Kétségtelenül a Jerome Powellel kapcsolatos fejlemények viszik a prímet a nyár kellős közepébe fordulva. A Fed-elnök sorsánál persze fontosabb, mi lesz a július végére beígért kamatvágással – erre vonatkozóan kaphatunk ma délután fontos jelzéseket. Az is érdekes lehet, hogy a 4iG régóta biztosra vett bejelentése a T-Systems egy részének felvásárlás
Izgalmasan alakul a lakáspiac: a júniusi visszaesés és kivárás után a vidéki nagyvárosokban - részben a csokos támogatások miatt - július első hetében 5 százalékkal nőtt a kereslet a lakások és házak iránt, míg Budapesten stagnálás...
Ma már olyan nukleáris áramtermelők üzemelnek világszerte, így Pakson is, amelyek bármiféle emberi hibának ellenállnak, ezt pedig az önszabályozó rendszerekkel érik el.
Az elmúlt évtizedekben erősen megbélyegeződtek az olyan szavak és kifejezések, mint a nukleáris energia vagy az atomerőmű – ki a csernobili katasztrófára gondol a technológia hallatán, ki a nagaszaki-hirosimai bombázásokra asszociál az atomról. A paksi bővítés miatt Magyarországon különösen átpolitizált az atomenergia kérdése, a klímaváltozás ellen
Fordulat látható a lakáspiacon, legalábbis a vidéki nagyvárosokban komolyabb élénkülés ment végbe, mint Budapesten - derül ki az ingatlan.com és a money.hu közös elemzéséből, amely többek között azt vizsgálta, hogy június végéhez képest július első hetében mennyivel nőtt a kereslet a lakások iránti kereslet Budapesten és több mint húsz vidéki nagyv
Felemásan teljesítenek az irányadó európai részvényindexek szerdán, miután a befektetők kivárnak a Fed -elnök mai, kongresszusi meghallgatása felé közeledve, a magyar tőzsde az irányt kereste ma délelőtt, míg a 4iG részvényei nagyot...
A kormány 1700 milliárd forintot szán vasúti fejlesztésre a következő hat évben - mondta a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója szerdán az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című közös műsorblokkjában.
A következő hetekben fokozatosan állítja át a töltőoszlopokat a fizetős rendszerre az ELMŰ-ÉMÁSZ. A társaság tervei szerint az átállás augusztus 1-ig mindegyik töltőoszlopon megtörténik.
Csak akkor maradhatnak meg a szabad, kritikus gondolkodás szigetei, ha lesznek olyanok, akik vállalják, hogy szembemennek a jelenlegi európai főiránnyal, mind jogi, mind kulturális és tudományos értelemben – véli Hack Péter. Az ELTE ÁJK professzorával Orbán Balázs rovatvezető, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára beszélgetett.
A kínai almalésűrítmény-kibocsátás a potenciális kapacitás negyede volt az előző szezonban. A kínai almatermelés pedig visszaáll egy viszonylag normál szintre.
Hétfőn jelentették be, hogy a kormány szándékai szerint lecserélik a közösségi közlekedésben részt vevő járműveket környezetbarát buszokra. Erre a következő két-három évben 36 milliárd forintot szánnak. Az összeget a poteciális gyártók mostani teljesítményével összevetve óriási lehetőség előtt állnak ezek a cégek.
A jövő évi költségvetés a magyar családok és az ország biztonságának költségvetése - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A Bloomberg értesülései szerint nagy az érdeklődés a Thyssenkrupp lift üzletága iránt, amit a tervek szerint önálló vállalatként kívánnak tőzsdére vinni.
Elstartolt a babaváró támogatás, a magyarok pedig - úgy látszik - ráharaptak a lehetőségre. Az egyik legjellemzőbb felhasználási cél minden bizonnyal a lakhatáshoz lesz köthető - kérdés, hogy arra is érdemes-e felvenni a babavárót?...
Kisebb baleset történt kedd reggel az amszterdami Schiphol repülőtéren. Az easyJet Londonba induló gépe nekikoccant a holland KLM Madridba tartó gépének.