rey az új albumának borítóján (Glamour)
Ez a szúrós tekintetű srác nem akárki
aug. 1
20:06
Nyilas a csillagjegyed? Erre számíthatsz párkapcsolatban a többi csillagjegytől (Spabook)
Nyilasként egy vérbeli optimista vagy, aki barátságos, kedves, ugyanakkor az erős és energikus jelzők is illenek hozzád. De vajon mit tud kezdeni...
aug. 1
20:09
Trump újabb vámokat vet ki a kínai árukra (Portfolio)
Donald Trump amerikai elnök szeptember elsejétől 10 százalékos vámot vethet ki 300 milliárd dollárnyi kínai termékre - jelentette be az elnök Twitteren. Élesedik az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború, Donald Trump...
aug. 1
20:12
Ennyi titok: Így vedd fel a cipőidet, hogy ne legyen vízhólyagos a lábad (Femcafe)
Megelőzheted a kellemetlenséget.
aug. 1
20:18
Jönnek a fejlesztések a Fertő-tó körül – lesz, ami felkavarja az ingatlanpiaci állóvizet (Privátbankár)
Egyes Balaton-parti városok helyett kínálhat majd jó alternatívát a 2020-ra elkészülő Fertő-tavi üdülőközpont, azonban kérdéses, milyen mértékben hathat ez a környék ingatlanpiacára. Egy friss elemzés most számba vette a lehetőségeket.
aug. 1
20:18
Az olasz belügyminiszter zsarolással vádolja a berlini kormányt (USAracing)
Matteo Salvini zsarolásnak nevezte Berlin kérését, miszerint csak akkor vesz át menedékkérőket Olaszországtól, ha Róma engedélyezi a Sea-Eye német NGO hajójának kikötését 40 migránssal a fedélzetén.
aug. 1
20:18
Véget akarnak vetni a gengszter rejtélyének (Infostart)
Felnyitják az egyik leghírhedtebb amerikai bűnöző, az FBI-ügynökök által 85 éve lelőtt John Dillinger indianapolisi sírját, és még aznap vissza is temetik az 1930-as években elhíresült gengsztert. A holttest kihantolása véget vethet az összeesküvés-elméleteknek, amelyek szerint az egyesek által népi hősként ünnepelt bandita talán nem is a nevét vis
aug. 1
20:18
Szemes vagy őrölt kávé? Mindkettő jó lehet, ha... (Spabook)
A boltokban óriási a választék őrölt kávéból, és az újabban egyre több helyen megjelenő szemes kávé sokaknak amolyan úri huncutságnak...
aug. 1
20:30
Tőzsdézhetnek a kisemberek: ingyenes szolgáltatást indít a Revolut (Pénzcentrum)
A Revolut jutalék nélküli tőzsdei szolgáltatást indít Európában, lehetővé téve ügyfeleinek, hogy 300 az Egyesült Államokban - a New York-i tőzsdén (NYSE) és a NASDAQ-on - jegyzett részvénybe fektethessenek. A cég fokozatosan vezeti...
aug. 1
20:33
Nem jött össze Orbánnak a kézcsók (Alternatív Energia)
Ursula von der Leyen nem hagyta, hogy a kezét csókolgassa.
aug. 1
20:36
Elképesztő bevételt hozott, máris elérte Az oroszlánkirály az álomhatárt (Infostart)
Kevesebb mint három héttel forgalmazásának megkezdése után Az oroszlánkirály című amerikai családi kalandfilm elérte az egymilliárd dolláros jegybevételt globálisan - közölte a Variety.
aug. 1
20:36
Felavatták az első magyar olimpiai bajnok birkózó új síremlékét (HírTV)
Két helyszínen három olimpiai bajnokára emlékezett csütörtökön a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) vezetése.
aug. 1
20:36
Egy igazán könnyű édesség – Fit rizsfelfújt diétázók számára (Spabook)
Szerintem mindannyian emlékeztek a jó öreg rizskochra. Azt gondolom, nem véletlenül kedvelték már anyáink is ezt a receptet. Akár maradék rizsből...
aug. 1
20:39
Gyermekünk szókincsének fejlődése (WebBeteg)
A gyermekek fejlődése születésüktől kezdődően összetett folyamat, amely részben a mozgásfejlődésből (ezen belül is a nagy- és a finom mozgások fejlődéséből), a nyelvi, a kognitív (gondolkodásmódbeli) és a pszichoszociális fejlődésből áll.
aug. 1
20:42
Titkos dokumentumok kerültek elő James Comey volt FBI-főnök lakásán egy házkutatás során (ATV)
Házkutatást tartottak James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) volt igazgatója lakásán csütörtökre virradó éjjel, titkosított és Comey által korábban kiszivárogtatott dokumentumok is előkerültek.
aug. 1
20:42
El-selejtező - Kettős vereséggel búcsúzott a Debrecen (HírTV)
Kettős vereséggel búcsúzott a Debrecen a további küzdelmektől.
aug. 1
20:42
Salvini zsarolással vádolja a berlini kormányt (Képmás)
„Ennek vége, nem parancsol nekünk senki, és nemet mondunk az invázióra” – hangsúlyozta az olasz belügyminiszter.
aug. 1
20:45
Magyar Nagydíj: bemutatták a trófeákat, zajlik az élet a pályán - galéria (Infostart)
Magyarország csatlakozott az ENSZ által létrehozott közlekedésbiztonsági programhoz - jelentette be csütörtökön a Forma-1-es Magyar Nagydíj helyszínén Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
aug. 1
20:48
Soha nem találnád ki, hogy kit ölelget Lana Del Rey az új albumának borítóján (Glamour)
Ez a szúrós tekintetű srác nem akárki
aug. 1
21:00
Otthon góllal örvendeztette meg szurkolóit a Loki a Torinó ellen (Sport365)
Nagy lendülettel játszottak a második játékrész elején.
aug. 1
21:03
100 millió forintos kompenzációt fizet a 4Life Direct és biztosító-partnerei az ügyfeleiknek (ProfitLine)
Csaknem 100 millió forint kompenzációt fizet biztosításai több száz kedvezményezettjének a 4Life Direct és biztosító-partnerei a Gazdasági Versenyhivatal eljárás nyomán.
aug. 1
21:06
Nagy varázslás megy a jegybanki kamattal az USA-ban (Infostart)
Európai idő szerint szerda este hosszú évek után először csökkentett kamatot az amerikai jegybank szerepét betöltő FED. A szervezet 25 bázispontos csökkentését papírformának nevezte a tőzsdei szakértő az InfoRádió Üzleti Reggeli című műsorában, hozzátéve: érdekes körülmény, hogy a FED nem jelzett előre újabb kamatcsökkentést.
aug. 1
21:06
Tönkrevághatja Paks a Duna élővilágát (Alternatív Energia)
A Dunába visszaengedett hűtővíz 30 fokos is lehet, ami tönkreteszi a folyó élővilágát.

Keresés