Az atomenergiáról szóló törvény és a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló törvény módosításáról tárgyalt az Országgyűlés szerdán. Az ellenzék szerint nem az engedélyezés felgyorsításával kellene behozni a Paks II. beruházás csúszását. A Fidesz szerint az előterjesztés
A kancellár elmondta, hogy a menekültek és a migráció ügyében sikerült előrelépni, így például javult az EU-s külső határ védelme, „de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy messze nem sikerült mindent elérni".
Az atomenergiáról szóló törvény és a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló törvény módosításáról tárgyalt az Országgyűlés szerdán. Az ellenzék szerint nem az engedélyezés felgyorsításával kellene behozni a Paks II. beruházás csúszását. A Fidesz szerint az előterjesztés
Nem sért uniós jogot, ha a tartozás összegét a bank egyoldalú nyilatkozata állapítja meg úgy, hogy e nyilatkozatról olyan közjegyzői okirat állíttatható ki, amellyel az adóssal szemben közjegyzői végrehajtási eljárás indítható.
Egyesül a magyar Extreme Digital Zrt. és a dél-afrikai Naspers csoporthoz tartozó eMAG magyarországi leányvállalata, amivel a közép-európai régió egyik meghatározó e-kiskereskedelmi vállalata jön létre budapesti központtal - közölte az Extreme Digital az MTI-vel csütörtökön.
May tegnap kijelentette, a hosszabbításra azért van szükség, mert a brit parlament a hátralévő idő alatt nem tudná elfogadni az EU és Nagy-Britannia között létrejött kilépési megállapodást.
A jobboldali populista Fórum a Demokráciáért (FvD) lett a hollandiai tartományi választások nagy nyertese, miközben a liberális-kereszténydemokrata kormánykoalíció elvesztette többségét.
A Bruxinfo főszerkesztője szerint az Európai Néppárt és a Fidesz részéről is felállított testületeknek bizonyító erejű állításokat kell megfogalmazniuk ahhoz, hogy saját maguk vélt igazát bizonyítsák. Gyévai Zoltán az InfoRádiónak azt mondta: jelenleg úgy néz ki, hogy a magyar kormányzópárt felfüggesztése akár a választás után is hatályban maradhat
Tavaly 103 ezer ingóságot rögzítettek a hitelbiztosítéki nyilvántartásban, amelyből kiderül, terhel-e egy vagyontárgyat zálogjog, lízing vagy más, biztosítéki célú jog. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara által vezetett nyilvántartásban így már majdnem félmillió, többségében gépjárművekhez köthető bejegyzés szerepel. Mindenképp érdemes megnézni az
Néhány hónap leforgása alatt két tragikus baleset is történt a Boeing legfontosabb repülőgép-modelljével, több száz halálos áldozatot követelve. A vizsgálatok még folyamatban vannak, de nagy esély van rá, hogy ezúttal nem pilótahiba...
Júliustól bevezetik a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központot, aminek köszönhetően jövőre már valós időben, a teljes szektor vonatkozásában látszanak majd a turisztikai mutatószámok.
Pénteken 14 órakor kezdődik az MCC nemzetközi migrációs konferenciája, olyan nemzetközi hírű előadókkal, mint a brit Douglas Murray, a francia Éric Zemmour, a szomáliai származású holland-amerikai Ayaan Hirsi Ali, az amerikai Daniel Pipes és a magyar-brit Frank Füredi. A konferencián felszólal Orbán Viktor is.
A tavalyi év magyarországi fája versenyen győztes pécsi havihegyi mandulafa lett a 2019-es év európai fája. A Brüsszelben kihirdetett eredmény szerint a legtöbb, 45 132 szavazatot a pécsi fa kapta. Az online szavazáson győztes pécsi mandulafa egy csavarodott törzsű, több mint 135 éves fa, ami a Havihegy csúcsán álló pécsi Havas Boldogasszony-tem
Közel 80 ezer gazdálkodó nem érvényesítette igazolványát, nekik további tennivalójuk van. Nem érvényes és nem aktualizált adatokkal őstermelőként értékesítési tevékenységet nem lehet folytatni.
A Volvo mindig is autóinak biztonságáról volt híres, és a svédek mind a mai napig komoly fejlesztésekkel igyekeznek megőrizni a világ legbiztonságosabb márkájának járó elismerést – még ha a konkurensek természetesen fel is zárkóztak ezen a téren. A gyáriak most egy új biztonsági rendszert jelentettek be, amelynek célja, hogy felismerje, ha a volánn
Már tegnap megérkeztek a vidéki magyar szurkolók a Szlovákia-Magyarország foci Eb-selejtező helyszínére, Nagyszombatba. A drukkerek képviseltették magukat Szegedről, Zalaegerszegről, Szombathelyről, Kecskemétről, Komlóról, Körmendről, Sopronról, Makóról és Hódmezővásárhelyről is. A válogatott ultracsoportja, a Carpathian Brigade ma délután ér
Egyszerre lehet megalázó döntés és ügyes trükk az Európai Néppárt határozata a Fidesz tagságának felfüggesztéséről. Orbán Viktor ugyanakkor továbbra is szeretne a pártcsalád tagja maradni, aminek hátterében hideg politikai kalkuláció állhat - írják külföldi lapok.
Pótlóbusz jár a 6-os HÉV egy szakaszán pályakarbantartás miatt szombaton és vasárnap - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Ezúttal olyan főtanácsnoki indítvány jelent meg, amely alapján valószínűsíthető, hogy nem az adós, hanem a hitelintézetek szempontjából hoz hamarosan kedvező ítéletet az Európai Bíróság - írja a bejelentést elemezve a Portfolio.
Bűncselekmény hiányában jogerősen felmentette a postaszékház több mint egy évtizeddel ezelőtti eladása ügyében megvádolt vezetőket a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön.
Az európai vezetők viszont azt üzenték, hogy segítsen rajta a saját parlamentje. A csütörtöki brüsszeli csúcs egyik fő kérdése, hogy megúszhatják-e a britek a májusi EP-választást.
Az utolsó pillanatban változtatták meg a néppárti képviselők, hogy miről szavazzanak tegnap. Ugyanis a többórás ülés közben a német néppártiak megtudták, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknél ott a már aláírt kilépő nyilatkozat.
Óriási önbizalommal kezdte meg egy svájci cég a fogaskerekű építését, ám legalább ekkorát buktak is vele. Budapest és az építést vezető mérnök viszont nagyon jól járt az új vasúttal.
Az ideiglenes néppárti kompromisszummal mind Manfred Weber, mind Orbán Viktor nyert - mondta az InfoRádiónak a Nézőpont csoport vezérigazgatója, Mráz Ágoston Sámuel. A Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője szerint a döntésből Orbán Viktor jobban jöhet ki.