Sokan az este 10 után is nyitva tartó üzletekben vásárolják meg az alkoholos italokat, amiket gyakran az üzlet előtt hangoskodva isznak meg, így zavarják a környéken élők nyugalmát, indokolta Kocsis Máté.
Az erős és egységes Európai Unió megteremtését, majd az európai egyesült államok megvalósítását említette legfontosabb céljai között Dobrev Klára, akit alelnöknek választott az Európai Parlament.
A következő három napban sok napsütésre számíthatunk, majd a hét utolsó napján hidegfront vonul át hazánkon, hatására néhány fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés.
Közel kéthónapos tesztidőszakot követve, július 1-jével elérhetővé vált a Fővárosi Állat- és Növénykert (Állatkert) belépőjegyeinek mobilfizetéssel történő megvásárlása és érvényesítése. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. (NM...
Még ebben az évben legalább 3000 hétszemélyes gépjárművet értékesíthetnek a kereskedők azoknak a családoknak, amelyek a 2,5 millió forintos állami támogatást felhasználva tudnak családi autót vásárolni.
A magyar gazdaság nagyon jó helyzetben van, a kérdés az, vajon meddig képes a mostanihoz hasonló ütemben fejlődni - fejtette ki Török Zoltán, a Raiffeisen Bank Zrt. vezető elemzője a pénzintézet csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten....
Alapvetően azzal a céllal, hogy az idén megszűnő takarékszövetkezetekben részjeggyel rendelkező mintegy 27 ezer tag az egyesülések eredményeként 2020. január 1-jétől egyedüliként megmaradó, immár univerzális Takarékbank eredményeiből is részesedhessen, osztalék formájában.
Budapestnek nemcsak hogy van klímastratégiája, de a közgyűlés 2018. áprilisában határozatban jóváhagyta azt - így reagáltak Tarlós Istvánék Karácsony Gergely megszólalására.
Baranyi Krisztina önkormányzati képviselőt javasolja közös ellenzéki polgármesterjelöltnek Ferencvárosban az LMP helyi szervezete. Korábban a Kétfarkú Kutyapárt is a politikus mögé állt be. Úgy tűnik azonban, hogy az MSZP, a DK és a Momentum viszont Jancsó Andreát szeretné a Fideszes jelölt kihívójának.
A Takarékbank elemzői 4,4 százalékról 4,7 százalékra emelték az idei, valamint 3,6 százalékról 3,7 százalékra a jövő évi GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzésüket - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője.
Sokan az este 10 után is nyitva tartó üzletekben vásárolják meg az alkoholos italokat, amiket gyakran az üzlet előtt hangoskodva isznak meg, így zavarják a környéken élők nyugalmát, indokolta Kocsis Máté.
A szegénység felszámolásáról kell szólnia az Európai Parlament új ciklusának - mondta az InfoRádiónak a parlamentáris testület újraválasztott fideszes alelnöke.
A különböző kötőtűk és fonalak túl drágák ahhoz, hogy feketék is hódolhassanak ennek a hobbinak – derül ki az Alapjogokért Központ szemléjéből, a politikailag korrekt hírekből.
Már több mint kétezren nyújtottak be kérelmet csütörtök délig a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásával kapcsolatban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-vel, telefonon ismertetve a legfrissebb adatokat.
Azokat a fiatal férfiakat, akik Maduro rendőrsége szerint a letartóztatásnak ellenállva haltak meg, valójában inkább kivégezték otthonaikban, családjuk meztelenre vetkőztetett nőtagjai szeme előtt.
A hétvégén is nyáriasan meleg lesz, 30 fok körüli maximumokkal, sok napsütéssel. Vasárnap viszont többfelé várhatók záporok, zivatarok is - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. ...