Szegedre 1879. március 12-én hajnali 2 órakor tört be a Tisza, amely felbecsülhetetlen anyagi károkat okozott, de egyúttal a modern fejlődés lehetőségeit is megnyitotta a város előtt.
Az Európai Unió polgárainak joguk van tudni, hogy az Európai Bizottság a hátuk mögött milyen titkos terveket készít, hogy még inkább aláássa a kontinens biztonságát - mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország című műsorában.
Orbán Viktor miniszterelnök kedden fogadja Manfred Webert, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetőjét, és EP-választási csúcsjelöltjét Budapesten - közölte az Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár hétfőn MTI-vel.
A december 35 százalékról 31-re csökkent a Fidesz-KDNP támogatottsága, miközben a Jobbik 7-ről 10 százalékra növelte támogatóinak arányát. Az MSZP és a DK stagnál, a többiek kicsit veszítettek.
Amerikában letartóztatták a OneCoin nevű kriptopénzes üzlet vezetőjét. A hatóságok szerint legitim üzlet helyett piramisjátékot épített Konstantin Ignatov és Rija Ignatova.
Vasárnap este megérkezik az a hidegfront, mely néhány napra rendezi az elmúlt időszak átlag feletti hőmérsékleteit: márciusnak megfelelő értékeket jegyzünk majd. A front átvonulása 95 km/órás széllökéseket okozhat.
Ázsiában javult a részvénypiaci hangulat hétfőn, a Nikkei 0,5 százalékos erősödése mellett a hongkongi tőzsde 0,7 százalékkal került feljebb, az európai tőzsdék emelkednek, míg a magyar tőzsde is felfelé kapaszkodik. A hazai blue...
A Model 3 árcédulájához nem nyúlnak, amúgy minden kocsijuk 3 százalékkal drágul világszerte. Azt mondják, azért szükséges ez, mert végül kevesebb boltot zárnak be, mint tervezték.
Új irodafejlesztésbe kezd a WING Zrt. a Siemens Gizella úti telephelyén, amelyet tavaly év végén vásárolt meg. A vállalat tervei szerint a 3 hektáros ingatlanon több lépcsőben valósít meg felújítási munkákat és fejlesztési projekteket...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzései során a fiktív munkaerő-kölcsönzést folytató cégek komoly szankciókra számíthatnak, jelentős adóbírságot fizethetnek - figyelmeztet a BDO Legal Jókay & Társai Ügyvédi Iroda.
Mégha rövid időre is, de visszatér hazánkba a tél. A komoly lehülés mellett holnap, az esti lehűlést követően helyenként, majd szerdán este északkeleten átmenetileg havas esőbe, hegységeinken rövid ideig hóba válthat az esetleges csapadék. Hétvégére azonban visszatér a tavasz. Fotó: Unsplash.com Hétfőn egy hidegfront hatására kezdetben délen lehet
Sok figyelmeztető mondattal találkozunk nap mint nap, van, amivel mi magunk is ijesztgetjük a fiatalabbakat, hogy jobban figyeljenek. Vajon valós dolgokkal riogatunk?
Az egészség megőrzésében a táplálkozásnak van a legnagyobb szerepe, mint ahogy a táplálkozással összefüggő betegségek kialakulásában is - hangzott el az első országos táplálkozástudományi konferencián Debrecenben.
Esik az Opus és a Konzum, emelkedik viszont a BUX indexkosarába újonnan bekerülő 4iG és AutoWallis. A nagyok közül az OTP, a nemzetközi piacok közül Kína szárnyal.
Egyre több részlet derül ki az etióp légitársaság tegnap lezuhant gépének utasairól. A tragédiát senki nem élte túl. Volt, aki épp menyasszonya édesanyjának temetéséről tartott hazafelé.