2019. március 13. szerda

márc. 13
9:09
Vallomás: idén érkezett volna Vajna Tímea és Andy Vajna gyermeke (BorsOnline)
Vajna Tímea nem sokkal a férje halála előtt adott egy interjút Los Angelesben, amelyben őszintén beszélt arról, hogy idén születhetett volna közös gyermekük. - Harminchat éves elmúltam, vagyis igencsak benne vagyok már a korban ahhoz, hogy gyereket szüljek. De furcsa mód soha nem éreztem azt, hogy most van itt az ideje. Andy nagyon szeretne már
márc. 13
9:09
Vajna Timi: „Én az utolsó falatot is odaadnám másnak” (Life)
Torz kép alakult ki róla az emberekben.
márc. 13
9:09
Szuper szépségápolási tippek, amiket én és barátnőm az anyukáinktól tanultunk (Spabook)
Kiskoromban csodálattal figyeltem anyukámat, miközben sminkelt. Néha megengedte, hogy a púderecsetjével és is „bepúderezzem” az arcom. Ugyan...
márc. 13
9:15
Hiába a nyelvvizsgakényszer, 55 ezerrel kevesebb a nyelvvizsgázó, mint a csúcsévben (Infostart)
2020-ban már csak nyelvvizsgával lehet bekerülni a felsőoktatásba, mégis szinte stagnál a sikeres középfokú vizsgák száma.
márc. 13
9:15
Lori Loughlin még szökésben, Felicity Huffman viszont már kifizette az óvadékot, miután fegyvert fogtak rá (444.hu)
A két hollywoodi sztár is gyanúsított a nagy amerikai egyetemi felvételi csalások ügyében.
márc. 13
9:15
Nem elég a kézmosás - Egyszerű lépés, amivel elkerülheted a betegségeket (Femcafe)
Nagy hibát követsz el, ha kihagyod.
márc. 13
9:15
Régi-új pick-up érkezik a magyar piacra (Agrofórum)
A 2019-es Genfi Autószalonon mutatta be a dél-koreai Ssangyong vadonatúj pick-up-ját, a Musso Grandot, ami már nyár elején elérhető lesz a hazai márkakereskedésekben is.
márc. 13
9:17
Risztov Éva: "Számomra az édesanyám a leginspirálóbb nő" - Interjú (Femcafe)
Az olimpikon úszó a Femcafe.hu Inspiráló Nők Díj jelölőbizottságának tagja az idén.
márc. 13
9:21
Sikkasztással gyanúsítják a banki ügyvezetőt (hirado.hu)
Más pénzéből fedezte játékszenvedélyét.
márc. 13
9:21
Tőkét emel az Alteo (Portfolio)
A zártkörű tőkeemelés keretében a társaság a jelenlegi törzsrészvényeivel azonos részvénysorozatba tartozó új részvényeket kíván forgalomba hozni, minimum 500 millió forint és maximum 1,5 milliárd forint kibocsátási összértékkel...
márc. 13
9:21
Netanjahu: Izraelben senki sem másodosztályú állampolgár (ATV)
Izrael az egyenlő jogokat élvező arab polgárai számára is demokratikus jogállam - reagált szerdán a Twitteren Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Recep Tayyip Erdogan török elnök bírálatára.
márc. 13
9:21
Vettel elárulta idei Ferrarija új nevét (m4sport.hu)
A melbourne-i Forma–1-es évnyitó rendezvényen Sebastian Vettel elárulta, milyen nevet adtak a 2019-es Ferrarijának.
márc. 13
9:21
Felkészültél? Megjelent az áprilisi Glamour magazin, benne az aranyat érő kuponfüzet! (Glamour)
Indulhat a GLAMOUR-napok??
márc. 13
9:21
A Liverpoolnak a bajnoki cím fontosabb (BorsOnline)
Mohamed Szalah, a Liverpool egyiptomi támadója Európa trónjára vágyik, de lehet, hogy a klubja számára fontosabb a bajnokság?
márc. 13
9:23
Eltörlik az állampapírok kamatadóját! Súlyos tízezreket nyerhetünk (Portfolio)
A tegnap benyújtott törvényjavaslat szerint a június 1. után kibocsátott lakossági állampapírok esetében eltörölnék a kamatadót. Számításaink szerint egymillió forint befektetéssel és az egyes konstrukciók saját futamidejével számolva...
márc. 13
9:27
Rubint Réka most elmondta: Valóra vált, amit az asztrológusok jósoltak legkisebb gyermekéről (Blikk)
Igazi csoda.
márc. 13
9:27
Új részvényeket bocsát ki az Alteo (ProfitLine)
Zártkörű tőkeemelés keretében új részvényeket bocsát ki az Alteo Nyrt., a részvények összértéke minimum 500 millió forint és maximum 1,5 milliárd forint között lesz - közölte a társaság szerdán a tőzsde honlapján. A cég 2 milliárd forintig túljegyzést is elfogadhat.
márc. 13
9:27
Jó hír a dízeleseknek, olcsóbb lett a gázolaj (Portfolio)
A Mol bruttó 2 forinttal emelte a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát, a gázolajét ugyanakkor 3 forinttal csökkentette szerdán. Az emeléssel a benzin literje 364 forintra drágult, a gázolajé 392 forintra mérséklődött. Az...
márc. 13
9:27
Weber: „elfogyott a türelem” Orbán Viktorral és a Fidesszel szemben (ATV)
A német köztévé, a ZDF Heute Journal című hírmagazinjának beszélt az Orbán Viktorral folytatott tárgyalásairól először Manfred Weber.
márc. 13
9:27
Felesége elárulta - Ez okozta Koós János halálát (Femcafe)
A 81 éves legenda halála mindnekit váratlanul ért.
márc. 13
9:27
Választási csalás gyanújába keveredett a jobbikos Farkas Gergely, kikérnék a mandátumát (Igényesférfi.hu)
A jobbikos országgyűlési képviselő a 2018-as kampányban pénzt ajánlott fel egy LMP-s jelöltnek azért, hogy lépjen vissza.
márc. 13
9:27
„A kapcsolatfüggő olyan, mint egy kismajom: még fogja az ágat, de másik kezével már nyúl az új ágért” (SzMo)
Mi az a társfüggőség? És milyen zavarokat okozhat ez a párkapcsolatokban?
márc. 13
9:27
Akár 1000 forint is lehet a paprika kilója – Az Árpád-Agrár Zrt. 2,5 hektáros üvegházában jártunk (Agrofórum)
Néhány nap, és megkezdődik a paprika szedése az Árpád-Agrár Zrt. szegvári kertészetének 2,5 hektáros üvegházában. A január 10-én ültetett növények a nyolcadik, kilencedik héttől adnak érett zöldséget, amelyek az áruházláncok polcain várják majd a fogyasztókat.
márc. 13
9:30
Öt százalékkal bővült a magyar ipari termelés (vg.hu)
A feldolgozóipari termelés 29 százalékát képviselő járműgyártás kibocsátása 4,8 százalékkal nőtt januárban az egy évvel korábbihoz képest.
márc. 13
9:32
Kissé gyengült reggel a BUX (vg.hu)
A keddi záró értékéhez képest 0,01 százalékkal gyengült.
márc. 13
9:33
Így kezdte az évet az ipar (Privátbankár)
Kijött a KSH második, januárra vonatkozó becslése.
márc. 13
9:33
Csökkenéssel indul a nap az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Csökkenéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek szerdán.
márc. 13
9:33
Ezt ajánlja a kormány a lakástakarékoknak: így a felszínen tudnak maradni? (Pénzcentrum)
A lakástakarékok is árulhatnak állampapírokat egy törvényjavaslat szerint, amely ezzel egyidejűleg adómentessé tenné a júniustól kibocsátott értékpapírok hozamát. Vélhetően az állami befektetéseket akarja népszerűsíteni a kabinet. Nem...
márc. 13
9:33
Netanjahu reagált a török államfő bírálataira (hirado.hu)
Izrael arab polgárai számára is egyenlő jogokat nyújtó demokrácia.
márc. 13
9:33
Hétfő óta beoltatlan gyerek nem járhat olasz iskolába (444.hu)
Pedig az ország egészségügyi minisztere egy oltásellenes futóbolond, de ő is csak ideiglenesen tudta felfüggeszteni a még a hatalomra kerülésük előtt, 2017-ben elfogadott szigorú szabályozás hatályba lépését.
márc. 13
9:33
Versenyképes bért nyújt a szakmunka (AQUA)
Az ősszel induló tanévben már az új szakképzési rendszer szerint tanulhatnak a fiatalok, amennyiben addigra elfogadja a kormány az erről szóló javaslatcsomagot.
márc. 13
9:33
Itt az utolsó pillanat a metszés befejezésére (Agrofórum)
Az elmúlt héten folytatódott a tavasziasan enyhe idő, de a szárazság aggasztóan súlyos továbbra is. A kisebb csapadékok nem enyhítettek a talajok nedvességhiányán, az eddig eltelt két és fél hónapban 100-150 mm az elmaradt csapadék.
márc. 13
9:34
Csökkenéssel indult a szerda Európában (vg.hu)
Egy százalék alatti csökkenéssel nyitottak a vezető európai börzék.
márc. 13
9:39
„Nagyon rosszul vagyok” – Koós János halála megtörte Dékány Saroltát (Blikk)
Megviselte Dékány Saroltát férje, Koós János elvesztése.
márc. 13
9:39
Együtt hív mindenkit a megemlékezésekre Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki (hirado.hu)
A lengyel miniszterelnökkel együtt buzdít az ünnepi megemlékezésen való részvételre a kormányfő.
márc. 13
9:39
A perifériás neuropátia kezelési lehetőségei (WebBeteg)
Keresse fel orvosát rendszeresen, ha Ön cukorbeteg, vagy az immunrendszere károsodott, illetve azonnal forduljon orvoshoz, ha valamilyen szokatlan panaszt észlel végtagjaiban! Korai kezelés esetén van a legnagyobb esély a további idegkárosodás megelőzésére!
márc. 13
9:39
Hosszú hétvége: vasárnapra elérjük a 20 fokot (Háziállat)
A hűvösebb napokat követően a hét második felében enyhülés, de továbbra is szeles idő körvonalazódik, vasárnap többfelé elérjük a 20 fokot
márc. 13
9:39
Felrobbantotta magát és gyerekét Indonéziában egy nő (hirado.hu)
A rendőrök át akarták kutatni a házát, de nem engedte.
márc. 13
9:39
Polt Péter kezdeményezte a jobbikos képviselő mentelmi jogának felfüggesztését (HírTV)
Gyanúsítottként hallgatnák ki.
márc. 13
9:39
Ékszíj nélkül pörög napjaink menő mosógépe (BorsOnline)
Elöltöltőset vagy felültöltőset vegyünk? Melyik a legmegfelelőbb, a legenergiatakarékosabb mosógép? Kell minden plusz kényelmi funkció? A Bors segít a választásban.
márc. 13
9:39
Mindössze 29 éves volt: autóbalesetben elhunyt a népszerű énekesnő (Life)
Tragédia.
márc. 13
9:39
A legfinomabb kávéfajták és elkészítésük. Te hogy iszod? (Spabook)
Mi a különbség a „latte” és az „au lait” kávék közt, vagy miben különbözik egy cappuccino és egy macchiato? Hogy legközelebb a kávézóban...
márc. 13
9:45
Így kezdte az évet az ipar (Menedzsment Fórum)
Kijött a KSH második, januárra vonatkozó becslése.
márc. 13
9:45
Kiderült, mi okozta Koós János halálát (ATV)
Koós János özvegye, Dékány Sarolta a Storynak nyilatkozott férje elvesztéséről, és elmondta, hogy őket is váratlanul érte az énekes halála, remélték, hogy felépül a vállsérüléséből.
márc. 13
9:45
Hallanod kell, hogy énekel Courteney Cox lánya (Joy)
Nagyon büszkén mutatta meg a világnak Courteney Cox, hogy mennyire ügyes a lánya.
márc. 13
9:45
Netanjahu: Izraelben mindenki egyenlő jogokat élvez (Képmás)
„Izraelben senki sem másodosztályú állampolgár” – szögezte le Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök reagálva Recep Tayyip Erdogan bírálatára.
márc. 13
9:47
Indonézia: át akarták kutatni egy nő házát a rendőrök, felrobbantotta magát és gyerekét (Képmás)
Előtte tárgyalt a rendőrökkel, házi készítésű pokolgépet is dobott rájuk.
márc. 13
9:51
Keresztes Ildikó: „Néha anyám sem ismer meg, mert úgy nézek ki, mint egy hajléktalan” (Blikk)
Az énekesnő nem akar senkinek megfelelni, büszkén vállalja smink és fodrász nélkül is magát.
márc. 13
9:51
Újabb fontos devizahiteles döntés előtt a Kúria (Infostart)
Az árfolyamkockázatról szóló kikötések érvénytelenségét vizsgálja a legfelső bíró fórum konzultációs testülete.
márc. 13
9:51
Hengerelt Cristiano Ronaldo - Elszállt a Juventus árfolyama (Portfolio)
Nyert, és azzal továbbjutott a Bajnokok Ligájában a Juventus, nagyot emelkedett emiatt a tőzsdén jegyzett futballklub árfolyama. Tegnap újabb fordulót tartottak a Bajnokok Ligájában, a Juventus azt az Atletico Madridot fogadta, amelyik...

Keresés