A tavaszi fáradtság időszaka a szokásosnál is megterhelőbb lesz a szervezetre idén - hívta fel a figyelmet Pintér Ferenc meteogyógyász az M1 aktuális csatornán pénteken.
Jótevőjét keresi az a New Jersey-i lottónyertes, aki a boltban felejtette kitöltött szelvényét, de valaki megtalálta, és átadta a bolt személyzetének, hogy őrizzék meg számára, ha visszatérne.
A modern pénzügyi elit világát idéző környezetben játszódó darabban eltörpülnek a kósza jótulajdonságok, és bár a néző folyamatosan egy érzelmi hullámvasúton ül, senkinél nem tud hosszasan időzni.
Lemondott pénteken a Juha Sipila miniszterelnök vezette jobbközép finn kormány a tervezett szociális és egészségügyi reformok végrehajtásának kudarca miatt - közölte a finn elnöki hivatal.
Miskolc – A MÁV vezérigazgatója és a miskolci polgármester egy emléklappal személyesen köszönték meg Smajda Attila vasutasnak a helytállását, azt, hogy megakadályozta két vonat frontális ütközését.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa (WMSC) legutóbbi ülésén elfogadta a leggyorsabb körért járó pontok kiosztására vonatkozó javaslatot. Ennek megfelelően már a jövő hétvégi Ausztrál Nagydíjon egy extra pontot kaphat a leggyorsabb versenykört megfutó versenyző.
Nőnapon még mindig virággal kedveskednek a legtöbben hölgyismerőseiknek, de már egyre több üzlet, szolgáltató kínál alternatívákat. Vigyázat, szokatlan nőnapi ajánlatok is szembejöhetnek ezen a héten! Minden év március 8-a...
Szürreális látványt nyújt, ahogy tevék kóborolnak az 1960-ban még a világ negyedik legnagyobb tavának számító Aral-tó kiszáradt medrében. A sivatag hajóinak is nevezett állatok a kazahsztáni kánikulában a megfeneklett halászhajók roncsainak tövében hűsölnek. Az ökológiai katasztrófa sújtotta területen élő egykori halászokról most készült dokument
Nőnap alkalmából egy speciális infografikával állt elő a Központi Statisztikai Hivatal, ami az informáláson túl arra is jó, hogy kiderül, mennyire le vannak maradva a magyar nők az EU-tól.
Az országban egyedülálló minilovas terápiát néhány hónapja kezdték el a budapesti Bethesda kórházban, nagy sikerrel. Ennek a fajta gyógymódnak egyébként Amerikában és Ausztráliában van nagy hagyománya.
Megszületett Szabó Győző gyereke. A színész a Petőfi rádiónak nyilatkozott a gyermekáldásról: - Minden köszönés nélkül rongyoltam be a szülőszobára, ám abban a pillanatban tették Judit mellkasára a gyereket. Azt hiszem, így bent is voltam, meg nem is voltam bent, de azt hiszem, ha az a két piros lámpa nincs, beérek. Lehet, hogy ha nem kell várni
Az Y és Z generációnak egy évtizeden belül nagyobb vagyona lesz, mint az összes többi generációnak, és mindeközben az idősebb generáció is egyre inkább nyit a digitális világ felé, így a befektetési vállalatok versenyképessége nagyban...
Eljárást indult egy erdélyi tűzoltó ellen, aki féltékenységből bántalmazott egy rendőrt. A marosszentgyörgyi férfi egy rendőrautót is felgyújtott. A 38 éves tűzoltó kihallgatásakor elmondta: a feleségének viszonya volt a rendőrparancsnokkal, amit ő képtelen volt elviselni.