Leonardo DiCaprio, a környezetvédelmi aktivitásáról híres filmsztár egy új nonprofit környezetvédelmi világszervezet létrehozásán dolgozik, Laurene Powell Jobs és Brian Sheth jótékonyságukról ismert milliárdos befektetőkkel együtt – írja az MTI nyomán az Index.
Jelentősen, 11,7 százalékkal emelkedett a Sberbank, a Magyarországon is érdekelt legnagyobb orosz bank profitja az idei hat hónapban éves összevetésben. A bank pénteken azt közölte, hogy az adózott eredménye 444,2 milliárd rubel (1 rubel...
Legalább négy civil meghalt, 36 pedig megsebesült, amikor a tálib felkelők aknavetővel támadtak egy lakónegyedet és egy piacot pénteken az északnyugat-afganisztáni Farjáb tartományban - közölte a helyi sajtó.
A következő két hétvégén számos olyan nagyszabású, több tízezer embert vonzó rendezvény is lesz az M7-es autópálya térségében, amely a nyári hétvégi forgalmat tovább növeli majd - figyelmeztet a Magyar Közút Zrt.
Négy alkalommal sem sikerült új alkotmánybírákat megválasztania a szlovák parlamentnek idén február óta a lejárt mandátumú tagok helyébe. Így jelenleg csupán hét fővel kénytelen működni az amúgy tizenhárom tagú pozsonyi taláros testület. A hiányos létszám mellett működő alkotmánybíróságot elárasztották ügyekkel, így igen komoly hátralékot kellene k
Korábban az egyik legnagyobb jegyértékesítő portál, a Fandango számolt be arról, hogy az év egyik legjobban várt filmjének számít a Pókember – Idegenben. A Marvel filmes univerzum harmadik fázisának ...
Nemzetközi szinten is felfigyeltek már a budapesti cégre, amelynek vezetői a kolumbiai hadsereggel harcolhatnak a drogbárók ellen. A magyar specialisták olyan drónokat fejlesztenek, amelyek segítségével a hatóság nemcsak a kokacserjék, de a drogültetvények helyét is pontosan beméri.
A szokottnál is jóval nehezebben egyeztek meg az uniós állam- és kormányfők az EU következő vezetőinek személyében. A névsor változatos, és ha a karrierjüket végignézzük, számos kérdőjel is felmerülhet az alkalmasságuk kapcsán. Rövid áttekintés az EU leendő első embereiről.
Mégsem a nagy esélyesnek számító Jens Weidmann, a Bundesbank elnöke fogja vezetni az Európai Központi Bankot Mario Draghi mandátumának lejárta után, ami elképesztően jó hír az euró jövője szempontjából, hiszen nála héjább tagja...
A globális olajpiacot általában rövidtávon a kínálati hírek, mint a politikai feszültségek, embargók, szankciók és új mezők beállítása, mozgatják. A fókusz azonban az elmúlt két hónapban átterelődött a kereslet oldalra, amire a 2009-es válság óta nem volt példa. Hiába szűkíti kínálatát az OPEC, hiába torpant meg az amerikai palaolaj termelés június
Demeter Márta országgyűlési képviselői mentelmi jogának felfüggesztését indítványozza Polt Péter legfőbb ügyész - közölte a Legfőbb Ügyészség az MTI-vel.
Személyijövedelemadó-mentességet szavazott meg a lengyel parlament alsóháza csütörtök éjjel a 26 év alattiak számára, az előírások, amelyek mintegy 2 millió fiatalt érintenek, augusztus elején lépnek hatályba. A vonatkozó törvénymódosítást...
Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump nem a bevett gyakorlatok híve, amit a legfontosabb amerikai nemzeti ünnepen, a függetlenség napján is bebizonyított.
Nehéz a nyár a férfiaknak. Se az irodába, se egy randira nem lehet papucsban, szandálban menni, viszont óriás szempont, hogy ne izzadjon a lábad, főleg, ha a cipő lekerül az este végére.
A Ferrari ifjú titánja, Charles Leclerc biztos benne, csapattársa, Sebastian Vettel még nem gondolkodik a visszavonuláson, és 2020-ban is folytatja a versenyzést a Forma-1-ben.
A világ legnagyobb különálló napkollektor projektje a Noor Abu-Dzabi, ami a tervek szerint 1,2 gigawatt teljesítményre képes- írja az Engadget. Az Egyesült Arab Emírségek általában arról híres, hogy rengeteg ott a kőolaj, mesterséges szigeteket és metropoliszokat húznak fel, de egyébként nincs ott más, csak a sivatag. Most kitalálták, hogy ezt mi
Hatalmasat küzdött a magyar női kosárválogatott, de nem sikerült az Eb-n négy közé kerülnie, miután a belgrádi negyeddöntőben 62-59-re kikapott a britektôl.
Demeter Márta országgyűlési képviselői mentelmi jogának felfüggesztését indítványozza Polt Péter legfőbb ügyész – közölte a Legfőbb Ügyészség pénteken az MTI-vel.
Egy, a babaváró hitellel kapcsolatos banki gyakorlat jogszerűségét cáfolta meg az adóhatóság - írja a hvg.hu Az adóazonosító jelről szóló igazolás "az egyes eljárásokban (például hitelfelvételnél) mindaddig hatósági bizonyítványként...