Túlzottan is optimistának tűntek azok a várakozások, amelyek áttörésre vagy ahhoz közeli helyzet kialakulására számítottak Donald Trump és Kim Dzsong Un hanoi találkozójától.
Az Öt Csillag Mozgalom egy évtized alatt felforgatta az olasz politikát: a nulláról indulva kormányra került, és leváltotta a hagyományos politikai elitet. Sikere akár példaként is szolgálhat más országok számára, ahol a hatalom bástyái bevehetetlennek tűnnek. Az amerikai Wired magazin maratoni hosszúságú riportban mutatta be, mi volt a siker kulcs
Áder János, Magyarország köztársasági elnöke - a miniszterelnök javaslatára - ma nevezi ki Matolcsy Györgyöt a Magyar Nemzeti Bank elnökévé. Matolcsy György ünnepélyes keretek között leteszi a hivatali esküjét, hogy megkezdje második ciklusát a jegybank élén.
Orbánék már az egész ellenzéket rasszistázzák, miközben bevándorláspártinak is tartják. Elnézve, mi a Fidesz legfontosabb témája, ennek már tényleg semmi értelme nincsen.
Ismét közös megmozdulást tervez az ellenzék március 15-ére, valószínűleg a Szabad Sajtó útjára. Erről egyébként tegnap a Magyar Nemzet is írt, sőt, ők azt is tudni vélik, hogy Alternatív parlamentet is létrehozna az ellenzék. A lap úgy fogalmaz: látszólag civilek kezdeményeznének népi 12 pontot - és ezt próbálják meg alulról szerveződő "színjátékna
Enélkül lényegében kizárt, hogy elérjék a versenyképességi programjukban megfogalmazott célt. Igaz, az egyszámjegyű személyi jövedelemadó már közel 6 éve lóg a levegőben.
Pandurics Anett, a Posta Biztosító és Kisbenedek Péter, az Allianz elnök vezérigazgatója beszéltek a jelenről, jövőről, digitalizációról és az állami nyugdíjkötvényről.
Több rekordot felállítva kiemelkedő évet zárt a budapesti irodapiac, míg a rekordokat döntő turizmus nyomán a hotelfejlesztések dömpingje következik idén és jövőre.
A UPS szállítmányozási üzletága első helyezést ért el a Mastio & Company hatodik éves iparági teljesítményt felmérő benchmarking kutatásában. A független kutatás több mint 1500 szállítmányozási vezető megkérdezésén alapul, felmérve az ügyfelek számára biztosított értéket, valamint a vevők lojalitását. „A szállítmányozási üzletágunk munkatársai foly
Az előszezon eddigi legnagyobb balesetét szenvedte el a Red Bull ifjú titánja, Pierre Gasly csütörtökön, Barcelonában. A francia tehetség szerencsére ép bőrrel megúszta, autója azonban csúnyán összetört.
Vér, gerillák, szabadságharc, szerelem – mindez egy erdőben, a világosi fegyverletétel után. Ha pontozni kellene, a Guerilla című új magyar történelmi film 6-7 csillagot érdemelne.
Letartóztatják az Iszlám Állam azon tagjait, akik civilek közé vegyülve próbálnak kijutni a terrorszervezet utolsó szíriai területéről. Az iraki határnál lévő Bagúzt és környékét a kurdok által vezetett Szíriai Demokratikus Erők ostromolják, akik igyekeznek kiszűrni a menekültek közé rejtőzött dzsihádistákat.
Tábori széket az üléshez, esernyőt rossz időre, élelmiszert, gyógyszert, és fél literes flakonokban vizet lehet majd csak bevinni Ferenc pápa június elsejei csíksomlyói miséjére. Már most hatalmas az érdeklődés az eseményre, amire azonban előzetesen be kell jelentkeznie az érdeklődőknek, csak úgy engedik be őket. Ez a mai naptól lehetséges a www.po
Forgalomlassulással járhat az M7-es autópálya mától folytatódó felújítása, amelynek részeként több mint húsz kilométeren újul meg a pálya Letenye felé vezető oldala Siófok térségében, a 90-es és 111-es kilométer között - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-t.
Az MNB új 330 pontos versenyképességi csomagjában az egészségügyi szolgáltatások rendszerét úgy alakítanák át, hogy bevezetnék az "alanyi pénztári tagságot": aki az állami rendszernek a tagja, az a magán-egészségbiztosítóknál is kaphatna szolgáltatást, ez például "egy rettegett daganatos betegséggel kapcsolatos külön nagy műtéti kiadást is fedezne
Pénteken erősen felhős lesz az ég, és főleg a Dunántúlon alakul ki szórványosan záporeső. A ÉNy-i szél megerősödik. 10 és 16 fok között alakul a hőmérséklet. Hétvégén marad az erősen felhős ég. Szombaton inkább nyugaton, vasárnap főleg északon fordul elő eső, záporeső. Szombaton 7-12, vasárnap 9-15°C közötti értékeket mérhetünk. Hétfőn apközben