A Mol Nyrt. igazgatósága részvényenként 142,50 forint osztalék kifizetését javasolja a 2018-as üzleti év után a részvényeseknek - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A megfelelően működő anyagcsere valamennyi testi sejtet ellát mindennel, amire szüksége van, a salakanyagokat kiűzi a testből, lassan, de biztosan leépíti a fölösleges kilókat és a könnyedség érzését hagyja hátra.
Újabb váratlan fordulat a brexit-folyamatban. Ezúttal a brit parlament házelnöke avatkozott be, aki közleményben leszögezte: nem lesz harmadik szavazás Theresa May kilépési feltétel-rendszeréről. A mostani indítvány ugyanis nem tartalmaz különösebb változtatást a korábban már elutasítotthoz képest, ezért a házelnök nem hajlandó voksolásra előterjes
Az anya csak arra kérte a fiatalokat, hogy legyenek csendesebben, nehogy a gyermekei felébredjenek. Válaszul ütéseket és rúgásokat kapott - ráadásul a rendőrség is cserben hagyta.
Felkeresett bennünket Papp Ferenc feltaláló, aki régóta dolgozik egy olyan eszköznek a kifejlesztésén, ami hatékonyan megakadályozná az autóvezetésre alkalmatlan sofőrök számára az elindulást.
A Google és a DeepMind a gépi tanulást vetette be, hogy meg tudják jósolni, mikor honnan fúj majd a szél, így téve hatékonyabbá a szélerőművek áramtermelését.
Ismét megbírságolta Sepsiszentgyörgy és Székelyudvarhely polgármesterét Kovászna illetve Hargita megye prefektusa a magyar nemzeti ünnepre kitűzött magyar zászlók, szalagok miatt - írták kedden a székelyföldi portálok.
Ellátási nehézségektől tartanak a felhasználók, miután hekkertámadást intéztek a norvég Norsk Hydro aluminiumipari vállalat ellen, és a cég több gyárában leállt a termelés. A világ egyik legnagyobb alumíniumipari vállalatának...
Szerdára virradóra a legészakibb megyékre mínusz 3, mínusz 4 fokot jósolnak a meteorológusok. Holnap napos, de meglehetősen szeles idő várható. (Belföld)
Az IT üzleti infrastruktúra folyamatosan magasabb fokú összetettsége és az állandóan változó fenyegetések miatt az informatikai döntéshozók egyre nagyobb kihívásnak érzik szervezeteik kibertámadásoktól való védelmét. Az elmúlt 24 hónapban az európai üzleti vállalkozások több mint felét (54%) érte legalább egy olyan kibertámadás, ami tevékenységükbe
Az MNB 8 millió forint bírsággal sújtotta a HC Központ Kft-t, többek között azért, mert nem az elvárható gondossággal - azaz a kockázatoknak az érintett felek számára való jelzésével - közvetített egyazon fogyasztóknak egyidejűleg...
Elsüllyedt egy migránsokat szállító hajó kedden a líbiai Szabráta partjainál, tizenöt embert sikerült kimenteni a Földközi-tengerből, őket egy líbiai kórházba szállítottak. A halottak, illetve eltűntek száma egyelőre nem ismert - közölte a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM).
Közleményben tudatta az áruházlánc: 2025-re minden saját márkás árujának csomagolásából száműzik a műanyagokat, a göngyöleg 100 százalékban újrahasznosítható lesz majd.
Az egykori énekesnő, aki tíz éve van jelen saját márkájával a divat világában, februárban igen sikeres bemutatót tartott a londoni Tate múzeumban. A kamerák természetesen a színfalak mögött is forogtak, az ott készült felvételekből pedig Victoria Beckham a napokban tett ki egy párperces werkfilmet. Ebből nem csak az derült ki, hogy a bemutatón ott
Ida ciklon lehet az egyik legsúlyosabb vihar, amely valaha lecsapott a déli féltekére. A vihar a mozambiki Beira városánál ért partot, 177 km/órás szél kíséretében.
Sebastian Cucu, a román kormány Kovászna megyei képviselője kétszer ötezer lejes (700 ezer forint) bírságról állított ki jegyzőkönyvet Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester nevére.
Az Országgyűlésben kedden törvény született a rendezetlen brit kilépés esetére. A parlament csökkentette 36 képviselő tiszteletdíját, változtatott az agrártámogatások szabályozásán, és módosította a felsőoktatási törvényt is. Tárgyalták továbbá a családvédelmi akciótervet.
500 kilométernyi vasútfejlesztésre tett ma javaslatot Lázár János Orbán Viktornak. A volt Miniszterelnökséget vezető miniszter erről videót is közzétett Facebook-oldalán. Arról is beszélt, hogy a miniszterelnök kiváló formában van, „harcra készen és harcra képest állapotban”.
Folyamatos csődjei és hazugságai miatt az amerikai bankok a 90-es évektől nem voltak hajlandók szóba állni Donald Trumppal. Kivéve a Deutsche Bankot, amely azt remélte, hogy a celebritás más ügyfeleket is bevonz. Az elmúlt húsz évben több mint kétmilliárd dollárt adtak Trumpnak, pedig erre többször is ráfáztak.
Emelkedéssel indították a kereskedést az amerikai indexek, és azóta is kitart a jó hangulat a tengerentúli tőzsdéken.Bőrszín és nemi hovatartozás alapján osztogatott kedvezményeket a Citi 2019.03.19 18:25A Citibank 25 millió dolláros...
„Teljesen átvette a kontrollt az életem felett. Azt akarom, hogy az emberek megértsék, hogyan csinálta, hogy ez másokkal ne történhessen meg - írja Asante McGee, a kihasznált rajongók egyike.
Nőtt a Bonafarm csoport árbevétele tavaly. A cégcsoport 200 ezer prémium sertést állíthat elő idén - nyilatkozta a társaság vezérigazgatója az InfoRádiónak. Pókos Gergely arról beszélt, hogy a prémium húsként előállított sertések tartásuk során nem kapnak antibiotikumot és magasabb jólétet biztosítanak a jószágok számára.
A svájci SIX Swiss Exchange tőzsdére viszi részvényét a Stadler Rail AG svájci vasúti gördülőállomány- és berendezésgyártó vállalat - jelentette be kedden az MTI-hez eljuttatott közleményben a Stadler.