2019. március 26. kedd

márc. 26
6:27
Erre készülj a héten, így tör be az országba a hideg (Ripost)
A viharos széltől egészen péntekig nem szabadulunk, de más kellemetlenségekkel is számolni kell.
márc. 26
6:29
Újabb részletek, ő buktathatta le a Ferihegyen elfogott terroristát (Ripost)
Az Iszlám Állam terroristáját a tavalyi év végén fogták el a budapesti reptéren, azóta az európai hatóságok közösen nyomoznak ellene.
márc. 26
6:33
A sokkoló eredménnyel zárult szavazás után foghatja a fejét Theresa May (Infostart)
A brit parlament kezdi kicsavarni Theresa May kormányfő kezéből a brexit irányítását. A képviselők elfogadtak egy olyan indítványt, amelynek nyomán a kilépés alternatív módjairól szavazhatnak – szemben May brexitegyezményével.
márc. 26
6:36
A Ferrari javulást ígér a Bahreini Nagydíjra (F1világ)
A Ferrari F1-es csapatánál arra számítanak, hogy a hétvégi Bahreini Nagydíjon jobb teljesítményt fognak nyújtani, mint a szezonnyitón.
márc. 26
6:36
Hétszáz palack bort árvereznek el a Kantharosz gálán (ProfitLine)
Csaknem hétszáz palack bort árvereznek el április 4-én, a tizedik alkalommal megrendezendő Kantharosz gálán, amely Győr és környékének egyik legnagyobb jótékonysági rendezvénye. A bevételből tehetséggondozással és hátrányos helyzetű gyermekkel foglalkozó szervezeteket támogatnak- mondták el a szervezők hétfőn sajtótájékoztatón, Győrben.
márc. 26
6:36
Washington rakétakísérletet hajtott végre (ATV)
Az Egyesült Államok sikeres kísérletet hajtott végre ballisztikus rakétákat elfogó védelmi rendszerrel - jelentette be hétfőn este kiadott közleményében az amerikai Rakétavédelmi Ügynökség (MDA).
márc. 26
6:36
Top 10 legszebb homokos tengerpart a világon – szerintünk (Spabook)
Kontinensen innen és túl rengeteg szemet gyönyörködtetően szép homokos tengerpart vár, ezek közül is a legcsodásabbakat gyűjtöttük össze....
márc. 26
6:38
Orosz csapatszállító repülőgépek érkeztek Venezuelába? (ATV)
Állítólag szombaton az orosz légierő két gépe szállt le Venezuela fő repülőterén egy orosz védelmi tisztviselővel és mintegy 100 katonával, valamint 35 tonna felszereléssel.
márc. 26
6:42
12 jól elkapott fotó, ami megmutatja, hogy a királyi család tagjai is átlagos emberek (Joy)
A brit királyi család életét egészen meseszerűnek képzeljük, de csak képzeljük!
márc. 26
6:42
Telekom: diákok oktatják a szépkorúakat (Márkamonitor)
Nyugdíjasok igényeire szabott digitális oktatás középiskolásoktól az iskolai közösségi szolgálat keretében – ezzel az új MOST generációs elemmel bővült a Magyar Telekom Legyélteis! elnevezésű, digitális edukációs programjait összefogó kezdeményezése, amely öt budapesti iskolában indul el márciusban. A kezdeményezés célja kettős: egyrészt segíteni a
márc. 26
6:45
Hatalmas razzia kezdődött, húsvét végéig tart (Infostart)
A biztonság az elsődleges cél, nem az, hogy minél több bírságot szabjanak ki - állítják a szakemberek.
márc. 26
6:45
Egyre többen igénylik a HPV elleni oltást (hirado.hu)
A jövő tanévben 8700 szülő viszont nem kérte a HPV elleni védőoltást.
márc. 26
6:48
12 jól elkapott fotó, ami megmutatja, hogy a királyi család tagjai is átlagos emberek (Joy)
A brit királyi család életét egészen meseszerűnek képzeljük, de csak képzeljük!
márc. 26
6:48
Gyermeket szeretne Baukó Éva (BorsOnline)
– Vágyom a családra és az anyaságra, ez nem titok. Ám, amíg nem jön egy olyan kapcsolat, amelyben ebből a vágyakozásból továbbléphetek, amíg nem találok egy olyan férfit, akiben száz százalékig megbízom és ő is bennem, addig is az unokahúgaimat és -öcséimet árasztom el a szeretetemmel – árulta el a Blikknek Baukó Éva. – Fantasztikus gyerekek Lili,
márc. 26
6:48
Ez most tényleg váratlan fordulat: May-től elvették a Brexit irányítását (SzMo)
Az indítványt a parlamenti vita és a szavazás előtt Theresa May miniszterelnök nem támogatta.
márc. 26
6:54
Valódi van Gogh-festményt őriz egy connecticuti múzeum (hirado.hu)
A festményt áprilistól kiállítja a múzeum.
márc. 26
6:54
Néhány cég nagyot profitál az informatikushiányból (vg.hu)
Sikeresek a néhány hónapos programozó tanfolyamokat kínáló iskolák, több ezer karrierváltót átképeztek és juttattak munkához.
márc. 26
7:00
Csütörtökön döntenek a Miami Nagydíjról (F1világ)
Egy lépéssel közelebb kerülhet a megvalósuláshoz a Miami Nagydíj: a város csütörtökön tart bizottsági ülést az F1-es verseny jövőjével kapcsolatban.
márc. 26
7:00
Felmentette Trumpot a Mueller-jelentés (USAracing)
„Nem került sor összejátszásra vagy az igazságszolgáltatás akadályozására – teljes a felmentés! Tartsuk meg nagynak Amerikát!” – közölte a Twitter mikroblogon Donald Trump.
márc. 26
7:00
Napos, felhős idő, 15 fok várható, de estére már hideg lesz (SzMo)
Csütörtökön újra fagyni fog.
márc. 26
7:00
Radics Giginek durván beszóltak (Life)
Nem hagyta magát az énekesnő.
márc. 26
7:03
Elkezdődött a felújítás, nagy dugó várható Budapest egyik közlekedési ütőerén (Infostart)
A Szilágyi Erzsébet fasortól a Gábor Áron utcáig - a Pasaréti tér felé - felújítás kezdődik kedden. Változik a Pest felé tartó 5-ös busz útvonala is.
márc. 26
7:06
Támogatja a Magosz a tejtermelők demonstrációját (ProfitLine)
ámogatja a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) a magyar tejtermelők keddi demonstrációját a Penny Market Kft. árpolitikája ellen.
márc. 26
7:06
Használj vonatot metró helyett! (Portfolio)
Van fantázia az elővárosi vonatok városi szerepeltetésében: a 3-as metró pótlására jó eszköznek bizonyulhat, hogy a kelebiai vonalon közlekedő szerelvények Kőbánya-Kispest helyett a Keleti pályaudvarig közlekednek a nyári menetrendváltás...
márc. 26
7:06
Kibékült Tóth Vera és Rippel Feri (BorsOnline)
Tavaly kövérnek nevezte, most viszont el van ájulva Tóth Vera külsejétől Rippel Feri. Az izomember szerint megszégyenítő kritikája is közrejátszhatott az énekesnő fogyásában, akivel lapunk munkatársa előtt békültek ki.
márc. 26
7:06
Fa-rajz önismeret: rajzolj egy fát és rengeteget megtudhatsz magadról (Spabook)
Az alábbi teszt – bár hihetetlenül egyszerű és villámgyorsan sort keríthetsz rá – rengeteget elárulhat a személyiségedről. Nem csak azt...
márc. 26
7:09
Taroltak a franciák, Ronaldo sérülése után döntetlent játszottak a portugálok (Infostart)
A világbajnoki aranyérmes francia válogatott 4-0-ra győzött a vendég izlandi csapat ellen a labdarúgó Európa-bajnokság selejtezősorozatának hétfői játéknapján, míg a címvédő portugálok másodszor is döntetlent játszottak.
márc. 26
7:12
Csütörtökig kitart a hűvös, szeles idő (Háziállat)
A hidegfront felhőzete kedd délelőtt már el is hagyja délkelet felé hazánkat, de a mögötte érkező hűvös levegő egészen csütörtökig térségünkben marad.
márc. 26
7:12
40 év után beismerte a gyilkosságokat az olasz kommunista terrorista (444.hu)
Cesare Battisti, a Fegyveres Proletárok a Kommunizmusért csoport tagja 1981-ben szökött meg börtönéből, 2019 januárjában Bolíviában fogták el.
márc. 26
7:18
Megszavazta a brit alsóház, hogy maga dönthessen a különböző Brexit-alternatívákról (ATV)
Megszavazta hétfő éjjel a londoni alsóház azt a módosító indítványt, amelynek alapján a képviselők saját kezdeményezésükre szavazhatnak - egyelőre jogilag nem kötelező erővel - a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő, eddig kétszer nagy többséggel elvetett megállapodás különböző alternatíváiról.
márc. 26
7:20
"Az hittem, hogy itt fogok meghalni" - 900 utast mentettek a norvég tengerjáróról (ATV)
Több utast is kórházba szállítottak, miután kikötött a Viking Sky nevű luxus-tengerjáró Norvégiában. A hajón több mint 1300 ember utazott, amikor meghibásodott a motorja. Egy napig hánykolódott tehetetlenül, a hatóságok helikopterekkel mentették az embereket.
márc. 26
7:21
Baleset miatt teljesen lezárták a 4-es főutat Pilisnél (hirado.hu)
Négy gépjármű rohant egymásba.
márc. 26
7:22
Napszak, időjárás, hangulat – algoritmussal készítenek zenét (ATV)
Az időjárást, a felhasználó hangulatát és bioritmusát is figyelembe veszi az az alkalmazás, amely egy algoritmus alapján készít zenét. Húsz album kiadására készülnek, ebből már öt a piacon van. Az alkalmazáson még dolgoznak, végső állapota ennél is többet tudna.
márc. 26
7:23
Sokkal gyorsabban juthatnak a belvárosba a dél-pestiek (hirado.hu)
A kelebiai vonalon közlekedő szerelvények a nyári menetrendváltás után a Keleti pályaudvarig közlekednek.
márc. 26
7:24
A Hamász Izraellel kötött tűzszünetet jelentett be, de felújultak a harcok (ATV)
A Gázai övezetet uraló Hamász radikális iszlamista terrorszervezet bejelentette, hogy tűzszünetet kötött Izraellel, amit a zsidó állam nem erősített meg, a harcok pedig felújultak - közölte az izraeli tizenhármas kereskedelmi tévécsatorna hétfő este.
márc. 26
7:24
Fémbe zárt női lelkek (autopro)
Az anyagválasztás és anyaghasználat Mata Attila munkásságában elsőrendű fontosságú, a funkció, az elkészítés folyamata itt maga lesz a téma.
márc. 26
7:24
Európa nem tudja megoldani a világ összes problémáját – Douglas Murray a Mandinernek (Igényesférfi.hu)
„A háború és a kommunizmus miatt Európa keleti a felén az emberek óvatosabbak, mint nyugaton. Jó okuk van rá” – mondja Douglas Murray a Mandinernek. A brit konzervatív publicista szerint nem az a megoldás, hogy Mogadishut csinálunk Európából. „Ha meg vagy elégedve azzal, amid van, védd meg”. Murray-t a forró európai vitákról és persze a Brexit-drám
márc. 26
7:24
Brexit: angolosan félretolta a May-kormányt a brit parlament (Képmás)
Példátlan lépésre szánta el magát a brit parlament a maga több száz éves történelmében, hogy szerdán mindenfajta kormányzati előterjesztés nélkül dönthetnek a képviselők a kilépés alternatív lépéseiről.
márc. 26
7:24
Cseh Laci szerdán visszavonul? (BorsOnline)
Mindent egy lapra tesz fel a szerdán rajtoló úszó országos bajnokságon az olimpiai ezüstérmes, világbajnok Cseh László, aki ha nem harcolja ki a vb-indulást 200 méter pillangón, akkor visszavonul. – Keményen edzek, jó formában érzem magam, ám ha ez is kevés a kvalifikációhoz, akkor megkérdőjeleződik bennem: minek járok edzésre?! Miért kelek hajn
márc. 26
7:24
Koós János özvegye: "Nehéz itthon egyedül." (Life)
Szívszorító vallomás.
márc. 26
7:26
Baukó Évánál bármikor jöhetne a gyerek (Life)
Egyetlen dolog hiányzik csak.
márc. 26
7:27
Az egészségügy minden területére kiható fejlesztési program indul (Infostart)
Három budapesti egyetem és a józsefvárosi önkormányzat kötött megállapodást a felsőoktatás versenyképességének növelése céljából. A Semmelweis Egyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese abban bízik, hogy ez a magyar egészségügyre is pozitívan hat majd.
márc. 26
7:27
A gabonakivitel rontotta az egyenleget (vg.hu)
Több mint tíz százalékkal esett az agrár- és élelmiszeripari termékek külkereskedelmi egyenlege tavaly.
márc. 26
7:30
Termelői piacok fejlesztésére pályázhatnak az önkormányzatok (hirado.hu)
A kormány több mint 2,2 milliárd forintot szán élelmiszerpiacok fejlesztésére Pest megyében.
márc. 26
7:30
Dráma a budapesti plázában: a luxusfeleség sokkot kapott a látványtól (Ripost)
Egy férfi leugrott a második emeletről vasárnap délután, mert feltehetően öngyilkos akart lenni. A luxusfeleség viszont időben észbe kapott és segítséget hívott.
márc. 26
7:30
Megszólalt Csányi Sándor, ezt üzente a szurkolóknak (Ripost)
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke, Csányi Sándor külön megköszönte a szurkolóknak, hogy kitartottak a válogatott mellett.
márc. 26
7:30
Fordulat, több millió érkezett az olaszliszkai lincselő bankszámlájára (Ripost)
A 13 évvel ezelőtti lincselés miatt börtönben ülő ifjabb H. Dezső megkaphatta a többmilliós kártérítést.
márc. 26
7:30
Jennifer Lopez eljegyzésének annyi? Durva dolog derült ki a vőlegényéről (Femcafe)
Úgy tűnik nem az a jófej pasi, akinek hittük.
márc. 26
7:30
Újra életbe lép a tűzgyújtási tilalom a keleti országrészben (Biztosító Magazin)
Ismét tűzgyújtási tilalom lép életbe a keleti országrészben kedden - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel hétfőn.
márc. 26
7:30
Magyar Nemzet: Április 5-én mutatja be a Fidesz az EP-programját (Igényesférfi.hu)
Várhatóan kiemelt szerepet kap a nemzeti szuverenitás kérdése, valamint az unió intézményrendszerének megújítása.

Keresés