2019. július 26. péntek

júl. 26
11:35
Bíró Attila: millimétereken múlt a bronzérem (Infostart)
Gratulált csapatának a szövetségi kapitány az ausztrálok ellen 10-9re elvesztett világbajnoki bronzmérkőzés után, de hiába nagy eredmény a női vízilabda-válogatottól a legjobb négy közé jutás, ő is többet várt a tornától és a csapattól.
júl. 26
11:36
Tízezreket spórolhat a konyhában (BorsOnline)
Úgy érzi, túl sok megy el a családi kasszából ételekre és italokra? Van pár trük
júl. 26
11:39
Vettel: A maradásom a szabályváltoztatásokon is múlik (F1világ)
Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője elárulta, hosszú távú F1-es jövője azon is múlik, hogy a 2021-es szabályváltozások milyen eredményeket hoznak majd a sportban.
júl. 26
11:39
Díjat alapított az Emmi a nevelőszülők munkájának elismerésére (hirado.hu)
A Szent Anna-díjra augusztus 12-ig lehet jelölni nevelőszülőket.
júl. 26
11:39
Ezekben a szakmákban kezdőként is 500 ezer forint felett kereshetsz: tömegeket keresnek (Pénzcentrum)
Magyaországon idén mérnökinformatikus, gépészmérnök, illetve programtervező informatika alapszakra vették föl a legtöbb felsőoktatásba jelentkezőt. De ugyancsak sok diák jutott be óvodapedagógus vagy anglisztika képzésre is. A TOP...
júl. 26
11:39
Különböző okok miatt lépnek félre a nők és más miatt a férfiak - eláruljuk, miért! (Spabook)
Mondhatnánk, hogy a hűtlenség is az emberi alaptermészet egy része, de ez azért nem így van, maximum könnyebb erre fogni. Férfiak és nők más-más...
júl. 26
11:42
Terepkerékpáros talált rá négy nap után egy eltévedt idős emberre Oregonban (BorsOnline)
Egy terepkerékpáros talált rá négy nap után egy eltévedt idős emberre és kutyáira Oregon elhagyatott, sivatagos vidékén - közölték csütörtökön a helyi hatóságok.
júl. 26
11:45
Elhunyt Balassa László (ATV)
42 éves korában meghalt Balassa László fotóművész. A hírt a Balassa által alapított BWS Szabadegyetem Facebook-oldalán jelentették be.
júl. 26
11:45
A phenjani figyelmeztetés ellenére megtartják a dél-koreai-amerikai hadgyakorlatot (hirado.hu)
A szöuli vezetés csak hivatalos közlésekre válaszol hivatalosan.
júl. 26
11:45
Sokkal nagyobb léptékben próbáltak beavatkozni az oroszok az amerikai elnökválasztásba, mint eddig hittük (444.hu)
A szenátus hírszerzési bizottságának kétpárti jelentése szerint az orosz titkosszolgálatok mind az ötven tagállam választási rendszereit feltérképezték. A titkosszolgálatok szerint továbbra is sérülékeny a rendszer.
júl. 26
11:45
Ő Meghan Markle legjobb barátnője - Titkos kódokkal üzengetnek egymásnak (Femcafe)
Minden titok őrzője.
júl. 26
11:48
Változásokat is hoz az önkormányzati választás (Infostart)
Hat megyei közgyűlés létszáma változik, emellett négy településen más rendszerben választanak, mint öt éve.
júl. 26
11:48
Teljesen megváltozott Katalin arca: a palota is megszólalt az ügyben (Ripost)
Katalin hercegnét azzal vádolták meg, hogy plasztikai beavatkozáson esett át.
júl. 26
11:48
Cristiano Ronaldo az öklét rázva ugrott rá egy rendőrre (Ripost)
Ezt meg hogy gondolta a világsztár?! A kamerák kereszttüzében akart kicsi a rakást játszani a hatóság embereivel.
júl. 26
11:50
Megrázó interjú: először beszélt férje haláláról Vajna Tímea (Ripost)
A januárban elhunyt kormánybiztos felesége eddig képtelen volt beszélni szerelme tragikus elvesztéséről, a Tények Plusz stábjával azonban most kivételt tett.
júl. 26
11:51
A magyar állam támogatja a külhoni magyar pártokat és szervezeteket (HírTV)
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ezt a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor nemzetpolitikai pódiumbeszélgetésén jelentette ki.
júl. 26
11:51
Lesz gázunk télen? (Portfolio)
A jelenleg érvényben levő tíz éves ukrán-orosz gázszállítási szerződés idén év végén jár le. Az oroszok egy rövid távú megállapodást szeretnének csupán kötni, ugyanis nagy projektekkel készülnek alternatív szállítási útvonalakat...
júl. 26
11:51
Érem helyett kabalababa (Azenpenzem)
Ha már az olimpiai kvóta nem lehet meg, legalább éremmel utazzunk haza Kvangdzsuból. Ehhez pénteken meg kellett volna verni Ausztráliát a bronzmérkőzésen.
júl. 26
11:51
Bayer Zsolt: Ezek őrültek vagy gazemberek? (Tiszta Jövő)
Ahogyan az előre jelzett jégkorszak sem köszöntött be, úgy a jövőben megsülni sem fogunk.
júl. 26
11:54
Újabb hírek a budai buszos átszervezésről (Infostart)
Az InfoRádió megtudta, mikor kezdődik a Széna tér felújítása. Számos más részletre is fény derült.
júl. 26
11:57
Fontos tanácsok az albérletet kereső diákoknak (hirado.hu)
A Budapesti Békéltető Testület elmondja, hogy nevére kell-e íratni a bérlőnek a villanyórát.
júl. 26
11:57
Videó a világháborús bomba hatástalanításáról (ATV)
Teljes területzár keretében zajlik péntek délelőtt a világháborús bomba hatástalanítása a Városligetben. Az ATV Híradó stábja a helyszínen járt.
júl. 26
11:57
Jelentősen csökkent idén a menedékkérők száma Ausztriában (hirado.hu)
Összességében 5005 kérelmet hagytak jóvá és 5243-at utasítottak el.
júl. 26
11:57
Robbanás volt az ajkai erőműben (NRGreport)
Egy hét késéssel adott ki közleményt a Bakonyi Erőmű arról, hogy egyik kazánjának szűrője felrobbant. Felelőst nem találtak azért, hogy nagy adag kormot szórtak a helyi lakosok fejére.
júl. 26
11:57
Alulmúlta a várakozásokat a Caterpillar (Agrofórum)
Az egy részvényre jutó nyereség 2,83 dollár lett a Caterpillarnál a második negyedévben, derült ki a társaság gyorsjelentéséből.
júl. 26
12:03
Kibővült formában folytatódik a BÉT elemzés-árjegyzési programja (ProfitLine)
A BÉT újabb részvényekkel bővíti a 2017 végén meghirdetett elemzés-árjegyzés programját. A programban jelenleg szereplő 11 közepes méretű részvény mellett három újabb papír, az AutoWallis, az Opus Global és a Waberer’s részvényeinek elemzésére – az Opus Global esetén árjegyzésre is – sor kerül 2019-ben. A program folytatásával és új kibocsátókra tö
júl. 26
12:03
Ezeken a településeken jár a 40 ezres böcsődetámogatás: mutatjuk a térképen (Pénzcentrum)
Július 31-től pályázhatnak a kisgyermekes családok bölcsődei támogatásra, amely akár havi 40 ezer forinttal enyhíti a kiadásaikat. Az egyik legfontosabb kitétel, hogy ez a támogatás csak akkor jár, ha állami bölcsődébe nem tudják...
júl. 26
12:03
Bajban van a Nissan: az óriási profitcsökkenést komoly munkaerő-leépítés követi (Auto Pult)
Az elmúlt időszakban sajnos egyre több kedvezőtlen hírről kell beszámolnunk az autóipar kapcsán és kicsit olyan érzésünk van, hogy a mobilitás aktuálisan zajló, jelentős, túl gyors megreformálása közben – gondolunk itt az autonóm vezetés (túl)erőltetése mellett a villámtempóban zajló elektrifikációra, a túlzásokba eső törvényi szabályozásokra, ille
júl. 26
12:03
Szijjártó: a trieszti magyar tengeri kikötővel Magyarország erősödik (ATV)
A trieszti magyar tengeri kikötővel Magyarország erősödik, mert a gazdaságnak és a vállalkozásoknak alapvető érdekük, hogy legyen egy magyar kijárat a tengerre - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter az origo.hu-nak adott interjújában.
júl. 26
12:03
Szijjártó: A magyar tengeri kikötővel Magyarország erősödik (hirado.hu)
A gazdaságnak és a vállalkozásoknak alapvető érdekük, hogy legyen egy magyar kijárat a tengerre.
júl. 26
12:03
Nem tárgyal a kormány új harci repülők beszerzéséről (444.hu)
Ezt a honvédelmi miniszter állítja. Nemrég az USA nagykövete arról beszélt, hogy szó van egy ilyen üzletről.
júl. 26
12:03
Átlagosan tízezer forintot költ szexuális segédeszközökre a magyar (vg.hu)
A rendelések alapján inkább a férfiak vásárolnak szexuális segédeszközöket, mint a nők.
júl. 26
12:03
7 európai kalandpark, amit felnőttként is imádnál (SzMo)
A PandArte blog szerzője olyan listát állított össze, amiben különleges és egyedülálló európai játék- és vidámparkokat találtok. Választani nagyon nehéz, de ami fontos: ha sikerült, mindenképp több napra váltsatok jegyet!
júl. 26
12:05
Taroltak a fővárosi építőipari cégek (vg.hu)
Miközben 70 millió forint volt az ITM építőipari pályázatán az átlagos támogatás, jó néhány budapesti székhelyű vállalkozás ennek a két-háromszorosából fejleszthet.
júl. 26
12:06
Gyerekcigiztető: Kiszabadítanák a börtönből Brendont (BorsOnline)
Csaknem kétezer ember jelezte részvételét, mintegy hat­ezer pedig érdeklődik az ir�
júl. 26
12:06
Nyitott kapukkal vár a zsidó fesztivál (Spa Trend Online)
A hagyományos elvek mentén, a közös kulturális értékeket szem előtt tartva rendezik meg immár huszonkettedik alkalommal a Zsidó Kulturális Fesztivált szeptember 1-9. között.
júl. 26
12:09
Négy napon át bárhol, bármikor gigavihar csaphat az országra: kiadták a figyelmeztetést (Pénzcentrum)
Négy napon át tartó elsőfokú figyelmeztető előrejelzést adott ki az OMSZ zivatar miatt az egész országra. A sárga jelzés péntektől hétfőig van érvényben. Ez egész országra kiterjedő elsőfokú veszélyjelzést adott ki...
júl. 26
12:09
Ingyen kaja azoknak, akik műanyagszemetet gyűjtenek (Player)
Indiában hamarosan megnyílik egy nagyon menő étterem/kávézó.
júl. 26
12:09
Gondolatok a dél-amerikai szójatermesztésről, a betakarítás mértékéről (Agrofórum)
Az idei betakarítási szezon Brazíliában sokkal korábban kezdődött a megszokottnál, ami majd három hónapot jelent a dél-amerikai 2018/19-es aratási szezonban.
júl. 26
12:09
5 örökérvényű dolog, amit a nagymamámtól tanultam a pénzről (Spabook)
„A nagyinak mindig igaza van” – nincs ez másként akkor sem, ha a pénzügyek kerülnek szóba, hiszen a divatimádó unokának elkel néhány jó...
júl. 26
12:12
Csúszdaverseny, lézershow, karibi est és habparti – minden lesz éjjel a fürdőkben (Infostart)
Július 26-án szervezik meg a Strandok éjszakáját, amikor országszerte kulturális és sport programokkal, meghosszabbított nyitvatartással és kedvezményekkel várják a látogatókat.
júl. 26
12:15
„Mezőkövesd második focipályáját is megkapja, a rákos betegek meg az utcán fognak várakozni” (ATV)
Fedett focipálya épül Mezőkövesden.
júl. 26
12:15
Megszólaltak a KDNP-s politikusok: megérte a szentpétervári út, a feleségeik útját kifizették (444.hu)
Harrach Péter szerint még a szokásosnál is nagyobb részét térítették meg a feleségek költségeinek. Semjén azt mondta, a találkozás miatt jön Magyarországra Kirill pátriárka.
júl. 26
12:15
Szijjártó Péter: A magyar tengeri kikötővel Magyarország erősödik (USAracing)
A miniszter szerint Trieszt minden szempontból a legjobb megoldás volt, mivel az egyik legközelebbi tengeri kikötő Magyarországhoz képest, közúton és vasúton is elérhető 24 óra alatt.
júl. 26
12:15
Brad Pitt válása után először nyilatkozott: Ilyen az élet Angelina Jolie nélkül (Femcafe)
Agglegénylét.
júl. 26
12:15
A szupermarket hűtője mögé szorult a gyerekük, 10 év múlva találták meg (SzMo)
A szülők, akik annak idején kétségbeesve keresték, nem értik, hogy maradhatott észrevétlen a fiuk holtteste 10 éven át...
júl. 26
12:21
Rekord eredményt ért el a Wizz Air (Menedzsment Fórum)
Mind az előző időszak eredményét, mind pedig az elemzői várakozásokat túlszárnyalva zárta előző negyedévét a Wizz Air.
júl. 26
12:21
Bejelentés Hajós Alfréd síremlékével kapcsolatban (Infostart)
A Nemzeti Örökség Intézete eredeti állapotába helyezi vissza Magyarország első olimpiai bajnokának beton emlékművét.
júl. 26
12:21
Ön elmegy szavazni október 13-án? Szavazzon! (ATV)
Október 13-án lesz az önkormányzati választás. Ön elmegy szavazni?
júl. 26
12:21
George Lucas besegít az új Star Wars sorozatba? (Mafab)
Nem kell már sokat várniuk a rajongóknak, hogy tovább bővüljön a Star Wars franchise. Még az idén a mozikba kerül a Star Wars: Skywalker kora, a Disney+ streaming szolgáltatón keresztül pedig érkezik ...

Keresés