2019. március 5. kedd

márc. 5
16:36
Szuper otthoni randi ötletek, miután a gyerekek már lefeküdtek (Spabook)
A gyerekek már lefeküdtek, de nem szeretnétek bébiszitterre költeni, így inkább otthon maradtok? Vagy egyszerűen csak nincs kedvetek kimozdulni,...
márc. 5
16:39
Döntöttek a nagy futballbotrányok Budapesten letartóztatott kirobbantójáról (Infostart)
Elrendelte egy portugál állampolgár átadását a Fővárosi Törvényszék kedden, a férfit hazájában körözték a hatóságok számítógépes bűncselekmények miatt.
márc. 5
16:42
Egyhavi fizetésük megvonásával büntették az ellenzéki képviselőket (ATV)
Az Országgyűlés keddi határozathozatalai között ismét elfogadta a jogalkotási törvénynek az alaptörvény hetedik módosításával összefüggő változtatását, továbbá csökkentette nyolc ellenzéki képviselő tiszteletdíját.
márc. 5
16:42
Szerdán viharos szél zavar bele a tavaszba (Háziállat)
Nagyrészt napos időre számíthatunk, kedden időnkénti felhőátvonulásokkal, elvétve futó záporral, szerdán a napsütést szűrő fátyolfelhőzettel, csapadék nélkül. Éjszaka ugyanakkor átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, és a délnyugati országrész kivételével többfelé várható eső, zápor, kis eséllyel néhol zivatar is előfordulhat. Az északnyugati
márc. 5
16:42
Így nőnapoznak a kőgazdag magyarok: egy csokor virág árából más autót vesz (Pénzcentrum)
Minden évben március 8-án, azaz nőnapon a virág a legnépszerűbb ajándék. Általában a szezonális, egyszálas virágok a legkelendőbbek, mint a tulipán, rózsa, a gerbera vagy a frézia. Azok viszont, akik családtagjaikat, vagy kedvesüket...
márc. 5
16:42
A Peugeot-nál az elektromos 208 a sztár Genfben (Autónavigátor)
Elektromosítja modellkínálatát a PSA, melynek első hírnöke a teljesen elektromos új Peugeot e-208. A márka szlogenjét is megváltoztatták az új csinos kisautó kedvéért, amit a Genfi Autószalonon fotóztunk.
márc. 5
16:42
A válogatottságába került az „árulás” az Oroszországba igazolt ukránnak (m4sport.hu)
Sevcsenko nem küldött meghívót Rakickijnek.
márc. 5
16:42
Te észrevetted? Megváltozott a Vodafone logója (Femcafe)
Kicserélték a vállalat jól ismert szimbólumát.
márc. 5
16:42
Eddig titkolták: se fiú, se lány nem lesz Meghan és Harry gyermeke (Femcafe)
Komoly bejelentést tettek a szülők.
márc. 5
16:42
A Die Welt olvasói támogatják Orbán schengeni javaslatát (Képmás)
A többség támogatja Orbán Viktor javaslatát a schengeni övezet belügyminiszteri tanácsának felállításáról a Die Welt felmérése szerint.
márc. 5
16:42
Rácsot rajzolt Mészáros Lőrincre Szél Bernadett a Parlamentben, Orbán körmét pirosra festette (SzMo)
A képviselő kicsit feltöltődött munka közben.
márc. 5
16:42
Hargitai Bea megharapott egy világhírű ökölvívót – így történt (Life)
Egyből megjelentek a biztonsági őrök.
márc. 5
16:45
Receptek sonkával, tojással és medvehagymával - megjelent a Mindmegette húsvéti magazinja! (Mindmegette)
márc. 5
16:45
Márciusban sem hibázna a nyugdíjak kézbesítésével a posta (vg.hu)
A Magyar Posta szerint sem a nyugdíjkézbesítést, sem más postai feladatot nem akadályoz a miniszterelnöki levelek kézbesítése.
márc. 5
16:47
Krumplileves füstölt kolbásszal (Mindmegette)
márc. 5
16:47
Elektromos autót kellene vennünk? (vg.hu)
Az elektromos autók vásárlása önmagában nem menti meg a Földet, de hathatós eszköz lehet a szélesebb körű változásokhoz – véli Adair Turner, az Új Közgazdasági Gondolkodás Intézetének elnöke.
márc. 5
16:48
Felélesztené hatalmas programját Matolcsy György (Portfolio)
A Munkahelyvédelmi Akcióterv kiterjesztésével aktivizálná a munkaerő-tartalékot a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank versenyképességi javaslatai kiterjednek a bérek erőteljes emelésére, a külföldön dolgozó magyarok hazacsábítására...
márc. 5
16:48
A jég fogságába került ez a pompás nyaraló (hirado.hu)
Egészen különös fotókat tett közzé az Ontario-tó melletti nyaraló tulajdonosa.
márc. 5
16:48
Csak egyetlen tizeddel, de megdőlt a melegrekord hétfőn (hirado.hu)
21,7 fok az új március 4-i országos rekord.
márc. 5
16:48
Orbán Viktorral értenek egyet a Die Welt olvasói (USAracing)
Több mint 80 százalékos a támogatottsága a magyar kormányfő azon javaslatának, hogy a migráció körüli kérdések eldöntésére meg kell alakítani a schengeni övezet belügyminiszteri tanácsát.
márc. 5
16:48
Katasztrófa fenyegeti a hazai gabonatermesztést (Infostart)
A gabonatermesztésben is problémát okoz az idei, átlagosnál szárazabb tél. A Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke szerint komoly következményei lehetnek annak, ha még két-három hétig nem lesz jelentős csapadék az országban.
márc. 5
16:48
Emelkedő finomítói árrésről számolt be a Mol (NRGreport)
A januári 2,2 dollárról 3 dollárra nőtt a Mol csoportszintű finomítói marzsa hordónként feburárban, ami ugyan még mindig sokéves mélypont - legutóbb 2014 júniusában volt alacsonyabb - , de a finomítás-kereskedelmi üzletág szempontjából kedvező fejlemény.
márc. 5
16:48
A teljes lakosság körében februárban is piacvezető a TV2 és a TV2 Csoport (BorsOnline)
Februárban a TV2 és a TV2 Csoport továbbra is piacvezető egész napra vonatkozóan a teljes lakosság körében. A kábelportfólió két legújabb csatornája, a február 17-én indult Moziverzum és a Jocky TV is sikeres kezdést tudhat magáénak.
márc. 5
16:54
Csak egyetlen tizeddel, de megdőlt a melegrekord hétfőn (Háziállat)
21,7 fok az új március 4-i országos rekord.
márc. 5
16:54
Ez a legújabb őrület az interneten - El se hinnéd mit művelnek a szülők (Femcafe)
Ártatlan családi videónak indult.
márc. 5
16:57
Fidesz: Brüsszelben is a magyar emberek véleményét képviseljük (hirado.hu)
Az Európai Néppárton belül a Fidesznek is lehet véleménye.
márc. 5
16:57
Kézi: három játékos is távozik az NB I-es klubtól (Sport365)
Öt meghatározó emberrel megállapodott a vezetőség.
márc. 5
17:00
A Die Welt olvasóinak többsége megalakítaná a belügyminiszterek tanácsát (hirado.hu)
Az olvasók nyolcvanegy százaléka egyetért Orbán Viktor elképzelésével.
márc. 5
17:00
Fidesz: Brüsszelben is a magyar emberek véleményét képviseljük (HírTV)
Halász János: Az európai keresztény értékek megőrzése a fontos.
márc. 5
17:00
Hitre, emberségre, magyarságtudatra nevelünk – a Regnum Marianum házfőnöke a Mandinernek (Igényesférfi.hu)
Míg itt Európában mi azzal küzdünk, hogy kevés a gyerek és a hívek is kevesen vannak, addig Ruandában egyetlen vasárnap harminc gyermeket keresztelhettem – mondja Monostori László a Mandinernek. Erdő Péter volt titkárát, a Regnum Marianum házfőnökét az egyház mai állapotáról és az ifjúságnevelésről is kérdeztük nagyinterjúnkban.
márc. 5
17:03
Keith Flint az öngyilkossága előtt néhány nappal kezdte árulni a házát (BorsOnline)
A Prodigy frontemberét hétfő reggel holtan találták az otthonában. Később a zenekar azt is megosztotta a közösségi csatornákon, hogy Flint öngyilkos lett. Arról eddig csak találgattak, mi vezethetett az öngyilkosságához, ugyanis nem sokkal korábban még kiváló állapotban volt, megdöntötte a saját csúcsát is egy környékbeli 5 kilométeres futóvers
márc. 5
17:03
Döntött az Országgyűlés, ugrott egyhavi fizetés (Infostart)
Van olyan ellenzéki képviselő, aki több mint egymillió forintot bukott.
márc. 5
17:06
A stroke idegrendszeri következményei (WebBeteg)
A stroke (régebbi nevén gutaütés vagy agylágyulás) az agyállomány agyi erek betegsége következtében kialakult pusztulását jelenti. Ez a kór felelős a legtöbb rokkant állapot kialakulásáért. A betegek ágyhoz kötve, akár életük végéig is ápolásra szorulhatnak, mivel a stroke idegrendszeri következményei közé tartozik a tartós bénulás, valamint a besz
márc. 5
17:06
Ha repülővel utazik a jövőben, akkor ezt olvassa el! (ATV)
Gyorsul a repülőtéri biztonsági ellenőrzés, miután tizenöt utasbiztonsági csatorna üzemel és hamarosan elkészül a tizenhatodik is a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. terminálján - közölte a Budapest Airport (BUD) kedden az MTI-vel.
márc. 5
17:06
Szél Bernadett azt gondolta, fontosabbak a fóti gyermekotthon lakói, mint az államtitkárral beszélgető urak (444.hu)
Ezt kikérjük magunknak! - háborodott fel Vécsey László, a Fidesz országgyűlési képviselője.
márc. 5
17:06
Három bayernes világbajnokára nem számít ezentúl Joachim Löw (m4sport.hu)
246 válogatottságtól vett búcsút.
márc. 5
17:06
Riasztás van a szélvihar miatt – két napig érvényes a veszélyjelzés (SzMo)
Elmondjuk, hová adtak ki veszélyjelzést.
márc. 5
17:06
Tematikus aloldalt indított a Nébih a termékvisszahívásokról (Agrofórum)
Új, tematikus aloldalt indított honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), amelyen a visszahívott élelmiszerekről tájékozódhat a lakosság - közölte az Agrárminisztérium (Am) kedden az Mti-vel.
márc. 5
17:06
Világosító hajpakolások, amiket otthon saját magadnak is kikeverhetsz (Spabook)
Ha természetes szőke a hajad, biztosan te is nagyon szereted, amikor nyáron a nap még jobban kiszívja a tincseid. Ha erre még rá szeretnél játszani...
márc. 5
17:09
A nyugdíj-államkötvények csökkentik majd a pénzügyi szféra profitját? (Privátbankár)
A CIG Pannóniánál az alternatív megtakarítási lehetőségek, köztük a tervezett nyugdíjcélú államkötvények miatt óvatosabb azt elemző a kilátások megítélésében, de a Konzum-részvények is kockázatot jelentenek. A legtöbb elemzett közepes nagyságú hazai céget vételre ajánlják, csak a BIF és a Zwack célára van a tőzsdei ár alatt. Körképet készítettünk 1
márc. 5
17:09
Végső búcsút vettek Tandori Dezsőtől (Infostart)
Családtagjai, barátai, pályatársai és tisztelői végső búcsút vettek Tandori Dezső Kossuth- és József Attila-díjas írótól, költőtől, a nemzet művészétől a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.
márc. 5
17:12
A belga CDH kilép az Európai Néppártból, ha a Fidesz bennmarad (ATV)
Egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tettek a belga Humanista Demokratikus Centrum (CDH) vezetői, egyikük bejelentette, hogy kilépnek az Európai Néppártból (EPP), amennyiben nem zárják ki a Fideszt a március 20-i politikai közgyűlésen - írta a helyi sajtó kedden.
márc. 5
17:12
Mintegy kilencven ember halhatott meg Szíriából menekülve (hirado.hu)
Nem mindenki éri el épségben a menekülttáborokat.
márc. 5
17:12
Rohammentővel vitték kórházba, betegségéről vallott a magyar sztár (Ripost)
Enikőt halálfélelem kerítette hatalmába.
márc. 5
17:12
Lesújtó hírt kaptak a hokirajongók, meghalt a korszakos zseni (Ripost)
Ted Lindsayt minden idők egyik legjobb balszélsőjeként ismerték. A Detroittal négy Stanley Kupa-győzelmet aratott a legenda.
márc. 5
17:12
Borzalmas, mit művelnek újszülött babáikkal egy kihívás kedvéért a nők (Ripost)
Sokféle őrültséget hallottunk már eddig is. De ez most mindennek a teteje! Vajon miért van olyan érzésünk, hogy az emberiséggel nagy a baj?
márc. 5
17:12
A német olvasók 82 százaléka Orbán Viktort támogatja (Ripost)
Szavazásra tette fel olvasói között a magyar miniszterelnök javaslatát a Die Welt. Orbán Viktor egy hétvégi interjúban azt ajánlotta, hogy a migráció és a határvédelem kérdései Brüsszeltől kerüljenek a schengeni övezet belügyminisztereinek kezébe.
márc. 5
17:12
Fellebbezett a Chelsea a kizárás miatt (m4sport.hu)
Egyelőre nem tudni, hogy a döntésig felfüggesztik-e a büntetés végrehajtását.
márc. 5
17:12
Most végeztél? Építsd a szakmád friss diplomásként! (NRGreport)
A friss diplomásoktól évente több mint hatezer pályázat érkezik be és a 2007-es indulás óta már 2100 jelentkezőt vett fel a MOL-csoport Growww programja, amely tavaly a kategóriájában legmagasabb, közel 80%-os megtartási arányt ért el. A frissen végzett diplomásoknak szóló lehetőség valós igényeken alapul: a programba eddig felvett jelentkezők 80%-
márc. 5
17:12
Végső búcsút vettek Tandori Dezsőtől Budapesten (Igényesférfi.hu)
Hamvait a sírkert művészparcellájában helyezték örök nyugalomra.

Keresés