A Williams Forma-1-es csapatát irányító Claire Williams elárulta, közel állnak ahhoz, hogy szerződést hosszabbítsanak jelenlegi motorpartnerükkel, a Mercedesszel.
Biztonsággal teljesíthetőnek tartja az Állami Számvevőszék a 2019-es költségvetési hiánycélt, és nem látja kockázatát az államadósság-szabály teljesülésének sem.
A jegybank elemzői szerint a költségvetés 2020-ra kitűzött hiánycélja a tartalékok részleges megtakarítása esetén teljesíthető - olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzésében, amelyet a 2020. évi központi költségvetésről szóló törvényjavaslathoz készítettek.
Továbbra is kiemelkedő az érdeklődés, így telt házas futam várható augusztus elején, a mogyoródi Forma–1-es versenyhétvégén – jelezte Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Féléves költségvetési folyamatokat összegző elemzésében az Állami Számvevőszék megállapította, hogy a költségvetési bevételi és a kiadási oldali kockázatai nagyságrendileg kioltják egymást.
Egyik uniós tagállamból induló, majd unión kívüli országon keresztül további célállomásig közlekedő, egységesen foglalt, közvetlenül csatlakozó légi járatok késése esetében az első repülési szakaszt lebonyolító légi fuvarozó köteles az utasokat kártalanítani - közölte döntését az Európai Unió Bírósága csütörtökön.
Ahol a Fidesz-KDNP szavazatot veszített, ott jobban csökkent a közfoglalkoztatás, ahol pedig sokkal kevesebben lettek a közmunkások, ott kisebb volt a kormánypártok támogatottságának növekedése.
A luxemburgi médiahatóság a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának kezdeményezésére tízezer eurós bírságot szabott ki az RTL II szolgáltatójára, a Való Világ egyik részének pornográf tartalma miatt – az erről szóló tájékoztatót a tanács az e heti ülésén tárgyalta. A testület döntött a Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál és a IV. Ars Sa
Tavasszal, nyáron sokan belevágnak a szabadtéri futóedzésekbe, őszi versenyekre készülvén. Dr. Páll Zoltán, a FájdalomKözpont sebésze, traumatológus, sportorvos a felkészülés, és probléma esetén a kivizsgálás, kezelés jelentőségére hívta fel a figyelmet.
A kereskedelemben a munkaerőhiány már működési problémákat okoz, és az is feszültségeket kelt, hogy a dolgozók túlterheltek - mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke csütörtökön...
Sokan azt hiszik, hogy az atomkatasztrófa körzete teljesen elhagyott vidék. Csakhogy a területet őrzik, felügyelik, és az egykori lakók is vissza-visszaszivárognak.
A tartós gazdasági növekedést a termelési hatékonyság javítása, és a foglalkoztatottság bővülése, új munkavállalói csoportok alkalmazása alapozhatja meg - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Költségvetési és Versenyképességi Elemzések...
Piszok nehéz napom volt. A munkahelyi rohanás után a késő délutáni órákban még egy vizsgára is be kellett szaladnom az egyetemre. Mire kiléptem a forgóajtón, addigra pedig még az eső is eleredt. Teljesen kifacsarva már nem vágytam másra, csak egy kis békére és nyugalomra, amire akár egy autó elszigetelő burka is megfelelő orvosság lehetne. Mivel a
Első ízben döntött úgy bíróság Németországban, hogy a német szövetségi kormány köteles hazahozni az Iszlám Állam megölt harcosainak családtagjait a szíriai al-Haul menekülttáborból.