A ChinaCham Hungaryval való együttműködés egyik célja, hogy Ázsia és Európa között a szállítmányokat a magyarországi vasúti hálózaton keresztül továbbítsák.
Hosszú idő után hétfőn kirendelték az elmeorvosi vizsgálatot a soroksári futónő meggyilkolásával gyanúsított R. Szilveszter számára – tudta meg a Bors a férfi ügyvédjétől.
Bár 2018 összességében rekord évet jelentett a hazai építőiparban, hiszen soha ilyen összegben nem kezdődtek meg kivitelezési munkák Magyarországon, mint tavaly, az év második felében csökkent a lendület - derül ki a legfrissebb EBI...
Zamárdiban rendezik meg a Red Bull Air Race magyar futamát július 12-14 között - nyilatkozta Csákovics Gyula (független), Zamárdi polgármestere az MTI-nek pénteken.
A tanulmány sarkalatos pontja az, hogy felkutassa, mit kell tennie a magyar kormánynak ahhoz, hogy az ezen a piacon működő vállalkozások fejlődni tudjanak.
Greven városába a helyi önkormányzat akarata ellenére 1000 bevándorlót telepítettek, akiknek átmeneti otthont építenek. A hivatalos német média mélyen hallgat róla.
Az ALDI Magyarország közel 800 tonnányi élelmiszert juttatott el rászorulók számára a Magyar Élelmiszerbank Egyesület segítségével, idén újabb ALDI-üzletek csatlakoznak a programhoz.
A legfrissebb aktivitási mérőszámok szerint rekordütemű készletezés, ezzel párhuzamosan hat éve nem mért munkaerő-leépítés kezdődött a brit gyáriparban, egyértelműen a brit EU-tagság megszűnését (Brexit) övező bizonytalanságok...
A BISZ adatai szerint a tavalyi év végén 1,426 millió volt a mulasztásos hitelszerződések száma. Ez a szám, bár javuló tendenciát mutat, még mindig igencsak magas. Ráadásul sokan nincsenek tisztában vele, mi vár rájuk, ha nem fizetik...
Az ellenzéki politikus országos „toborzó körútja" debreceni állomásán pénteken felszólította a kormányfőt, hogy „fejezze be az uniót támadó politikáját".
Az Európai Unió 27 tagállamában május 23-26. között tartják az Európai Parlament (EP) tagjainak választását, összesen 373 millióan szavazhatnak. Áder János köztársasági elnök pénteken május 26-ára írta ki a magyar választás napját.
Tolószékbe kényszerült Michael Jackson édesanyja, a fiát ért friss vádak miatt. Újabb és újabb áldozatok jelentkeznek, akik arról vallanak: a popikon zaklatta őket, amikor ők még gyerekek voltak. Ketten, Wade Robson és James Safechuck dokumentumfilmet is készítettek a sérelmeikről, ami hatalmas port kavart. Jacko anyjának az egészsége is ráment
Azonban „törvényszerű, hogy vannak olyan kérdések, amelyeket másként látunk, de ez természetes, hiszen máshonnan nézzük a világot” – tette hozzá a miniszter.
A Financial Times ismét összeállította a kontinens 1000 legdinamikusabban fejlődő cégének listáját, melyen régiós összevetésben kimondottan jól szereplünk. Kivéve Lengyelországot, akik röhögve vernek minket laposra.
Aggasztó mértékét öltött a kanyarós megbetegedések száma a világban, a növekedés több mint 74 százaléka tíz országban mutatható ki, és több olyan országban jelent meg újra a járvány, amelyet korábban kanyarómentesnek nyilvánítottak - figyelmeztet legutóbbi jelentésében az UNICEF.
Saját kriptodeviza létrehozásán dolgozik a Facebook, társaság munkatársai által is elzárt területen több, mint 50 mérnök dolgozik a cég új fizetőeszközén, míg a fejlesztéseket a PayPal korábbi elnöke, David Marcus vezeti. A közösségi...
A szerbiai kőolajipari vállalat (NIS) tavalyi profitja 7 százalékkal, 25,1 milliárd dinárra (242,70 millió dollár, 1 dinár 2,68 forint) csökkent, elsősorban a költségek emelkedése miatt.
Egymillió dollárt ajánlott fel Washington annak, aki segít kézre keríteni Oszama bin Laden egykori terroristavezér fiát, Hamza bin Ladent - közölte az amerikai külügyminisztérium.
Bár Brüsszel most letagadja, már decemberben megszavazták és jelenleg is készítik elő a migránsvízumról szóló javaslatot – jelentette ki a kormányszóvivő pénteken Budapesten.