Kapkodnak az emberek után az autóiparban is: nem csak autómosóként, de autófényezőként is meg lehet keresni a minimálbér többszörösét. Friss hirdetésre bukkantunk, melyben autófényezőket keresnek álomfizetéssel. Manapság...
Horvátország a horvát-bosnyák határon akarja megépíteni a Krsko szlovén-horvát atomerőmű kis és közepes veszélyességű hulladékainak tárolására szolgáló hulladéklerakó telepét. A helyiek tiltakoznak.
A vb-n a párbajtőröző Siklósi Gergely révén lett egy aranyunk, a kardozó Szatmári András és férfikardcsapatunk ezüstérmet szerzett – továbbra is ott vagyunk a világelitben.
A csoportos társasági adóalanyiságban résztvevő társaságok között végrehajtott ügyletek tekintetében főszabály szerint ugyan nem alkalmazandók a társasági adótörvény tételes transzferár-módosítási és dokumentációs szabályai, mégis felmerülhetnek továbbra is transzferárazást érintő kötelezettségek.
Eddig közel 14 ezer család vette igénybe a családvédelmi akcióterv valamelyik támogatását, az első hetek igazolták a várakozásokat, "nagyon szólt" a program - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért...
Az első negyedév enyhe emelkedése után az idei második negyedévben tovább csökkent az üresedés a hazai irodapiacon, így a teljes budapesti irodaállomány mindössze 6,3 százaléka áll kihasználatlanul - derül ki a BRF legújabb elemzéséből....
Felrobbanhat és órási környezeti katasztrófát okozhat a jemeni partoknál 2015 óta elhagyatottan veszteglő olajszállító hajó, amelynek tartályaiban csaknem 1,1 millió hordó nyersanyag van - közölte szerdán a CNN amerikai hírtelevízió az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló hivatalára (OCHA) hivatkozva.
Horvátország a horvát-bosnyák határon akarja megépíteni a Krsko szlovén-horvát atomerőmű kis és közepes veszélyességű hulladékainak tárolására szolgáló hulladéklerakó telepét. A helyiek tiltakoznak.
2018 júliusában, feltehetőleg gyújtogatás miatt 102 ember halt meg egy Athén mellet kitört tűzvészben. Az áldozatok nagy része Mati üdülőfaluban halt meg, sokan saját autójukban, vagy gyalog, menekülés közben égtek halálra. Így néz ki a környék napjainkban.
Az építészeti tervrajz is műalkotás! címmel nyílt kiállítás a 10. évfordulóját ünneplő FUGA Budapesti Építészeti Központban.A tárlaton csaknem kétszáz alkotó ötszáz művét lehet megnézni. A kiállítás arra hívja fel a figyelmet, hogy az építészeti tevékenység „munkaközi” produktumai is lehetnek önálló művek, a műtárgypiacon is helyet érdemlő műalkot
Havonta be kell nyújtani a támogatási kérelmet a Magyar Államkincstárnak; a 40 ezer forintos havi támogatás csak azoknak jár, akik inaktívak a munkaerőpiacon, és csak addig, amíg azok is.
Hiába gondolja az ember, hogyha itthon nyaral, akkor semmi rossz nem történhet. A rendőrségi bűntérkép alapján már a szezon elején munkához láttak a bűnözők.
Magyarországon építi meg 13,3 milliárd forintból az első külföldi gyárát a dél-koreai Bumchun Precision - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón. Szijjártó...
A migráció biztonsági kockázat, és biztonság nélkül Európa és az egyes nemzetek elvesznek - mutatott rá Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán újságíróknak nyilatkozva Tusnádfürdőn.
Felemásan teljesítenek az irányadó európai részvényindexek, miután az USA és Kína folytatódó kereskedelmi tárgyalásaival kapcsolatos optimizmust háttérbe szorították a beérkező vállalati gyorsjelentések, és a vártnál gyengébb...
A magyar női vízilabda-válogatott 16-10-re kikapott a spanyol csapattól a kvangdzsui világbajnokság szerdai elődöntőjében, ezzel eldőlt, hogy nem szerez olimpiai kvótát a Koreai Köztársaságban.
A migráció biztonsági kockázat, és biztonság nélkül Európa és az egyes nemzetek elvesznek - mutatott rá Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán újságíróknak nyilatkozva Tusnádfürdőn.
Ha minden csapatsportágban olyan gazdag aranytartalékot tudnánk felhalmozni, mint a női kézilabda utánpótlásában, akkor hosszú évekre kalkulálhatnánk érmeket a különböző világversenyekről.
Az elmúlt napok leggyakoribb kérdése, hogy vajon mi az oka a MOL árfolyamesésének? Számomra úgy tűnik, hogy nincs probléma fundamentálisan a céggel, a régiós kereslet is erős és a MOL-nak is jól megy a bolt. A nemzetközi környezet azonban egyáltalán nem támogató, a szektor iránti bizalom továbbra sem stabil. Az ajánlásunk továbbra is Felhalmozás, 3