Az Opportunity nevű gép június óta nem adott magáról életjelet, februárban halottnak is nyilvánították, most azonban csodálatos fotókat küldött utolsó erejéből.
Friss adatok szerint 2018-ban 93 200 forint volt a megkötött teljes körű casco biztosítások éves átlagdíja, ami tíz százalékkal magasabb az előző évi 84 400 forintos értéknél. Az emelkedés egyrészt a növekvő gépjárműforgalom miatt...
Ellenzéki tüntetők törtek be szombat este a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) épületébe, így tiltakozva az ellen, hogy véleményük szerint az állami televízió nem biztosít megjelenési lehetőséget az ellenzéknek, és kizárólag a kormány és Aleksandar Vucic államfő szócsöveként működik.
Ledolgozták a tavalyi negatív hozamokat, de még korai mérleget vonni: gyűlnek a viharfelhők a pénzpiac felett és intézményi változások is ronthatják a pénztárak teljesítményét.
A BMW és a Daimler bejelentette, csökkenteni fogják autóik árát Kínában annak hatására, hogy a helyi vezetés csökkenti a vállalkozásokat sújtó adókat és egyéb terheket április 1-től. Érdekel, hogy mi a véleménye a szakembereknek...
Ellenzéki tüntetők törtek be szombat este a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) épületébe, így tiltakozva az ellen, hogy véleményük szerint az állami televízió nem biztosít megjelenési lehetőséget az ellenzéknek, és kizárólag a kormány és Aleksandar Vucic államfő szócsöveként működik.
Július 31-éig meghosszabbítják a romániai magánszemélyek egységes adóbevallásának benyújtási határidejét. A döntést az idén bevezetett elektronikus ügyintézés nehézkessége indokolja.
Orbán megvédte a határokat 2015-ben, és küzd az ellen, hogy Európa multikulturális legyen – nyilatkozta Harald Vilimsky, az Osztrák Szabadságpárt európai parlamenti képviselője szombaton.
Az énekesnő hatalmas rajongótáborral büszkélkedhet, ám akadnak olyanok is, akik inkább kritizálni szeretik az énekesnőt, mint dicsérni. Azonban ez hidegen hagyja őt.
A marokkói Imane Fadil halálának ügyében már zajlik a nyomozás, olasz lapok pedig arról írnak, egy vizsgálat "nehezen beszerezhető" anyag nyomaira bukkant. A nő éppen egy könyvön dolgozhatott. (Külföld)
Az elmúlt 10 évben az új építésű társasházakban csökkent a lakások átlagos mérete, de növekedett a szobák száma. Két azonos nagyságú otthon esetében mind többen választják azt, amelyikben több szoba van. A több szobára vonatkozó...
Bugár Béla korábban a Magyar Közösség Pártjának elnöke volt. Amikor onnan leváltották, akkor hozta létre a magyar-szlovák Híd-Most pártot – mutatott rá Farkas Örs politikai elemző.
Farkas Örs politikai elemző kitért arra, hogy Andrej Kiska jelenlegi köztársasági elnök többször találkozott Soros Györggyel, és Caputová ezen a vonalon kíván továbbmenni.
Ezekben a hetekben sokan gyűjtenek medvehagymát a magyarországi erdőkben, de ha valaki nem tudja különböztetni a finom medvehagymát a mérgező gyöngyvirágtól, nagy bajba kerülhet.
Hosszas kihagyás után mostanra visszazökkent a normális kerékvágásba a stabil globális olajellátás jövőbeni garantálásához szükséges termelőberuházási aktivitás, bár még nem tett szert kellő lendületre Mohammed Barkindo az OPEC...
A Demokratikus Koalíció (DK) hétfőn az Országgyűlés elé terjeszti 7+1 pontos családvédelmi akciótervét - közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese vasárnap Budapesten.
A demencia szót sokan az időskori elbutulással azonosítják. Legtöbbeknek egyetlen betegség jut eszükbe e szó hallatán, az Alzheimer-kór. Pedig érdemes tudni, hogy számos más oka is lehet a demencia kialakulásának.
Történelmi csúcson a kereslet, valamint tranzakciószámban az elmúlt évek legmagasabb februári adatait becsülték az ingatlanpiacon. Az élénk piac az ingatlanárakra is kihatott, Budán már az adásvételek közel 50 százaléka 750 ezer forint...
Theresa May konzervatív párti brit miniszterelnök szerint a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeit rögzítő megállapodás elfogadása nélkül Nagy-Britannia talán soha nem lép ki az Európai Unióból. Jeremy Corbyn, a legnagyobb...