2019. március 6. szerda

márc. 6
14:00
Atomerőműből gázerőmű? Meglepő javaslatot tett Litvánia (NRGreport)
Ismét kritizálta Litvánia a szomszédos Fehéroroszországot az atomerőmű-építkezés miatt; a legmagasabb, kormányzati szintről érkező megszólalás azonban egy meglepő javaslatot is tartalmaz: a litvánok ugyanis arra kérik a fehéroroszokat, hogy a már csaknem elkészült atomerőművet alakítsák át földgáz üzeművé.
márc. 6
14:00
Szentgyörgyi László: A másik Orbán (Tiszta Jövő)
Érdekes fazon ez a mi Lajosunk.
márc. 6
14:00
Nem került napirendre a Fidesz kizárásának kérdése az Európai Néppárt frakcióülésén (Képmás)
Manfred Weber nem tudott részt venni az ülésen, és azt kérte, hogy az ügyről az ő jelenlétében tárgyaljanak.
márc. 6
14:00
Fekete-Kovács Kornél: A tudás nem ismer város- és országhatárokat (SzMo)
Kevésen múlt, hogy nem vízügyi szakember lett inkább. Nem szeretné meghatározni, milyen zenét játszik, és azt is elmesélte, mi a különbség a szárnykürt és a trombita között, illetve hangszerelés és hangszerelés között.
márc. 6
14:03
Óriási az öröm! Csak egy számmal jelezte a magyar mulatós király, mekkora boldogság érte (Blikk)
Ilyen hamar?
márc. 6
14:06
Avramopulosz szerint vége a migrációs válságnak (HírTV)
A migrációs biztos szerint a kevesebb bevándorló bizonyíték arra, hogy az Európai Unió eddigi migrációs politikája sikeres.
márc. 6
14:06
Szeretjük a technológiát, de nem akarunk mindent a telefonunkkal irányítani (Portfolio)
A munkahelyünkön is egyre több dolog válik digitálissá, egyes cégeknél az alkalmazottak a napi menütől kezdve a hőfokon át mindenről kaphatnak információt, vagy irányíthatnak a telefonjuk és egy applikáció esgítségével. Ezek a megoldások...
márc. 6
14:06
Ezt kéri a Külügyminisztérium a Londonban tartózkodó magyaroktól (ATV)
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) fokozott körültekintést kér a Londonban tartózkodó magyaroktól.
márc. 6
14:06
Igazi ritkaság! Ezeken a színes fotókon a 19 éves Brigitte Bardot látható (Femcafe)
Az 1953-as cannes-i filmfesztiválon készült képek kerültek elő.
márc. 6
14:06
Árulkodó, alig észrevehető jelek, hogy fülig szerelmes beléd (Spabook)
Már egy ideje ismeritek egymást, de nem tudsz kiigazodni rajta? Lehet, hogy titkon beléd szeretett a pasi, csak még nem adta tudtodra? Most kiderítheted,...
márc. 6
14:08
Ilyet még nem láttunk: visszavágták a megítélt EU-pénzeket Magyarországon (Portfolio)
Február elejéről március elejére 167 milliárd forinttal 9178 milliárd forintra visszaesett a megítélt EU-támogatások volumene Magyarországon - derül ki a példátlan helyzet a Portfolio adatbázisából. Úgy tudjuk, hogy a visszavágás...
márc. 6
14:09
Videók a szombathelyi robbanás után kialakult helyzetről (Infostart)
A helyieknek lassan hozzá kell szokniuk, rövid időn belül a harmadik porrobbanás történt a Falco-gyárban.
márc. 6
14:09
Ezt jelenti a crossmedia-kampány a szakma szerint (Kreatív Online)
Másodjára a feladat a crossmedia-kampány kereteinek meghatározása volt, amit 38 szakember válaszai alapján összegeztek.
márc. 6
14:12
Dokumentumfilm készül a frissen összeállt Jonas Brothers-ről! (Joy)
Ha az új kislemez és a Sucker című dalhoz készült klip nem lenne elég...
márc. 6
14:12
Ezt kéri a Külügyminisztérium a Londonban tartózkodó magyaroktól (ATV)
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) fokozott körültekintést kér a Londonban tartózkodó magyaroktól.
márc. 6
14:12
Őszinte vallomás, függőségéről beszélt Koltai Róbert (Ripost)
Nehezen, de sikerült leszámolnia az egykori szenvedélyével. A színész nemcsak arról beszélt, hogy kezdődött a függősége, de a veszteségekre is kitért.
márc. 6
14:12
Rettegésben tartják a bevándorlók a norvég fővárost (USAracing)
A norvég erőszakkutató szerint ebben semmi meglepő nincs.
márc. 6
14:12
Ismét felszállásra készülődik a Wizz Air (vg.hu)
A Wizz Air gépparkja három hónap alatt tíz új géppel 118 darabra nőhet.
márc. 6
14:12
Forgatás közben összeesett a Trónok harca színésznője, azonnal orvost hívtak hozzá (BorsOnline)
Megérkezett a Trónok harca utolsó évadának előzetese, mely minden eddiginél epikusabb, sötétebb szezont sejtet. A kétperces kedvcsináló ugyan nem mutat sokat, a lényeg látszik: mindenki nagyon készül az élőholtak elleni összecsapásra, és mindenki nagyon aggódik. A készítők a minap interjút adtak az Entertainment Weeklynek is, ahol elárulták, hog
márc. 6
14:12
Egy férfi azt állítja, Jacko házassága csak a nyilvánosságnak szólt (Life)
Újabb részleteket szivárogtatnak ki.
márc. 6
14:14
Sosem látott fotók kerültek elő Koós Jánosról (Ripost)
A tragikus hirtelenséggel elhunyt Koós Jánosról családja és kollégái mellett rajongói is megemlékeztek, sokan a legjobb pillanataival nosztalgiáznak. A legendás énekesre nem is lehet másként emlékezni, hiszen felhőtlen jókedve és vidámsága átragadt másokra is, humorestjei alkalmával pedig az egész országot szórakoztatta.
márc. 6
14:14
Az RMDSZ a Fidesz néppártból való kizárása ellen voksol (USAracing)
Kelemen Hunor úgy vélte, a Fidesz esetleges kizárása nagy veszteség lenne a EPP számára, és egy ilyen döntés meghozatala az EP-választások előtt ártana a Néppártnak.
márc. 6
14:14
A külügyminisztérium óvatosságra inti a londoni magyarokat (vg.hu)
A Külgazdasági és Külügyminisztérium fokozott körültekintést kér a Londonban tartózkodó magyaroktól.
márc. 6
14:14
Különleges fotózást vállalt be az RTL sztárja: nagyon élvezte (Life)
"Hatalmas élmény volt."
márc. 6
14:16
Kisebb lehet a globális gazdasági növekedés (vg.hu)
Rontotta az idei és a jövő évre vonatkozó világgazdasági előrejelzését a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet.
márc. 6
14:16
Ennyibe kerül egy éjszaka a világ legdrágább lakosztályában (Life)
Fotók.
márc. 6
14:18
Fidesz: Fontosabb a migráció megállítása, mint a pártfegyelem (444.hu)
A párt reagált Manfred Weber feltételeire, és nem úgy tűnik, hogy teljesíteni akarják azokat.
márc. 6
14:18
Aszfaltszaggatásra felkészülni, itt a Pininfarina Battista! (Autónavigátor)
A Genfi Autószalonon mutatkozott be a nagyközönségnek a Pininfarina első elektromos luxusjárműve, a Battista.
márc. 6
14:18
Hárommillió hópehelykonfetti (autopro)
Szlava Polunyin előadásával, a Slava’s Snowshow-val kezdődik április 11-én a Nemzeti Színház VI. Madách Nemzetközi Színházi Találkozója (MITEM) a Fővárosi Nagycirkuszban.
márc. 6
14:18
A Hankook 13,6 százalékos béremelést hajt végre (HírTV)
Szerda reggel kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a Hankook dunaújvárosi gumigyárában.
márc. 6
14:18
Hogyan utazz és legyél környezettudatos egyszerre? (Glamour)
Mert úgy sokkal jobb utazni
márc. 6
14:20
Kate Middleton megküzdött az elemekkel: esőben, szélben is elképesztően vagány (Glamour)
Olyan szuper ez a szett, hogy szinte várjuk, hogy itt is essen
márc. 6
14:21
Borotvát talált a Happy Meal menüjében egy kisfiú (Mindmegette)
márc. 6
14:21
El akart köszönni Kiss Rami: Azonnal kiszúrtak valamit a rajongók (Blikk)
Egy mondattal jelezte a műsorvezető.
márc. 6
14:21
Bajor miniszterelnök: Orbán útja nem a mi utunk (Kripto Akadémia)
Orbán Viktor magyar miniszterelnök az utóbbi időben egyre inkább eltávolodott a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) közös értékektől - mondta Markus Söder bajor kormányfő, a CSU elnöke egy szerdai lapinterjúban. (Külföld)
márc. 6
14:23
Lövöldözés volt a Köln-Bonn nemzetközi reptéren (Kripto Akadémia)
Fegyveresek támadtak egy pénzszállító autóra, a tűzharcban egy ember súlyosan megsérült. (Külföld)
márc. 6
14:24
Hidvéghi Balázs elmondta, miben nem engednek (ATV)
Az európai keresztény értékek védelme és a migráció megállítása a Fidesznek fontosabb a pártfegyelemnél. Ebben nem engedünk - tudatta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója, arra reagálva, hogy teljesíti-e a miniszterelnök a Manfred Weber EPP-frakcióvezető által támasztott feltételeket.
márc. 6
14:24
Ramos elképesztő elfoglaltságot talált, míg csapata szenvedett (Sport365)
Saját döntése miatt nem lehetett társaival.
márc. 6
14:24
Az Rmdsz a Fidesz kizárása ellen voksol (ATV)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a Fidesznek az Európai Néppártból (EPP) való kizárása ellen fog szavazni - szögezte le a szövetség elnöke, Kelemen Hunor. A román liberálisok még nem döntöttek.
márc. 6
14:24
Ezért égnek ki ilyen gyakran a magyar nők: duplán dolgoztatják őket (Pénzcentrum)
A rugalmas munkavégzés bebetonozza a hagyományos nemi szerepeket, miközben nem is dolgozunk kevesebbet. Az anyák hiába dolgoznak otthonról, az idejük nagy részét a gyereknevelésre fordítják. Az apák eközben az otthoni munkavégzés során...
márc. 6
14:24
Hidvéghi: A vita a bevándorlásról szól, amelyben a Fidesz nem enged (HírTV)
A Fidesz kommunikációs igazgatója a Néppárt frakcióvezetőjének ultimátumára reagált.
márc. 6
14:24
Két és fél milliárd forintos fejlesztést hajt végre a pécsi távhőszolgáltató (NRGreport)
A pécsi távhőszolgáltató, a Pétáv Kft. 2,5 milliárd forintos fejlesztést hajt végre a baranyai megyeszékhelyen - tájékoztatta a pécsi önkormányzat kedden az MTI-t.
márc. 6
14:24
Félelmetes átváltozás: világsztárokká sminkeli magát egy művész (Life)
Elképesztő a hasonlóság.
márc. 6
14:26
MC Hawer reagált a családi drámájukra: ezért tagadta meg a lánya (Life)
Ez történt.
márc. 6
14:27
Itt van Magyarország boldogságtérképe (Infostart)
Egy felmérés szerint a megyeszékhelyek közül Szombathelyen élnek a legboldogabb emberek.
márc. 6
14:30
Lélegzetelállító elektromos luxusautóval rukkolt elő az olasz autógyártó (hirado.hu)
Elektromos meghajtású a világ leggyorsabb sportautója.
márc. 6
14:30
Túl sok kávét ivott a nő - Rémálom, ami vele történt (Femcafe)
Ártalmatlan szokásnak tűnik.
márc. 6
14:30
Nem voksol a Fidesz ellen az RMDSZ (Képmás)
A hungarofóbiájáról ismert Ludovic Orban vezette Nemzeti Liberális Párt még nem döntött az ügyben.
márc. 6
14:30
Válásáról vallott Hosszú Katinka: „Ezt a meccset Shane nyerte” (Life)
„Most már nem a múltra, az osztozkodásra kell koncentrálnom."
márc. 6
14:36
15 milliós bírságot kapott a Wizz Air (Portfolio)
15 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Budapest Főváros Kormányhivatala a Wizz Airre, miután a légitársaság január 26-án Dubaiból Budapestre tartó járatának utasai csak a budapesti leszállás után tudták meg, hogy...

Keresés