Magyarország ajánlata a fiataloknak a biztonságos környezet és a biztos jövő - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a Hungexpón, a XII. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján.
Az egyszerre édes és sós rágcsálnivalók kegyetlen csapást mérnek minden diétára, sőt, képesek kifordítani önmagából az embert. Aki belelendül, alig tudja abbahagyni a nassolást. Most tudományos tanulmány tárta fel a sós-édes falánkság sötét titkait.
Kihirdették kedden az észak-koreai állami médiában a hét végi parlamenti választások győzteseinek listáját, amelyen nem szerepel Kim Dzsong Un államvezető neve. Szakértők szerint elképzelhető, hogy nem is jelöltette magát.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Érdemes Művész, Kiváló Művész és Babérkoszorú-díjakat adott át kedden a Várkert Bazárban.
Az Agrárminisztérium kiemelt figyelmet fordít az állattenyésztési ágazatra, ezen belül a baromfi és a sertéságazat termelőire. A baromfi- és sertéshízó állatjóléti támogatások 2018. támogatási évre vonatkozó kifizetései két és félszeresére emelkednek a 2010. évihez képest.
Kedden publikálta a Magyar Nemzeti Bank a hitelintézetek negyedik negyedéves prudenciális adatait, amelyből kiderül, hogyan muzsikáltak 2018-ban a pénzintézetek Magyarországon.
Elhunyt hétfőn, 90 éves korában Hal Blaine, nemzedékének legnagyobb hatású dobosa, akit Bryan Wilson, a Beach Boysból "a valaha élt legjobb dobosnak" nevezett.
A saját fogyasztásra történő otthoni pálinkafőzés adómentességét néhány tagállam ellenzi, mások elfogadhatónak tartják, míg több tagállam, köztük Magyarország határozottan igényli.
Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke felhívta a figyelmet, hogy a V4 országait nem az Európai Unió elleni összeesküvés vagy a migrációs politika tartja össze, hanem az unió egységének megtartása.
Pellegrini szlovák miniszterelnököt állították pellengérre az EP keddi ülésnapján. A legforróbb téma Ján Kuciak szlovák újságíró meggyilkolása volt, emellett a kormányfő iszlámról megfogalmazott gondolatai is heves indulatokat váltottak ki. Pellegrini kifejtette azt is, hogy a NATO-tól várható elsősorban térségünk biztonságának szavatolása.
A magyar függetlenség és szabadság minden korban minden generáció számára az egyik legfontosabb érték - emelte ki Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden Budapesten, a március 15-i ünnepségekről tartott sajtótájékoztatóján.
Heisler András, a Mazsihisz elnöke hétfő délután tudta meg, hogy Manfred Weber, az Európai Néppárt EP-frakciójának vezetője találkozni szeretne vele. (Belföld)
A tavaly elhunyt Stephen Hawking elméleti fizikus fekete lyukakkal kapcsolatos úttörő felfedezésének állít emléket egy új brit pénzérme - írta meg a BBC News. (Külföld)
2018-ban az IMMOFINANZ erőteljes növekedést tapasztalt kiskereskedelmi ingatlanjai látogatószámában. Az év során több mint 142 millió vásárló kereste fel az összesen 800 ezer négyzetméter bérbeadható alapterületű STOP SHOP kiskereskedelmi...
Az Európai Unió Törvényszéke elutasította Magyarország keresetét, és helyt adott az Európai Bizottság érvelésének, amely szabálytalanságokat tárt fel két magyar cukorgyár szerkezetátalakítása során és emiatt az érintettek cégeket megfosztja a korábban megítélt mintegy 11,7 millió euró (3,7 milliárd forint) összegű uniós támogatástól.
A Lynk&Co komoly terveket dédelget, melyek között az európai piacra való betörés is szerepel – akinek még mindig nem lenne ismerős a kínai tulajdonú, de Volvo alapokat használó innovatív márka, annak érdemes elolvasni korábbi cikkünket. A gyáriak a 2019-es WTCR bajnokságban való indulásukkal is egyértelmű jelet küldtek, ráadásul a versenyautójukkal
Az új rendszer az EU-s és egy nem uniós ország kettős állampolgárságával rendelkezők adatait is tartalmazza, így akinek priusza van, többé nem rejtheti el a múltját egy másik útlevéllel.
Ausztrália és Dél-Korea is csatlakozott kedden azokhoz az országokhoz, amelyeknek hatóságai nem engedik repülni a Boeing 737 MAX 8 típusú utasszállító gépeke.