Júniusban 213,6 milliárd forint volt az önkormányzatok nélkül számolt államháztartás hiánya, ezzel az első fél évet az államháztartás úgynevezett központi alrendszere 390 milliárd forintos hiánnyal zárta, ami a 998,4 milliárd forintos éves előirányzat 39,1 százaléka - erősítette meg hétfőn kiadott részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
Új szabvány lép életbe a tengeri hajók üzemanyagára vonatkozóan 2020 első napjától, ami szakértők szerint fenekestül forgatja fel a hajózást és az olajfinomítók tevékenységét, nem beszélve arról, hogy gigantikusan nagy kiadást okoz az ágazat vállalatainak.
Az álláskeresők száma júniusban 3,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, de 2 százalékkal kevesebb volt a májusinál; a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a júniusi zárónapon 248 200...
Hétfőn is erősödtek a nemzetközi piacok, ráadásul kedden is kedvező hírek láttak napvilágot, ami tovább lendítette felfele a tőzsdéket. Igaz, a magyar piacon inkább kivárást láthatunk. Kedden napközben is számos olyan információ jön ki, amelyek hatással lehetnek a befektetői hangulatra, így az MNB kamatdöntő ülése, vagy az új brit miniszterelnök sz
Emberiesség elleni bűncselekménnyel is meggyanúsította a Fővárosi Nyomozó Ügyészség Haszan F.-et, aki ellen terrorizmus miatt indult eljárás - tudatta a Fővárosi Főügyészség közleményben kedden.
Sokan hitetlenkedve hallgatták, amikor Kásler Miklós nemrég tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy "jelenleg hatezerrel több orvos dolgozik az egészségügyben, mint 2010-ben. Elindult az orvosok visszaáramlása, jelenleg még nem nagy...
Már ezekben a napokban is rengetegen köhögnek, prüszkölnek a virágzó allergének miatt, ám csak most jön a java. Egy hét múlva már a parlagfű is ontani kezdi a pollenjeit, így érdemes felkészülni. Azok pedig, akik parlagfüves területet látnak bárhol az országban, jelezzék a Ripostnak!
7 éve erőszakolták, majd fojtották meg Pécsen a 25 éves rendőrpszichológust, Bándy Katát. Édesanyja az évfordulón megrázó vallomást tett közzé: állítja, lánya még kisbaba volt, amikor ő megálmodta a halálát.
Idén már 1476 lakást és üzlethelyiséget ürítettek ki Magyarországon végrehajtás keretében - mutatják a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar első féléves adatai. 2016 eleje óta már 13 305 ilyen eset történt. Az intézmény honlapján...
A Jobbik egyetlen delegáltja elfogadja ugyan von der Leyen európai programját, de az elképzeléseket megvalósítani akaró személyt már nem képes támogatni.