40 ezer liter olaj ömlött a tengerbe szombaton az egyik legnagyobb chilei bányavállalat, a CAP guarellói patagóniai olajtermináljánál történt baleset miatt, jelentették be a helyi hatóságok. Guarello szigete Puerto Natalestől 250 kilométerre délnyugatra található.
Törvénysértő volt az alsóbb fokú bíróságok döntése, hogy óvadékot engedélyezett a 28 halálos áldozatot követelő dunai hajóbaleset miatt meggyanúsított hajóskapitány ügyében - mondta ki a Kúria hétfőn kihirdetett elvi jellegű határozatában. A konkrét ügyben a kényszerintézkedés változatlan maradt.
A Mol szerdán 3 forinttal emeli a gázolaj nagykereskedelmi árát literenként, a 95-ös benzin ára nem változik. Az emeléssel a gázolaj literje 399 forintra drágul. Az üzemanyagok ára legutóbb múlt szerdán módosult. A 95-ös benzin ára...
Végső búcsút vettek Heller Ágnestől családtagjai, barátai, kollégái és tisztelői hétfőn a budapesti Kozma utcai izraelita temetőben. A Széchenyi-díjas filozófus, esztéta, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja július 19-én hunyt el 90 éves korában.
Annak ellenére, hogy napjainkban javarészt már csak a hiperautók lóerőhajhászásán tud igazán elkerekedni a tekintetünk, azért a kisebb manufaktúrák is képesek megdobogtatni az autórajongók szívét. Ezt váltja ki ezúttal az Austro Daimler is, aki a legendás Bergmeister emlékére egy igazán méltó különlegességgel készült, visszarepítve a szemlélőt az i
Július 31-éig szankció nélkül bejelenthetik az üzemeltetők az adóhivatalnak azokat az automata berendezéseket, amelyek olyan terméket vagy szolgáltatást kínálnak, amelyért helyben fizetnek a vásárlók, működésükhöz nincs szükség kezelőszemélyzetre - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-nek küldött közleményben.
Bérleti szerződést írt alá a FIEGE logisztikai vállalat a Prologis Park Budapest-Harbor területén található új, 10 600 négyzetméteres 12. épületre. A tranzakcióval a cég már összesen 40 000 négyzetméteren van jelen a parkban. A...
Igazi bűnös élvezet a zalaegerszegi Kvártélyház nyári produkciója, a Tompagábor Kornél rendezte Szép nyári nap, Böhm György és Korcsmáros György musicalje, avagy a Neoton-musical.
Bár a vírusos májgyulladásban szenvedő betegek a fejlett világban 3-6 hónap alatt általában kigyógyulnak betegségükből, még így is vannak, akik belehalnak a kórba. Magyarországon ráadásul arányaiban jóval többen, mint az EU más...
Az irányadó európai részvényindexek felemásan teljesítenek hétfőn, a magyar tőzsde pénteki záróértéke közeléből lefelé mozdult el. Az OTP árfolyama lejjebb került ma, míg a nap első felében szárnyaló Est Media a korábbi emelkedését...
Csalók élnek vissza a UPC nevével és arculatával, értékes mobilkészülékeket ígérve fiktív nyereményjátékokban - közölte a szolgáltató hétfőn az MTI-vel.
A szénerőművek áramtermelésének részaránya 19 százalékkal csökkent az európai elektromos rendszerben az első félévben. Ez a legmeredekebb csökkenés, amit valaha feljegyeztek. A hirtelen esés részben a tartósan magas szénáraknak, illetve a megújuló energiaforrások növekvő részarányának köszönhető.
Hatvannégy körös flúgos futam az eső áztatta Hockenheimben, ahol hazai pályán felsült a Mercedes, ki-be járt a biztonsági autó, Max Verstappen győzött.
A jubileumi 30. tusnádfürdői rendezvény nulladik napja szomorkás, esősre sikerült, aztán több beszélgetésen megfejtették a magyarság előrejutástának titkát, az igazi nagyágyúk pedig szombatra maradtak. Orbán Rákosit idézve az illiberális "keresztény szabadság" építgetéséről szőtte a szót, este pedig Ákos énekelt.
Két modell, egy kategória, mégis két véglet. Ennél különbözőbb már megjelenésében sem lehetne az azonos célokat szolgáló Hyundai Santa Fe és a Škoda Kodiaq csúcsváltozata. Ráadásul a látvány mellett belső kialakításban és műszaki tekintetben is más utakon járnak. De melyik a jobb választás? A 2,5 milliós nagycsaládos állami kedvezmény szárnyán egyr
Összesen 20 via ferrata útvonalával és túrájával a stájerországi Ramsau am Dachstein régió Ausztria első számú via ferrata eldorádójának számít és joggal érdemelte ki a "via ferrata bölcsője" elnevezést is. A Dachstein-hegységben több mint 170 évvel ezelőtt hozták létre az Alpok első via ferrata ösvényét.
A júliusban mindinkább fokozódó csapadékhiány a kalászosok aratására kedvezett, de a kapásnövények számára egyre kritikusabbá vált. A pénteken, szinte az utolsó pillanatban érkezett csapadékosabb idő országszerte hozott esőt, bár nem egyforma mennyiségben, maradtak továbbra is hiányos területek. A kukorica és a napraforgó ezt az esőt nagyon meg fog
A Kúria csak döntése csak elvi döntés, egyelőre emiatt nem kell emiatt visszamennie Jurij C.-nek a börtönbe. Kérdés, hogy az ügyészség ezután most újra indítványozza-e az őrizetbevételt.
Ma már többféle, hatékony kezelési mód áll a rendelkezésre! A legtöbb esetben rövid időn belül ezek hatására tünetmentesség, valamint komoly életminőség-javulás érhető el!
Fontos határhoz ért a forint, hiszen legutóbb kicsivel 327 felett fordult a jegyzés. Ha most átviszi ezt az ellenállást az euró, akkor pedig kézzelfogható közelségbe kerülhet a tavaly nyáron látott 330 feletti rekordárfolyam. A héten...
A Mandiner információi szerint a Renault kamionja Budapest felé haladt, amikor egyelőre ismeretlen okból áthajtott a szemközti sávba, és árokba borult.
Szentpéteri Eszter saját Facebook-oldalán szólt be az ATV-nek, amiért szerinte belerúgtak az intézet dolgozóiba és betegeibe. A TV2 riportja ehhez képest nagyon más hangvételű volt.