2019. július 6. szombat

júl. 6
8:43
„Pörög az agyam, hogy milyen felelősségem van” – Kádár utolsó beszéde (Tiszta Jövő)
„Ha arról van szó, hogy nem történelmileg nézem, akkor én is nyugodtan azt mondanám, hogyha én harminc év távlatából nézem, akkor én mindenkit sajnálok.” Kádár János utolsó beszéde az MSZMP KB ülésén, 1989. április 12-én.
júl. 6
8:48
Újragondolt jövőkép (vg.hu)
A Dreher Sörgyárak vezérigazgatója, Békefi Gábor szerint az általa irányított vállalat ma már gondolkodásmódban és pénzügyileg is előrébb tart, mint amikor a japán Asahi felvásárolta.
júl. 6
8:51
Dömötör Csaba: Folytatódik a turistaházak fejlesztése (AQUA)
A Téry Ödön nemzeti turistaház-fejlesztési programban 2018-ban 6 turista szálláshely kapott 996 millió forint támogatást, míg 2019-ben 20 turista szálláshely újulhat meg.
júl. 6
8:54
Red Bull: Gaslynak javulnia kell a nyári szünetig (F1világ)
A nyári szünetig mindenképpen javulnia kell Pierre Gaslynak, máskülönben komoly veszélybe kerülhet Forma-1-es ülése a Red Bull csapatánál.
júl. 6
8:54
A brazil ikon elismerte Messiék igazát (Sport365)
Mindent megváltoztathatott volna a Brazilok elleni rangadón.
júl. 6
8:54
Titok a Bakony mélyén: pikkelyes, páncélos ragadozókra bukkantak (Ripost)
Dinoszaurusz leleteket találtak Iharkúton, most pedig a kutatás részleteire is fény derült.
júl. 6
8:56
Újabb hírek, baleset érte a MOM-tűzben meghalt kislány testvérét (Ripost)
Az anya két gyermekét elvette a gyámhivatal. Az asszony reméli, hogy fiai hamarosan visszakerülnek hozzá.
júl. 6
8:57
12 hajó kíséri utolsó útján a Hableány-tragédia magyar áldozatait (Alternatív Energia)
Katonai tiszteletadás mellett helyezik P. János matróz, volt mélységi felderítő tiszt urnáját a Dunába. L. Lászlótól hozátartozói hajós búcsúztatással búcsúznak.
júl. 6
8:57
Sokkoló: vizsgálatra vitték a beteget, amikor leugrott a mélybe és szörnyethalt a Dél-pesti Kórházban (ATV)
Egy férfi ugrott le Dél-pesti Kórház egyik emeletéről, majd szörnyethalt a kórház lépcsőházában – tudta meg a Blikk.
júl. 6
8:57
Ibrahimovic kihívására Pogba duplán válaszolt (m4sport.hu)
Kicsit továbbfejlesztette.
júl. 6
8:58
Dunai hajóbaleset: sikerült azonosítani az utolsó előtti áldozatot (Ripost)
Valóban a dunai hajóbaleset újabb áldozatát találták meg pénteken.
júl. 6
8:59
Kártyajárás (Alternatív Energia)
A különleges ízei miatt méltán népszerű kisvendéglő a kirakatüvegére kiragasztott papírlapon, az ázsiai betűvetők jellegzetes ákombákom kézírásával tudatta a vendégeivel: „Bankkártyát ezentúl nem fogadunk el!”  Az egyik járókelő cinikusan meg is jegyezte: „a lélek állandó fejlődésben, s visszafejlődésben van”.
júl. 6
9:00
Élő közvetítés: Goodwoodi sebességfesztivál (F1világ)
Ezen a hétvégén tartják a goodwoodi sebességvesztivált, ahol az elmúlt évekhez hasonlóan számos fantasztikus versenyautót – köztük F1-es gépeket – is megcsodálhat a nagyközönség. Szerencsére azok sem maradnak le az élményről, akiknek nincs lehetőségük a helyszínen megcsodálni a gépcsodákat, a fesztivál Youtube-oldalán ugyanis élőben követhető az es
júl. 6
9:00
A kormány 600 milliót ad turistaházak felújítására (Portfolio)
Folytatódnak a turistaház-fejlesztések a kormány támogatásával, a Téry Ödön nemzeti turistaház-fejlesztési programban 2018-ban 6 turista szálláshely kapott 996 millió forint támogatást, míg 2019-ben 20 turista szálláshely újulhat...
júl. 6
9:01
Utóválasztás (Alternatív Energia)
A Fidesz legfontosabb
júl. 6
9:03
Rendkívüli figyelmeztetést adtak ki a mai időjárás miatt (Blikk)
Szombatra az extrém UV-B-sugárzás és néhány megyére a hőség miatt is figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
júl. 6
9:03
Torlódás a Balatonig - Horvátország felé is nehéz a helyzet (Infostart)
Az M7-es autópálya: csak az ilyenkor szokásos... Letenyénél szintén.
júl. 6
9:03
Lógnak a szeren (Alternatív Energia)
Az első szó legyen a gratulációé: siker, hogy Járóka Lívia és Dobrev Klára is az Európai Parlament alelnöke lett. Aztán foglalkozzunk egy kicsit a fideszes EP-képviselő megválasztását kísérő értetlenséggel: nincsenek ezek felfüggesztve?
júl. 6
9:03
Hol nyaralnak a királyi család tagjai – van, aki a nagyinál (Joy)
A brit királyi famíliának megvannak a jól bevált kedvencei, ha nyaralásról van szó, méghozzá nem is olyanok, aimre elsőre gondolnánk. Meghan Markle-nak hasonló az ízlése rokonaihoz: ráadásul az már biztos, hogy idén nyáron ő különleges meglepetésre számíthat.
júl. 6
9:03
Faragó András Topi: Tőlem tanult Varga Izabella - interjú (BorsOnline)
Igazi sztárokat tanított a Budapesti Operettszínház művésze.
júl. 6
9:05
Emberközpontú, értékelvű (Alternatív Energia)
Jó szériája van Matolcsy Györgynek: a debreceni egyetem díszdoktori címe után – Vlagyimir Putyint követte –, most a Kaposvári Egyetem tiszteletbeli doktora lett. Woody Allen jutott eszembe, az Annie Hall, ahol azt mondja Alvy Singerként: Ezek állandóan díjakat adnak. Hitler, a legjobb diktátor…
júl. 6
9:06
Amerika 12,6 milliárd dollárt követel Mexikó rettegett drogbárójától (Portfolio)
Az amerikai ügyészség 12,6 milliárd dolláros (3500 milliárd forint) jóvátételt követel Mexikó egykori első számú drogbárójától, a Köpcös (El Chapo) néven elhíresült Joaquín Guzmántól. A csillagászati összeg kifizetésére...
júl. 6
9:06
Több mint 125 milliót nyertek megint a szuperlottón (Pénzcentrum)
Péntek este kihúzták az Eurojackpot 2019/27. heti nyerőszámait. Mivel 5 + 2 találatos szelvény nem volt, így a következő sorsoláson bruttó 17 millió euróért (5,5 milliárd forint) izgulhatnak majd a nemzetközi játékosok. A 27....
júl. 6
9:07
Hunok vagyunk (Alternatív Energia)
Aki felismerte az idők szavát, az mostantól hun. Szerencsére az én szüleim korán felismerték, azért is neveztek Ildikónak. Igaz, csak beházasodás útján lettem hun, ez olyasmi, mint az „árja párja”. Pontosabban nem én lettem, hanem akiről a nevem kaptam: az Attila feleségeként elhíresült Ildikó. Attilánénak lenni, az se semmi. Mutatja a család hazaf
júl. 6
9:09
A győzelem hete (Alternatív Energia)
Azt állította az Origo nevű kormányszolgálati hírportál, hogy „Győzelem, a visegrádiak választottját jelölik a Bizottság élére.”
júl. 6
9:09
Kijózanító hőmérsékleti adatokat közölt az OMSZ (Háziállat)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) közzétett egy térképet, amelyen jól látszik, hogy a domborzati viszonyok és a talaj típusa mennyire befolyásolja a hőmérsékletet egy szélcsendes éjszakán.
júl. 6
9:09
Kikötőt vásároltunk Triesztben (USAracing)
A vámszabad kikötőben közel százmillió eurós infrastrukturális beruházást terveznek, hogy a magyar cégek innen bonyolíthassák le exporttevékenységüket.
júl. 6
9:09
Itt a csávó, aki Cloroxba dobott egy Yeezy 700-ast (Player)
Nem értjük, nem és nem.
júl. 6
9:09
Felborult egy sétahajó tegnap este: többen meghaltak (Life)
43 ember volt a fedélzeten.
júl. 6
9:09
Elengedhetetlen a szövetkezés a mezőgazdaságban is (Agrofórum)
A gazdálkodók számára fontos felismerni, hogy tagként tulajdonosnak lenni egy termelői együttműködésben nem kockázat, hanem biztonság, amely menedéket nyújthat. Nem béklyót jelent, hanem szárnyakat.
júl. 6
9:09
7 gondolatsor, ami segít pozitív irányba terelni a személyiségedet – Próbáld ki még ma! (Spabook)
Ha elégedetlen vagy az életeddel, akkor abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy csak egy dolgon kell változtatnod: a gondolkodásodon. Bármennyire...
júl. 6
9:11
A Budapest Pride alatt a BKK belevág a 4-6-os felújításának újabb ütemébe, teljes lesz a forgalmi káosz (Alternatív Energia)
3-kor kezdődik a Kossth téren az idei Pride, a vonulás útját forgalmi változások kísérik.
júl. 6
9:15
Felborult egy sétahajó a Fekete-tengeren, többen meghaltak (hirado.hu)
A hajó fedélzetén 43-an voltak, és 37 embert sikerült kimenteni a vízből.
júl. 6
9:15
Háromszorosára nőtt az elhízottak aránya világszerte (hirado.hu)
Az étrend változása, a mozgás és a genetika is szerepet játszik benne.
júl. 6
9:15
A legőszintébb személyiségteszt! Most kiderülnek a legtitkosabb vágyaid (Femcafe)
Ebben a pszichológiai tesztben csak az a szabály, hogy képzeld el részletesen azt, ami le van írva, és próbálj meg minél pontosabban válaszolni a kérdésekre. Kiderülhet, milyen a viszonyod a világgal, a szeretteiddel, mire vágysz titkon, és milyen főbb személyiségjegyeid vannak.
júl. 6
9:18
Lezárások lesznek a Pride miatt a belvárosban (Blikk)
Délután változik a forgalmi rend Budapest belvárosában a Kossuth Lajos tér és a Március 15. tér közötti Budapest Pride felvonulás miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
júl. 6
9:18
Ezt olvassa el, mielőtt elindulna a városban (ATV)
Délután változik a forgalmi rend Budapest belvárosában a Kossuth Lajos tér és a Március 15. tér közötti Budapest Pride felvonulás miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
júl. 6
9:21
Hableány-tragédia: újabb áldozatot azonosított a rendőrség (vg.hu)
A keresésében részt vevő gyalogos járőrök pénteken jelentették, hogy holttestet találtak a Dunában, Makád térségében.
júl. 6
9:21
Tisztújítás előtt: változások az LMP-nél, nem lesz női társelnök (Igényesférfi.hu)
Schiffer Andrást és Szél Bernadettet is visszahívhatják, többen amnesztiát kaphatnak és lesz új alapszabály is.
júl. 6
9:21
Balmazújváros - Szélhámos vevők licitáltak a klubra? (BorsOnline)
Elég zavaros a klub körüli ügymenet...
júl. 6
9:23
50 milliárd forint áll rendelkezésre útfelújításokra (vg.hu)
A Magyar falu program 2019-ben meginduló első ütemében 163 helyszínen csaknem 430 kilométeren kezdődik meg a felújítási munka.
júl. 6
9:25
Célszerű nyáron kiadni a szabadságokat (vg.hu)
A vállalatoknak most érdemes felmérni, melyik munkavállalójuk hol tart az éves szabadságkeretének felhasználásában.
júl. 6
9:30
A líbiai választás befolyásolása miatt vettek őrizetbe oroszokat (Kripto Akadémia)
Moszkva emberei Kadhafi fiát támogathatták, Szaif al-Iszlam legalábbis Putyin segítségét kérte korábban.
júl. 6
9:30
Jövő pénteken vesznek búcsút a Hableány magyar áldozataitól (ATV)
Jövő hét pénteken vesznek végső búcsút a dunai hajókatasztrófában elsüllyedt Hableány két magyar halálos áldozatától, a jármű kapitányától és matrózától - írta szombati számában a Magyar Nemzet a szervezőkre hivatkozva, akik a búcsúzni kívánóktól azt kérik, hogy a Margit hídon gyülekezzenek, s virágszirmokkal készüljenek.
júl. 6
9:33
Le akart ugrani a Margit hídról valaki: nyomozók, mentők és tűzoltók is érkeztek (Infostart)
A budapesti nyomozók még időben visszahúzták a férfit, aki a Margit hídról akart a vízbe ugrani Budapesten.
júl. 6
9:36
A pozitív munkahelyi élmény 1,5-szer több elkötelezett munkavállalót eredményezhet (ProfitLine)
Nem csak a magánéletben, de a munkaerőpiacon is meghatározó az első benyomás. Az élményszerűségre azonban nem csak a felvételi eljárás során, hanem a munkatársi életút egészén át, sőt, az esetleges kilépéskor is érdemes törekedni. Ebben segíthet az erős HR szemléletű employee journey (munkatársi életút), melynek feltérképezésével a vállalatok jobb
júl. 6
9:39
Megvan a megoldás, hogy a tehenek ne pusztítsák tovább a világot? (Privátbankár)
Tudósok most rájöttek, hogyan lehetne olyan szarvasmarhákat tenyészteni, amelyek kevesebb metánt bocsátanak ki.
júl. 6
9:39
Senki nem számított arra, ami szombattól az időjárással történik (Blikk)
Onnantól aztán tényleg nem lesz melegünk!
júl. 6
9:39
Több mint 30 migránst tartóztattak fel Bács-Kiskun megyében (hirado.hu)
A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.
júl. 6
9:39
8 kutyafajta, ami nem csak aranyos, de intelligens is (Spabook)
Noha a kutyák intelligenciáját nehéz a kinézet alapján meghatározni, pláne, hogy minden kutyus egy kicsit más, köztudott tény, hogy egyes fajtákat...

Keresés