2019. július 24. szerda

júl. 24
9:33
Erős, egységes Európát akar Macron és Von der Leyen (HírTV)
Céljuk egy erős és egységes, az éghajlat és digitális gazdaság, valamint a növekedés, illetve a biztonság és védelem iránt elkötelezett Európa.
júl. 24
9:33
Katonai beavatkozást ajánl Kína a hongkongi tüntetők megfékezésére (Kripto Akadémia)
A kormányellenes demonstrálók éppen a kínai befolyás növekedése ellen tiltakoztak, Peking előzékenyen hadsereget küldene ellenük.
júl. 24
9:33
Rákdiagnózisoknál fordul elő a legtöbb hiba (Alternatív Energia)
Az elkerülhető halálozás nagy része diagnosztikai tévedésekből ered – derül ki egy friss amerikai vizsgálatból. Azt, hogy Magyarországon milyen ez az arány, csak megbecsülni lehet, mert a hazai ellátórendszerben gyűjtött adatokból ki sem derülhetnének ezek a hibák.
júl. 24
9:33
Közkincsé tette rákkutató szuperintelligenciáját az IBM (Portfolio)
Három rákgyógyításhoz írt mesterséges intelligencia-projektet tett nyílt forráskódúvá az IBM - írja a ZDNet. A mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazásáról is szó lesz a Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencián. Regisztráljon Ön...
júl. 24
9:33
Szervezetten Görögország, egyénileg Horvátország a sztár a magyarok körében (ATV)
A szervezett utak keretében Görögországba látogat a legtöbb magyar turista, az egyéni utazások fő célpontja Horvátország - írta szerdai számában a Világgazdaság, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentésére hivatkozva.
júl. 24
9:33
Kísérletezés egykor és ma (AQUA)
A Lakni tudni kell című, szeptember végéig megtekinthető interaktív kiállítás a nagy mennyiségben, de kétes minőségben készülő lakótelepek kialakulásának kezdeteit mutatja be.
júl. 24
9:35
Amit szabad Jupiternek... (Alternatív Energia)
Az elmúlt héten itt járt Washingtonban Szijjártó Péter miniszter, és felszólalt az Atlanti Tanács és a pozsonyi GLOBSEC közös rendezvényén. A két szervezet aktívan támogatja a közép- és kelet-európai országok nyugati orientációját. A gyakorlatban az Atlanti Tanács azonban egyre inkább a Trump-kormány álláspontjához alkalmazkodik: a demokrácia vagy
júl. 24
9:37
Konokul (Alternatív Energia)
Aligha tévedünk nagyot, ha vélelmezzük: a miniszterelnök úr akkor látott a legközelebbről szakképzést, amikor a kedves lánya a saját lábán Svájcba távozott, hogy diplomával a zsebében még az ottani méregdrága egyetem turisztikai képesítését is megszerezze. Aminek csak abból a szempontból van jelentősége, hogy Orbán Viktor ennek ellenére kivételes k
júl. 24
9:39
Mi is pontosan az agyi keringészavar? (WebBeteg)
Az agyi keringés fenntartása nélkülözhetetlen fontosságú az ember számára. Az agyi véráramlás percenként 750-800 ml, azaz az összesen keringő vér 15-20 százalékát igényli.
júl. 24
9:39
Mr. Bean és Churchill között (Alternatív Energia)
A nagy angol nevettető, Mr. Bean egyedi gesztusaival képes mosolyt fakasztani. A toryk elnökének választott Boris Johnson hozzá hasonlóan grimaszok széles tárházával rendelkezik, ő azonban már messze nem annyira vicces. Pontosabban lehetne nevetni rajta, ha nem a világ egyik legerősebb állama miniszterelnökének neveznék ki szerdán. Donald Trumphoz
júl. 24
9:39
Hét végére már végezhetnek a búza betakarításával (Agrofórum)
Bár minőségben vegyes a kép, termésátlagban a korábbi várakozásokhoz képest jobbat hoznak a kalászos gabonák. Ha az időjárás is megfelelő lesz, e hét végéig befejezik a búza aratását.
júl. 24
9:39
A 7 legidegesítőbb pártípus – Neked hányhoz volt már szerencséd közülük? (Spabook)
Vannak párok, akikre felnézünk, és szeretnénk egy nap hasonlítani rájuk, és olyanok is, akikkel nem szívesen töltünk el sok időt egy légtérben....
júl. 24
9:41
Térségi kooperáció a kulcs (Alternatív Energia)
Az 1,7 millió lakosságú Budapest elég nagy területű város, mégsem mondhatjuk, hogy véget érne a városhatárnál. Az összefüggő városterület sok helyen túlnyúlik a városhatáron: Újbuda-Budaörs, Óbuda-Üröm, Pestszentimre-Gyál csak néhány példa arra, hogy az utca két oldala különböző településekhez tartozik. A munkaerőpiac és a lakáspiac szempontjából
júl. 24
9:42
Családvédelmi akcióterv: itt vannak az aktuális számok az igénylésről (Infostart)
Novák Katalin családügyi államtitkár szerint az első hetek számai igazolták az intézkedéscsomag létjogosultságát.
júl. 24
9:45
Von der Leyen megválasztása magyar diplomáciai siker (HírTV)
A magyar diplomáciai erőfeszítésekről is ír az olasz Il Foglio az Európai Bizottság új elnökének megválasztása kapcsán.
júl. 24
9:45
Az agrárminiszter jó tanácsa: Aki balatoni halat szeretne enni a Balatonnál, fogjon magának! (444.hu)
A "kifogott zsákmány gasztronómiai felhasználásának semmilyen akadálya sincs."
júl. 24
9:45
Yuval Noah Harari: Az embert meg lehet hekkelni (Tiszta Jövő)
Előbb vagy utóbb cégek vagy államok emberi érzelmeket, vágyakat, félelmeket és gondolatokat fognak előállítani bizonyos algoritmusok segítségével hogy aztán döntést hozzanak helyettünk. Interjú.
júl. 24
9:47
Szakács András: Túlélheti-e egy főváros a szocializmust? (Tiszta Jövő)
Budapest Bécs és Prága mellett inkább hasonlít egy szocialista gyártelepre, mint egy középeurópai fővárosra.
júl. 24
9:48
Erotikus thrillerben láthatjuk legközelebb Mick Jaggert (Infostart)
A Rolling Stones énekese, aki pénteken ünnepli 76. születésnapját, egy befolyásos műgyűjtőt alakít a filmben, amely a 76. Velencei Filmfesztivál záró alkotása lesz szeptemberben.
júl. 24
9:51
Borzalmas hír érkezett Németországból: még mélyebb a recesszió (Portfolio)
Mind a német, mind a francia júliusi feldolgozóipari és szolgáltatói, így pedig a kompozit beszerzésimenedzser-indexek is érdemben rosszabbak lettek a vártnál - derül ki az IHS Markit ma délelőtti adatközléséből. Németország kapcsán...
júl. 24
9:51
Stollárék párosa óriásit csatázott Palermóban (Sport365)
Egyéni sikere után újabb nagy megmérettetés várt a magyar teniszezőre.
júl. 24
9:51
Phenjani orosz nagykövetség: Észak-Korea orosz és dél-koreai halászokat tart fogva (ATV)
Az észak-koreai hatóságok őrizetben tartanak 15 orosz és két dél-koreai halászt, mert Phenjan szerint hajójukkal megsértették az ország területi vizeire való belépés szabályait - közölte szerdán a phenjani orosz nagykövetség Facebook-oldalán.
júl. 24
9:51
Edzettek és ellenállók (autopro)
A Road a hazai rockéletben az egyik legaktívabb formáció, munkásságuk tizenöt éve alatt három arany- és két platinalemezt is letettek az asztalra.
júl. 24
9:51
Nagy a baj: Kórházba került Zámbó Árpy (Femcafe)
Az utcán sétálva lett rosszul.
júl. 24
9:51
Rónay Tamás: Mr. Bean és Churchill között (Tiszta Jövő)
Johnson jó szónok, és még lehet belőle új Churchill, de ahhoz mindent másként kellene csinálnia: az a legnagyobb baj, hogy már kormányfővé választása előtt hiteltelenné vált.
júl. 24
9:53
Minden fontosabb átigazolási kérdőjel két képbe sűrítve (Sport365)
Nézd meg, és képbe kerülsz.
júl. 24
9:54
Kevesebb alma lesz idén (Privátbankár)
Mintegy 450 ezer tonna almatermés várható Magyarországon, ez 25 százalékkal marad el az átlagtól.
júl. 24
9:57
Örökre kitiltották a fesztiválról a népszerű zenészt, mert ezt a dalt játszotta (Femcafe)
Ezt a dalt talán nem kellett volna lejátszani.
júl. 24
9:57
Okos falilámpa, utazástervező app, okos töltésszabályozó – lezajlott az MVM EDISON startup verseny (NRGreport)
104 jelentkező közül választották ki az MVM EDISON startup verseny legjobbjait, akik a döntőben rövid pitch bemutatókkal ismertették a hatfős szakmai zsűri előtt energetikai témában működő startupjaikat. A verseny során a nyolc csapatból a három legjobbat díjazta a zsűri, amelyeket további fejlődésükben támogat majd az MVM, de a többi döntős projek
júl. 24
9:59
WWF: Hétfőre elfogynak a Föld éves erőforrásai (NRGreport)
Idén kevesebb mint 7 hónap alatt elhasználjuk a Föld egy évre elegendő erőforrásait – közölte a WWF. A természetvédelmi szervezet szerint hazánkban az energiafogyasztás jelenti a legnagyobb környezetterhelést, mivel annak döntő részét fosszilis energiahordozókból biztosítjuk.
júl. 24
10:00
Elverte a jég az almát - negyedével kevesebb gyümölcs termett (Menedzsment Fórum)
Mintegy 450 ezer tonna almatermés várható Magyarországon, ez 25 százalékkal marad el az átlagtól.
júl. 24
10:03
Vegyes nyitás a tőzsdéken (ProfitLine)
A keddi záróértékükhöz képest vegyesen nyitottak a vezető európai értéktőzsdék szerdán.
júl. 24
10:03
Itt az újabb örömhír: hamarosan indul az új győri Audi gyártása (Portfolio)
Az Audi kompakt SUV-coupéval bővíti termékpalettáját, az Audi Q3 Sportbackkel. Az új modell sorozatgyártása hamarosan megkezdődik, Európában ősztől kerülhet a kereskedésekbe. Az Audi Q3 Sportback hosszúsága 4,50 méter, szélessége...
júl. 24
10:03
112 ezer magyarnak dől el a jövője ma este (Pénzcentrum)
Este 8 órakor hirdetik ki a felvételi ponthatárokat az egyetemek, főiskolák szeptemberben induló szakjaira. Idén 112 034 diák felvételizik, ők már nyilván tűkön ülnek. A szakok felvételi ponthatárok este nyolckor válnak nyilvánossá...
júl. 24
10:03
Második világháborús bombákat találtak az Erzsébet téren (444.hu)
Az óriáskerék közelében.
júl. 24
10:03
Így lehet tartós a barnaságod: Öt trükk, amit be kell vetned napozás után (Femcafe)
Így sokáig megőrízheted a napozások eredményét.
júl. 24
10:03
Mihajlov Márkus Krisztián: Mit jelent vallásosnak lenni? (Tiszta Jövő)
Lehet, hogy sokan már elátkoztak, de a vallás számomra egy életérzés, amely cselekedeteinknek a ki nem kényszerített megnyilvánulása – nem pedig szigorú kötelességtudat, ahol megmondott tevékenységek és szabályok szerint kell élni életünket, például az étkezés előtti imádságokkal.
júl. 24
10:03
Romantikus eljegyzés: emelőkosárból kérte meg párja kezét egy tűzoltó Nagykanizsán (SzMo)
A nem mindennapi lánykérésről videó is készült.
júl. 24
10:06
Robbanótesteket találtak az Erzsébet téren (Infostart)
Az óriáskerék közelében dolgoznak a tűzszerészek.
júl. 24
10:06
Vidéken is csak egy maradhat, de nem mindenhol zökkenőmentes az ellenzéki együttműködés (Alternatív Energia)
A nagyvárosok zömében már megnevezték az ellenzék közös polgármester-jelöltjeit, de van, ahol még folyik az alkudozás.
júl. 24
10:09
Hat holttestet találtak a Dunában a Hableány áldozatain kívül (Könyves Magazin)
A hat elhunytból öt személyazonosságát már megállapították.
júl. 24
10:09
Hogyan befolyásolja életünket a Vénusz idén? (Spabook)
Cikksorozatunkban sorra vesszük, a különféle bolygók milyen hatást gyakorolnak életünkre globálisan, és egyénileg egyaránt. Második cikkünkben...
júl. 24
10:15
Ok nélkül vertek félholtra egy partnerével sétáló férfit Miskolcon (Grill Receptek)
A támadás vádlottjai látásból ismerték áldozatukat: néhány mondat után ütni-rúgni kezdték a sértettet, de barátnője is kapott az ütlegekből.
júl. 24
10:15
Valami történt ezeknek az embereknek az agyával (444.hu)
Az már biztos, hogy nem tömegpszichózis miatt panaszkodnak a Kubából hazahozott diplomaták, hanem tényleg történt valami az agyukkal.
júl. 24
10:15
Eddig fel sem tűnt, Palvin Barbi melyik hollywoodi csillag hasonmása (Joy)
Ha Barbinak szerencséje lesz, néhány évtized múlva az egyik legszebb színésznő hasonmása lesz!
júl. 24
10:15
A német Zöldek vezetője a szénerőművek gyorsabb bezárását sürgeti a tartományi választások közeledtével (Tiszta Jövő)
A jelenleg tervezettnél hamarabb, legkésőbb a következő évtized végéig le kell állítani a Németországban működő szénerőműveket – jelentette ki Robert Habeck, a német Zöldek társelnöke a ZDF német közszolgálati csatornának adott interjúban.
júl. 24
10:15
„Elértük már az 5,7 tonnát is” – Kiváló tapasztalatok az Umberto KWS repcével! (Nyárlőrinc) (Agrofórum)
Ifjabb Forgó István családjával a Kecskemét mellett fekvő, Bács-Kiskun megyei Nyárlőrincen gazdálkodik 600 hektár saját területen, ami mellett további 600 hektáron bérmunkát is végeznek. Az őszi káposztarepce, az őszi búza, az őszi árpa, a kukorica és a napraforgó mellett ipari paradicsomtermesztéssel is foglalkoznak, ráadásul tejelő és húshasznú m
júl. 24
10:18
Előre szólt a NAV, hogy a bulinegyedben razziáznak – lett meglepetés (Privátbankár)
Hirtelen megugrott a bejelentett munkavállalók és a nyugták száma.
júl. 24
10:18
Van gond a bulinegyedben, razziázott a NAV (Infostart)
Szinte minden esetben foglaltak le termékeket, röpködnek a milliós bírságok.
júl. 24
10:21
Jelentősen visszaesett a Daimler profitja (Portfolio)
Szerdán tette közzé végleges, második negyedéves számait a Daimler, bár a cég bevétele növekedett, azonban dízelbotránnyal kapcsolatos költségek, a Takata-légzsákok hibája miatti visszahívások és a cég teherautó üzletágának leírása...

Keresés