2019. március 14. csütörtök

márc. 14
9:39
Weber: Megmondtam Orbánnak, mit tegyen (Igényesférfi.hu)
Nem tárgyaltam Orbánnal, hanem megmondtam neki, mit tegyen – jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője az Euronews-nak. A CEU ügyéről azt mondta: „Erre vonatkozóan tettem javaslatot Orbánnak is, és ezt neki el kell fogadnia. Ez az egyetlen módja annak, hogy lezárjuk ezt a témát”.
márc. 14
9:39
Ujhelyi István: Haza, Szeretet, Európa (Tiszta Jövő)
Ez a kérdés, válasszatok május 26-án!
márc. 14
9:41
Kötöttfogás Skrabski Fruzsinával (Igényesférfi.hu)
Csintalan, Konok, Bencsik és Skrabski volt Dévényi István vendége.
márc. 14
9:45
Nyílt utcán került verekedésbe Nagy Ervin. És nem filmforgatás volt! (Blikk)
Nem ő kezdte!
márc. 14
9:45
Ha ezzel a házilag elkészíthető tápoldattal locsoljuk virágainkat, bő virágzás és dús levélzet lesz az eredmény (Blikk)
Gyönyörűek lesznek, ha ezt csinálod velük.
márc. 14
9:45
7500 köztisztviselő sztrájkol országszerte - közölte a szakszervezet (ATV)
Országszerte 7500 köztisztviselő vesz részt a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által meghirdetett csütörtöki sztrájkban - közölte az érdekképviselet elnöke, a főváros XV. kerületének önkormányzatánál elindítva a munkabeszüntetést.
márc. 14
9:45
Az Eurosport már felkészült a tokiói olimpiára (Márkamonitor)
Tokió olimpiai stadionjában 500 nap múlva gyullad ki az olimpiai láng. Az Eurosport – az olimpia európai otthona – bemutatta Tokió 2020 manga stílus által inspirált arculatát. Az Eurosport a rekordnézettségű phjongcshangi téli olimpia tapasztalataira építve páratlan élményt kínál: Tokió összes sportágának és sportolójának minden perce látható lesz
márc. 14
9:47
A Vízöntőnek el kell engednie a múltat, az Ikrekre sikeres időszak vár: Ezt tartogatják a csillagok a mai napra (Blikk)
Rád mi vár?
márc. 14
9:51
Évtizedes áttörés határán a forint - Most dőlhet el a sorsa (Portfolio)
Az elmúlt időszak erősödését követően nagyon fontos szint közelébe érkezett a forint az euróval szemben, amely hosszabb távon meghatározhatja a hazai fizetőeszköz mozgását. A 2008-as történelmi forintcsúcsot a 2017 augusztusi lokális...
márc. 14
9:51
Részletfizetési lehetőséget kapott a Jobbik a Magyar Államkincstártól (HírTV)
A pártnak így 4 negyedév alatt kell visszafizetnie 136 millió forint büntetést.
márc. 14
9:51
Felejtsd el a "6 után nem" szabályt! Ekkor tanácsos enned este utoljára (Femcafe)
Ne dőlj be a tévhiteknek!
márc. 14
9:51
Nagy Ervin brutális kalandja - Ezért vert össze egy férfit az utcán (Femcafe)
Nem, ez nem egy újabb forgatás volt.
márc. 14
9:51
Leváltották a fideszeseket a szombathelyi városi cégekben (SzMo)
'A Fidesz 2014 óta nem adott helyet sem a felügyelő bizottságban, sem az igazgatótanácsaiban ellenzéki delegáltnak, az ellenzéknek semmi rálátása, ellenőrzési lehetősége nem volt a nagy cégnél' - írja a Nyugat.hu.
márc. 14
9:57
7500 közszolga sztrájkol országszerte (Privátbankár)
Meghallották a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete hívását.
márc. 14
9:57
Energiahatékonysági tanácsadó céget vett az Elmű-Émász (Portfolio)
Az Elmű-Émász Solutions Kft. megvásárolta a Get Energy Solutions Kft.-t. Az Elmű-Émász csoport leányvállalata, az Elmű-Émász Solutions Kft. 2019. március 13-án szerződést kötött a Get Energy Solutions Kft. többségi részesedésének...
márc. 14
9:57
Hisztizik a román prefektus a magyar zászlók miatt (Igényesférfi.hu)
Közeledik az egyik magyar nemzeti ünnep.
márc. 14
9:59
Álhírekkel hülyíti a magyarokat a Facebookon egy veszélyes kamubefektetés (Portfolio)
"Fantasztikus hír" a kriptovilág számára: Szingapúr állítólagos pénzügyminiszter-helyettese, Li Hszien Long reggel vártatlanul bejelentette, hogy a világon elsőként hivatalos kriptodevizát bocsátanak ki, ráadásul néhány kattintással...
márc. 14
10:00
7500 közszolga sztrájkol országszerte (Menedzsment Fórum)
Meghallották a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete hívását.
márc. 14
10:03
Új Szent István szobor kerül Budapestre (Infostart)
A XIII. kerületi Szent István parkban szeretnék felállítani. A megalkotására most írtak ki pályázatot.
márc. 14
10:03
Gyűjtögetett az erdőben a kakasdi férfi, a rendőrök vitték el (Blikk)
Lopás miatt vontak felelősségre egy kakasdi férfit, mert szarvasagancsokat gyűjtögetett a Sötétvölgyben.
márc. 14
10:03
Fogott egy teafiltert és a kocsi belsejébe tette. Ha megtudod miért csinálta, te is ki fogod próbálni (Blikk)
Sokan nem tudják, hogy mennyi mindenre használhatjuk a tea filtert egy tea elkészítésén kívül.
márc. 14
10:03
Nem lesz no-deal Brexit (ProfitLine)
Megszavazták, sőt azt szavazták meg, hogy megállapodás nélkül egyáltalán nem lehet kilépni az EU-ból.
márc. 14
10:03
Fillérekért árvereznek a XIII. kerületben - 8,5 milliótól indulnak a lakások (Portfolio)
Nyilvános árverésen lehet 19 önkormányzati tulajdonú lakásra és 13 helyiségre licitálni április 16-17-én. Az eladásra kínált lakások többnyire felújítandó állapotban vannak, a kisebbek között azonban némelyiknek 8,5 millió forintról...
márc. 14
10:03
Felfüggesztett börtönt kapott egy rendőrt megütő tüntető (ATV)
Nem jogerősen egy év négy hónap, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy tüntetőt, aki arcon ütött egy sorfalban álló rendőrt a budapesti Kossuth téren 2017 áprilisában - közölte a fővárosi főügyészhelyettes csütörtökön az MTI-vel.
márc. 14
10:03
Bárcsak úgy indulnának a reggeleink, mint Ciarának (Glamour)
Mondjuk csak hetente egyszer
márc. 14
10:03
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy rendőrt megütő tüntetőt (Igényesférfi.hu)
Az eset még 2017 áprilisában történt.
márc. 14
10:05
Így védekezhetünk házilag a kullancsok ellen (Blikk)
Mutatjuk, hogyan csináld.
márc. 14
10:05
Ma sikeresebb, elszántabb leszel mindennél - Egymondatos horoszkóp: Március 14. (Glamour)
Mi vár rád ma?
márc. 14
10:09
Felpaprikázzák a termelőket: 500 milliót ad a kormány (Privátbankár)
A termelési kedv fenntartása érdekében még az idén több mint 500 millió forint támogatást kap a fűszerpaprika ágazat - mondta Nagy István agrárminiszter.
márc. 14
10:09
Így még soha nem látta: alsógatyára vetkőzött Liu Shaolin Sándor (Blikk)
Újabb „szakterületen” jutott úttörő szerep Liu Shaolin Sándornak (23).
márc. 14
10:09
Népszava: Vagy kizárják, vagy felfüggesztik a Fideszt a Néppártban, más opció nincs (ATV)
Olyan javaslattal készül az Európai Néppárt a március 20-i ülésére, amelyben a Fidesz tagságának felfüggesztésére, vagy kizárására tesz javaslatot – számolt be róla a Népszava. Erről a párt frakciójának tegnapi ülésén volt szó.
márc. 14
10:09
Otthona előtt lőtték agyon a New York-i maffiavezért (444.hu)
1985 óta nem követtek el merényletet New York-i maffiafőnök ellen. Gyilkosa hat golyót eresztett Francesco "Franky Boy" Caliba, majd még át is hajtott rajta egy autóval.
márc. 14
10:09
Katalin hercegné régi ruhájából egyetlen apró trükkel varázsolt teljesen újat (Joy)
A hercegné tegnapi ruháját már láthattuk korábban: méghozzá 2017-ben egy vörös szőnyeges eseményen. Azonban most mégis belevitt egy kis változtatást az összképbe.
márc. 14
10:09
Információk a rókák veszettség elleni immunizálási kampányáról (Agrofórum)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara segítségét is kérte a március végén kezdődő, rókák veszettség elleni immunizálási kampányáról szóló felhívása közzétételében.
márc. 14
10:11
Megérkeztek a lezuhant etióp utasszállító fekete dobozai Franciaországba (ATV)
Megérkezett Franciaországba a vasárnap lezuhant etióp utasszállító mindkét fekete doboza - közölte Franciaország légiközlekedési baleseteket vizsgáló ügynökségének (BEA) a szóvivője csütörtökön.
márc. 14
10:15
Tülekedés a női foci-vb megrendezéséért (Infostart)
A 2023-as tornát Thaiföldtől Dél-Afrikáig jó sokan megrendeznék, a 2027-esért közös kandidálás formálódik az öreg kontinensen.
márc. 14
10:15
Öt év alatt megdupláznák a lakossági állampapírok állományát (AQUA)
A cél az, hogy öt év alatt megduplázódjon a lakossági állampapírok állománya – mondta Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója.
márc. 14
10:15
Elítéltek egy tüntetőt, aki rendőrt ütött arcon a Kossuth téren (SzMo)
Az eset 2017-ben történt, a férfi felfüggesztett börtönt kapott.
márc. 14
10:15
4 ajándékötlet olyanoknak, akiknek mindenük megvan (Spabook)
A családomban nagybátyámék a „gazdagék”. Tényleg nagyon jól élnek, mindenük megvan, az összes családi összejövetelt is mindig az ő hatalmas...
márc. 14
10:18
EBEL: Soványka előnnyel várhatja a visszavágót a Fehérvár (Sport365)
Nagymúltú csapatot vertek.
márc. 14
10:21
Megállíthatatlanná vált az OTP (Háziállat)
A hosszú hétvége előtti utolsó napon száguld az OTP árfolyama, a nagybank csütörtökön délelőtt 12 300 forintig emelkedett.
márc. 14
10:21
Bárcsak úgy indulnának a reggeleink, mint Ciara-nak (Glamour)
Mondjuk csak hetente egyszer
márc. 14
10:21
Alapjogokért Központ: Meg kell akadályozni, hogy az ENSZ migrációs paktuma kötelezővé váljon (Igényesférfi.hu)
Szánthó Miklós szerint lopakodó jogalkotással, lábjegyzetekben lévő utalásokkal, kommentárokkal próbálják a jogértelmezés részévé tenni a paktumot.
márc. 14
10:21
A jó minőségű szálastakarmányokhoz éles kések kellenek! (Agrofórum)
2019-ben a Claas az Aqua Non Stop Comfort automatikus késélezőt Led-es belső megvilágítással és a köszörülőkamrában belső öblítéssel látta el. A bálázó- és felszedőkocsi-kések köszörülése ezzel most még kényelmesebb lett.
márc. 14
10:27
Vizsgálja az Alteo-célárfolyamot az MKB (Portfolio)
Az MKB Bank vizsgálja az Alteo zártkörű tőkeemelésének a részvényárfolyamra és a társaság cash flowjára várható hatásait. Az Alteo szerdán jelentette be, hogy zártkörű tőkeemelésre készül, mivel további kedvező megtérülésű...
márc. 14
10:29
Sorsdöntő fordulat a devizahitelek ügyében: megsemmisíthetők a szerződések! (Portfolio)
Az uniós joggal ellentétesek azok a magyar jogszabályok, amelyek kizárják az árfolyamkockázattal kapcsolatos tisztességtelen szerződési feltételt tartalmazó devizaalapú kölcsönszerződés visszamenőleges hatályú megsemmisítését. A...
márc. 14
10:33
Fontos határidő jár ma le a bankoknál (Portfolio)
Ma járt le a határideje annak, hogy a bankok közzétegyék a PSD2-es engedéllyel rendelkező cégek csatlakozását lehetővé tevő fejlesztői portál és az ehhez kapcsolódó tesztkörnyezet részleteit. Korábban az MKB Bank és a K&H Bank tette...
márc. 14
10:33
Szakszervezeti elnök: az EMMI blokkolta a pedagógusok sztrájkját (ATV)
Bár tegnap este még úgy tűnt, hogy 4 tankerületben lehet jogszerűen sztrájkolni, a PDSZ által meghirdetett kétórás szolidaritási sztrájkot, illetve az erről szóló, már aláírt megállapodásokat ma reggelre az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az érintett tankerületek megtámadták.
márc. 14
10:33
Mint akiknek bevertek: Borzalmas szépségtrend terjed a sztárok körében (Femcafe)
Nem akarjuk elhinni, hogy nekik ez tényleg tetszik.
márc. 14
10:39
Megdöbbentő: így juthatnak el a súlyos betegségek kórokozói hozzánk is (Infostart)
A kolera- és kólibaktériumok is átkerülhetnek közvetlen emberi "közreműködés" nélkül egyik kontinensről a másikra, egyik városból a másikba.

Keresés