Tibor Dávid, a Masterplast igazgatótanácsának elnöke és Ács Balázs, a vállalat igazgatótanácsának alelnöke is Masterplast-részvényeket ruházott át törzstőke-emelés keretében a tulajdonában álló egyszemélyes Kft. részére hétfőn....
A kislány egy négyemeletes mezőtúri társasház egyik ablakából zuhant ki, a földön fekvő, összeroncsolódott testű gyereket az egyik szomszéd vette észre.
Te is nehezen veszed rá magad az edzésre? Szeretnél valamit tenni az egészségedért, de valahogyan mégsem jutsz el mostanában az edzőteremig? Elképzelhető,...
Saját pénzen építtette egy elégedetlen vállalkozó, aki szerint a rossz útviszonyok évente több áldozatot követelnek, mint a '89-es forradalom. (Külföld)
Több mint kínos a miniszterelnök bajkeverése Európában, már a saját párt-társainak is – így kommentálta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a hírt, amely szerint az Európai Néppárt elindította a Fidesz kizárását célzó eljárást.
Egy 35 év körüli férfi maga kérte a mentők segítségét, mert egy rossz mozdulat után már mozdulni sem bírt. A mentők rövid időn belül megérkeztek a panelházba, ahova a megadott kód segítségével hamar bejutottak. Ekkor még nem sejtették, hogy csak 25 perc múlva találkoznak majd betegükkel.
A magánszférát fenyegető veszélyek, az álhírek özöne és az online iskolai erőszak tönkreteszik az internetet – vélekedik François Fluckinger, a genfi Európai Nukleáris Kutatási Központ (CERN) világháló-fejlesztési korábbi vezetője.
Vasárnap sikeresen dokkolt a Nemzetközi Űrállomáson pénteken pedig visszatért a Földre a SpaceX Dragon űrhajója, amelyet Elon Musk vállalata emberes űrutazásra fejlesztett ki.
Gyakorlatilag bármelyik percben megszülethet Rezes Judit és Szabó Győző második kisfia, Gáspár. A színésznő szombatra volt kiírva, ám a kicsi még túl kényelmesen érzi magát ahhoz édesanyja pocakjában, hogy világra jöjjön. Judit múlt csütörtökön volt vizsgálaton is, a jóslófájások is elindultak, de hétfő délelőtt még vidáman kocsikázott. – Nem
Az idén nyolcadik alkalommal adták át az Év terméke elismeréseket hétfőn, a magyar fogyasztók 20 kategóriában értékelték a termékeket - közölte Vágvölgyi Mihály, a versenyt szervező Product of the Year Kft. sajtófőnöke az MTI-vel.
A szerelem lehet a világ legszebb érzése, és egyben a legfájdalmasabb is – hiszen nincs is annál nehezebb, mint szeretni valakit, aki ezt egyszerűen...
A múlt héten csoportos leépítést jelentettek be Kecskeméten az Antolin Hungarynál, ami a helyi Mercedes-gyár egyik legnagyobb beszállítója - értesült az Index a céghez közeli forrásától. A lap úgy tudja, hogy a leépítés védett...
Emmanuel Macron francia államfő "az európai újjászületést" javasolja "a nacionalista befelé fordulással" szemben a májusi európai parlamenti (EP) választásokon a 28 uniós tagállam lapjaiban kedden megjelenő, valamennyi európai állampolgárhoz intézett írásában.
Magyarországon több mint 60 ezer ilyen szervezet működik és mindössze tucatnyi az, amelyek miatt a kormány rendszeresen célkeresztbe kerül – jelentette ki a fideszes parlamenti képviselő Párizsban.
Megérkezett hétfőn a venezuelai fővároshoz, Caracashoz közeli Simón Bolívar nemzetközi repülőtérre az önmagát januárban Venezuela ideiglenes elnökévé kikiáltó Juan Guaidó venezuelai ellenzéki vezető, akit civilek és a nemzetközi közösség képviselői fogadtak.
Az egészségbiztosító nem fizeti majd ki a műtétet és megbírságolja a kórházat, ha indok nélkül előre vesznek egy beteget a várólistán vagy elhalasztják a műtétet.
15-20 százalékos létszámhiánnyal küzdenek a tűzoltóságok országszerte a tűzoltó szakszervezetek szerint. A szolgálati csoportok hiányzó tagjait pedig egyre nehezebb pótolni, újoncok ugyanis - a rossz fizetés miatt - alig jelentkeznek tűzoltónak. Az alacsony bérek miatt munkaerőhiány van az egészségügyben is, de összességében az egész állami szektor
Az új technológiák, mint a mesterséges intelligencia és a blokklánc alapvető változásokat indítottak el az ingatlanszektorban is. Az adatvezérelt megoldások révén számos tevékenység válhat lényegesen hatékonyabbá ebben a szegmensben, azonban a kínálkozó lehetőségek kihasználásához az ingatlanpiaci szakemberek összefogására is szükség van.
Hiába indult erősödéssel a hét Amerikában döntően annak köszönhetően, hogy olyan információk láttak napvilágot, amelyek szerint az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi tárgyalásai végső fázisukban járnak már, a hangulat gyorsan...
A GT R Coupé a Mercedes-AMG mai kínálatának leggyorsabb modellje, amire kiváló bizonyíték az 585 lóerős szörnyeteg mindössze 7 perc 11 másodperc alatt hódította meg a Nürburgring-Nordschleifét. A gyártó emelte a tétet: ha nem is gyorsabbat, de élménydúsabbat alkotott a modell nyitott verziójával, amelyről a Genfi Autószalonon hullott le a lepel.