10Az energiavállalat immár tizenegyedik alkalommal ismerte el a kiemelkedő minőségű szolgáltatást nyújtó beszállítói partnereit. Az E.ON idén összesen 11 hazai céget díjazott. A vállalatcsoport célja, hogy a beszállítók rendszeres elismerésével felhívja a figyelmet arra, hogy a hazai vállalkozások a nemzetközi sztenderdeknek megfelelő, innovatív és
Az egészségügyi és szépségápolási termékeket értékesítő Nu Skin ma bejelentette, hogy az idei második negyedévben a vártnál jóval gyengébb lesz az eredménye, és emiatt a menedzsment az egész éves eredményvárakozását is visszavágta....
Az alig pár napja feltárt több ezer éves lelet, egy ceremoniális ruha bronz tartozékai arra utalnak, hogy a Baradla-barlang újkőkori kultuszhely lehetett.
Új korszak indul a bankolásban: a készpénzes tranzakciók egyre inkább automatákon keresztül történnek, a papír alapú tranzakciókat digitálisak váltják fel, miközben a személyes tanácsadásra és a bankfiókokra továbbra is komoly igény van. A K&H tapasztalatai szerint a készpénzbefizető automaták és az automatizált készpénzforgalmú fiókok ha
Új vezetékszakaszok telepítésével folytatja az egységes budapesti távhőhálózat kiépítését idén a Főtáv, így további lakó-, kereskedelmi és középületek csatlakozhatnak a szolgáltatáshoz. A hőgyűrű megépülése érdemben javíthatja a fővárosi levegőminőséget, a hőtermelők között kialakuló verseny hatására pedig a távfűtés ára is csökkenhet.
A sydney-i döntőt készül újrajátszani a magyar és orosz masters pólóválogatott a nyár végi Waterpolo All Star Festivalon. A magyar csapat június közepén már megkezdte az edzést a nagy eseményre, megmutatjuk hogyan készülnek.
Velencéhez hasonlóan Rómának is elege lett a turistákból. Vége az utcazenélésnek, nem lehet szerelem-lakatot elhelyezni, és a Colosseumnál sem fagyizunk többet.
Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke is megszólalt azután, hogy szeptember 1-től 5-ös metrónak hívják a H5-ös HÉV-et - a Fővárosi Közgyűlés döntése alapján, elfogadva a vonal a föld alá süllyesztésének koncepcióját a Budapesti Mobilitási Terv részeként.
Júniusban a várakozásokkal ellentétben nőtt az euróövezeti infláció az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett kimutatása szerint.
Ursula von der Leyen hivatalos lemondását követően szerda délelőtt átvette védelmi miniszteri kinevezését a berlini államfői palotában Annegret Kramp-Karrenbauer.
Minden második esetben ugyanabból az étteremből rendelünk és a rendelések egyharmada a szokásos tétel - egy országos ételrendelő portál felmérése arra kereste a választ, hogy milyen gyakran rendeljük a jól bevált helyekről a már bizonyított...
Elektromos taxik forgalomba állításával folytatódnak Paks e-mobilitást célzó fejlesztései, az összesen mintegy tízmilliárd forintos Protheus projekt keretében hamarosan lezárul az elektromos autóbuszok beszerzésére kiírt pályázat - közölte a projektet lebonyolító Protheus Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel.
A Fidesz és az ellenzéki pártok közül a Momentum és a Demokratikus Koalíció is egyetért abban, hogy jó bizottsági elnök lesz Ursula von der Leyen. Míg a kormánypárt azt reméli, hogy az uniós bevándorlás kérdésében jelent majd új korszakot a frissen megválasztott elnök, a Momentum és a DK a jogállamisági mechanizmus tekintetében vár újat von der Ley
Ötven éve járt először ember a Holdon, ebből az alkalomból több megemlékezést is tartanak a héten az Egyesült Államokban. Elsőként Neil Armstrong lépett a Hold felszínére, ő hét éve meghalt. Buzz Aldrin volt a második, ő még él, és azt mondta, nagy baj, hogy a tudomány megrekedt, már ami a holdraszállásokat illeti.
A képviselőház rasszistának bélyegezte az elnök megnyilvánulását, de a „politikai korrektség” szülőhazájában ettől nem szakadt le az ég, mert a közélet már leértékelte a szavak jelentőségét.
A lengyel hatóságoknak most újabb két hónapjuk van, hogy összhangba hozzák az uniós szabályokkal a kifogásolt törvényt, de a varsói kormány még mindig állítja, hogy igaza van.
A szervezet jelentéstevője szerint a szeptember 7-én lejáró válsághelyzet után már nem kellene újabbat bejelenteni. Felipe González Morales amondó, a migránsellenes retorikával is fel kellene hagyni.
A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetését, július 24-ét követően felélénkül az albérletpiac, ebben az időszakban számolni kell a bérleti díjak akár 10-15 százalékos emelkedésével is a lakáspiaci szakértők szerint. ...
Az elmúlt évtizedben számos próbálkozást láthattunk a Lotus feltámasztására, de a sok beígért és megmutatott tanulmányt sosem tudta sorozatgyártású modellre váltani a márka. A hangzatos brit nevet azonban nem hagyják veszi a befektetők és a teljesen elektromos Evija segítségével ismét felkerül az autózás világtérképére a Lotus.
Életfogytig és további 30 évig tartó börtönbüntetésre ítélték a Köpcös (El Chapo) néven ismert mexikói Joaquín Guzmán volt drogbárót szerdán New Yorkban.