Minden ember úgy gondolja, hogy jól éli meg az életét. Engem talán a sorsom visszaigazolt - mondta az InfoRádiónak egy 2007-es beszélgetés során a kétszeres Kossuth-díjas Törőcsik Mari, akit március 15-én Kossuth Nagydíjjal tüntetett ki Áder János köztársasági elnök.
Az Északi-sarkkörtől a dél-csendes-óceáni térségig, Londontól Sydneig diákok százezrei nem mentek iskolába pénteken, hogy részt vegyenek azokon a tüntetéseken, amelyeken a kormányokat vonták felelősségre azért, hogy nem tesznek eleget a globális felmelegedés megfékezésére.
A statisztikák szerint a nyaralások időszakában és a hosszú hétvégeken emelkedik a lakásbetörések száma. Egy nem megfelelő zárral ellátott ajtót mindössze 15 másodperc alatt képesek kinyitni a betörők – figyelmeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége.
A magyar hatóságok letartóztatták a Romániában tavaly jogerősen börtönbüntetésre ítélt Olosz Gergelyt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség egykori szenátorát.
Itt van a küzdelem ideje, nem elég morgolódni, nem elég panaszkodni, nem elég suttogva megbotránkozni - mondta a Demokratikus Koalíció március 15. alkalmából tartott pénteki ünnepi megemlékezésén a párt elnöke. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: a diktátorokat a parlamenti és parlamenten kívül ellenzék csak közösen tudja megbuktatni.
Hamarosan lecseréli logóját a Volkswagen, az új embléma az új Golfon debütálhat. Új emblémát kapnak a Volkswagen autói, az új logó valószínűleg a VW Golf legújabb generációján debütál majd hivatalosan, erre utal az is, hogy...
Nagy érdeklődés mellett zajlanak a március 15-ei ünnepi programok - tájékoztatta a Nemzetközi Kommunikációért és Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság péntek délután az MTI-t.
Bár egyre többször halljuk és használjuk a proptech szót, sokan még mindig egy meglehetősen új kifejezésként tekintenek rá. Az ilyen témájú konferenciák közönségének soraiban meglehetősen kevesen vannak, akik már 5 éve is tudták...
Kölcsey, Berzsenyi, Deák, Kazinczy is oszlopos-tornácos, fehérre meszelt falú épületekben élt, itt fogadták a vendégeiket és politizáltak. Milyen lehetett az élet egy-egy vidéki kúriában?
Egy jól működő párkapcsolathoz a partnereknek teljesen egymásra kell hangolódniuk és elfogadniuk a másikat olyannak, amilyen. Sokszor ez nem könnyű,...
A teljes parlamenti ellenzék és sok ezer civil ünnepelt együtt március 15-én délután a Szabad sajtó úton. Hadházy Ákos a köztévé blokádjára szólított fel. Jávor Benedek szerint az 1848-as eszméket kell ma is megvédeni. Márki-Zay Péter elmondta, "a hatalom '48-ban is megtanulta, hogy az összefogás veszélyes".
Életbe lép a fővárosi hajójáratok tavaszi menetrendje 2019. március 15-től: hétvégente is járnak a hajók, így minden nap, akár kora este is lehet hajózni a belvárosból a Kopaszi-gát és a Rómaifürdő felé. A hajók a belvárosban...
Az összes ellenzéki párt képviselője együtt állt színpadon, és együtt hirdették ki az úgynevezett "Márciusi kiáltványt", a ellenzéki értéknyilatkozatot, amelyet Vicsek Ferenc olvasott fel.