Évente csaknem 20 ezer magyar ember vesz részt önként gyógyszerkísérletekben, legalábbis egy tavalyi adat szerint. Ezzel pedig Magyarország a negyedik helyen áll Európában. Bár ez nagy lehetőség a kiszolgáltatottaknak, annak helyzetek, amikor ez az út sem járható, mert nagyobb károkat okoz, mintsem hasznot hozna.
Két elnökségi tag már távozott, a működés és gazdálkodás nem átlátható, komoly belső ellentétek feszítik a szervezetet – erről beszélt több alapító is a Népszavának.
A Boeing amerikai repülőgépgyár 100 millió dolláros segélyt ajánlott fel szerdán az általa gyártott, 737 MAX 8 típusú gépekkel tavaly októberben és idén márciusban lezuhant áldozatok családjainak.
Felborult a viharos időben egy rákhalászhajó szerdán Honduras atlanti-óceáni partjainál, s legalább 26 ember odaveszett - közölte a hadiflotta egy szóvivője.
Tizennyolc éves lányát veszítette el a metil-alkohollal pancsolt szesz miatt a Szerepen élő Katalin. Kedden a méregkeverő N. Sándor letöltendő börtönbüntetést kapott, de az áldozatok családja kevesli a három évet.
A Boeing amerikai repülőgépgyár 100 millió dolláros segélyt ajánlott fel szerdán az általa gyártott, 737 MAX 8 típusú gépekkel tavaly októberben és idén márciusban lezuhant áldozatok családjainak.
Durva tények láttak napvilágot a klímaváltozás kapcsán, ugyanis nagyon úgy fest, hogy a folyamatos környezeti változások szorongást, álmatlanságot és pánikrohamokat idézhetnek elő – írta a HVG a 24.hu cikke nyomán.
Egyre több részlet derül ki a dunai hajótragédia körülményeiből. Most például az, hogy sem hang-, sem fényjelzést nem észleltek a Hableány balesetét túlélő koreai utasok a szállodahajóval való ütközést megelőzően. Pedig - és erről is tanúvallomások vannak - az ütközés előtt a nagy hajó utasai is próbálták figyelmeztetni a kapitányt, hogy egy kis ha
Július 1-jén kiadták a Balatonlelle-Balatonboglár őszi téli programfüzetet, ami a környék főszezonon kívüli programjait és egész évben nyitva tartó helyeit gyűjti csokorba. A vállalkozói összefogásból...
A Boeing amerikai repülőgépgyár 100 millió dolláros segélyt ajánlott fel szerdán az általa gyártott, 737 MAX 8 típusú gépekkel tavaly októberben és idén márciusban lezuhant áldozatok családjainak.
Trump szerda este Twitteren arra figyelmeztette Iránt, hogy a Teherán által aznap bejelentett várható urándúsítást Washington "fenyegetésként" értékeli.
A diákok nagy része nem is hallott róla, de a tanárok között is akadt, aki csak a sajtóból tudta meg a Kaposvári Egyetemen, hogy az intézmény díszdoktorrá avatta Matolcsy György jegybankelnököt.
Szíj Melinda Isten kezébe adta az életét. Szerinte a teremtő miatt maradt életben, s ő dönti el az esküvőjének időpontját is. Bár saját bevallása szerint már most is házasnak érzi magát.
Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője úgy gondolja, az emberek túl gyorsan ítélkeznek a Forma-1-ről: egyszer unalmasnak tartják a sportot, máskor pedig a versenyt méltatják.
Az ANY Biztonsági Nyomda részvényeit július 4-én lehet utoljára megvásárolni tőzsdei forgalomban az osztalékért, a társaság részvényenként 81 forint osztalékot fizet. Az ANY Biztonsági Nyomda a 2019. április 8-án megtartott éves...
Donald Trump amerikai elnök szerda este a Twitteren arra figyelmeztette Iránt, hogy a Teherán által aznap bejelentett várható urándúsítást Washington "fenyegetésként" értékeli.
A budapesti Játékszín a siófoki Petőfi sétányon található Színparton hat szombat estén várja az érdeklődőket. A közönség elsőként a Legyen a feleségem! című produkciót láthatja.
A bonobó emberszabású majmok vizsgálata hívta fel a figyelmet a kulcsmozzanatra, érdekes összefüggésre bukkant az emberi fejlődésben egy evolúcióbiológiai kutatás.
Hónapok óta kínzó lábfájása van Babos Tímeának, aki Kristina Mladenoviccsal az oldalán továbbjutott az első körből Wimbledonban. Timi ezért nem indult vegyespárosban.
Demcsák Zsuzsa alig várja, hogy ismét együtt lehessen indiai szerelmével, Krishannal, aki a kedvéért hatalmas változásra hajlandó: Magyarországon kezd új életet.