2019. február 6. szerda

febr. 6
12:00
Száznyolcvan fokot fordult a muzulmánellenes párt volt tagja (Infostart)
Áttért az iszlám vallásra a muszlim- és bevándorlásellenes holland Szabadságpárt (PVV) egyik korábbi tagja - jelentette a helyi sajtó szerdán.
febr. 6
12:00
Trump: olyanok hirdetik a nyílt határokat, akik maguk falak mögött élnek (HírTV)
Az amerikai elnök a mexikói határfal építéséhez továbbra is ragaszkodik.
febr. 6
12:00
A pápa elismerte: papok és püspökök apácákat zaklattak (ATV)
Ferenc pápa elismerte, hogy papok és püspökök apácákat zaklattak. A pápa az Egyesült Arab Emírségekből hazatérőben a repülőgép fedélzetén újságíróknak beszélt erről, egyúttal afelől biztosított: dolgozik azon, hogy megoldást találjon a problémára.
febr. 6
12:00
Testből testbe koncert az A38 Hajón (Márkamonitor)
Február 17-én, vasárnap Testből testbe ráadáskoncertet ad a Müller Péter Sziámi AndFriends az A38 Hajón, az előző estére ugyanis villámgyorsan elfogytak a jegyek. Az est sztárvendége Ónodi Eszter, az év színésznője. Az egykori Sziámi zenekar Testből testbe című lemeze – amelynek dalaiból éppúgy válogattak erre az alkalomra, mint a legfrissebb szerz
febr. 6
12:00
Karácsony: Ne viselkedjünk úgy, mintha normális demokráciában élnénk (Igényesférfi.hu)
„Legyőztem a Fidesz szellemiségét.”
febr. 6
12:03
Nagyot botlott a német ipar (Menedzsment Fórum)
Jelentősen csökkentek a gyáripari megrendelések decemberben, pedig az elemzők emelkedésre számítottak.
febr. 6
12:06
Mennyit jár a magyar ember étterembe? (ProfitLine)
A magyarországi lakosság étterembe járási szokásait vizsgálta az ország első Gasztro Körképe.
febr. 6
12:06
Itt az OTP válasza az LTP-k kivéreztetésére: van remény? (Pénzcentrum)
Az OTP is megalkotta a maga lakástakarék-pénztári termékét, amelyet a bank honlapján szúrtunk ki. A leírásból kiderül, hogy a megtakarításra viszonylag magas kamatot fizet a bank, cserébe viszont a hozzá tartozó lakáshitel kamata is...
febr. 6
12:06
Holnap találkozik Orbán Merkellel Pozsonyban (ATV)
Pozsonyba utazik holnap Orbán Viktor miniszterelnök és részt vesz a visegrádi országok kormányfői és Angela Merkel német kancellár csúcstalálkozóján.
febr. 6
12:06
Kéthetente megnyílik Bagi-Nacsa Orfeuma (hirado.hu)
Február 7-től kéthetente csütörtökön látható 20:25 órától a Duna Televízión.
febr. 6
12:06
Modell lett Margot Robbie szexi öccséből (Glamour)
Meg sem lepődünk!
febr. 6
12:06
Kislányra hajtanak Alec Baldwinék (BorsOnline)
Addig szülök, amíg nem lesz még egy kislányom – szögezte le Alec Baldwin felesége, Hilaria, aki alig hat év alatt három fiút és egy kislányt szült a színésznek. Alecnek már van egy nagylánya előző nejétől, Kim Basingertől is. A színész felkötheti a gatyáját: úgy tűnik, hatvanéves kora után is pelenkázni fog és cumikért rohangál. – Tovább fogok
febr. 6
12:06
800 ezer forint nettóért csábítják a henteseket Nyugat-Európába (SzMo)
Itthon is emelkedtek a bérek, de még mindig nagyon messze vannak a nyugati fizetésektől.
febr. 6
12:09
Nagy bejelentést tett a szexi Oscar-díjas, megváltozik az élete (Ripost)
A színésznő egy éve tartó kapcsolata egyre komolyabbra fordul. Nem csupán pletykáról van szó, ő is megerősítette az örömhírt!
febr. 6
12:09
Káosz a meccsjegyek körül, percek alatt elfogyott mind az MLSZ-nél (Ripost)
Pillanatokig sem lehetett kérdéses, hogy tele lesz a vendégszektor a szlovák-magyar Eb-selejtezőn. Félő, hogy jegy nélkül is sokan mennek.
febr. 6
12:09
Orbán Viktor öröme - újra itt a Magyar Nemzet (Ripost)
A miniszterelnökhöz is megérkezett a szerdán újrainduló Magyar Nemzet első lapszáma.
febr. 6
12:09
Találd meg a szeretőt a képen - az emberek 83%-ának nem sikerül (Ripost)
A képen valahol egy szerető bújik meg. Te le tudod leplezni őt?
febr. 6
12:09
Orbán Viktor Pozsonyban ül le tárgyalni Angela Merkellel (vg.hu)
Csütörtökön a szlovák fővárosban tartják a visegrádi országok és Németország csúcstalálkozóját.
febr. 6
12:11
Kiderült, hol és hogyan üdülnének legszívesebben a magyarok (vg.hu)
Összesen 2-3 hétre, autóval, belföldre és hotelben megszállva – ezt tervezik a legtöbben 2019-re.
febr. 6
12:12
A válság már megkezdődött, és jön valami, ami rátesz még egy lapáttal (Infostart)
Nehéz év vár idén Magyarországon a baromfiágazatra, túltermelés alakult ki, a brexit miatt pedig egyre több a bizonytalanság.
febr. 6
12:12
Az MSZP februári kongresszusa dönt az EP-választási listáról (hirado.hu)
A Párbeszéddel közös listát szeretnének.
febr. 6
12:12
Borzalmas, mérgező munkahelyként jellemezték a dolgozók az Amnesty International londoni központját (444.hu)
Tavaly két munkatársuk is öngyilkos lett, ezután rendeltek el külső vizsgálatot. Annak megállapításai szerint az, ami ott folyt, az Amnesty tevékenységének hitelességét fenyegeti.
febr. 6
12:12
DK: Hogy kaphatott letelepedési engedélyt harmincezer külföldi? (Igényesférfi.hu)
A Fidesz egyetlen háború elől menekülő emberen sem volt hajlandó segíteni, miközben mintegy harmincezer embert „telepített be az országba ellenőrizetlenül” – közölte a DK politikusa, Gréczy Zsolt szerdán.
febr. 6
12:12
A nap, amikor a szíved zöldbe borul – február 14. (Life)
Környezettudatos ajándékozás.
febr. 6
12:14
Több mint egymillió magyar gyerek és fiatal sportol napi szinten (hirado.hu)
A magyar kormánynak három nagy célja van a sport területén.
febr. 6
12:18
Atomerőmű-építés: zavarba jöttek a csehek (NRGreport)
Vasárnap este a tévében vitázó cseh ipari miniszter elszólta magát: 2019-ben nem indítják el a nukleáris reaktorprojektjüket. Egy sor dolgot, köztük az állami támogatás kérdését is tisztázni kell még - olvasható a Napi.hu-n.
febr. 6
12:18
Először kínál F Sport változatot luxuslimuzinhoz a Lexus (Márkamonitor)
A vadonatúj, immár Magyarországon is elérhető környezetbarát felsőkategóriás luxuslimuzin Lexus ES most érkező generációja az első a sikermodell három évtizedes történetében, amely F Sport változatban is megjelenik. A Lexus ES F Sport változatát exkluzív, sportos stílusjegyek és berendezések jellemzik, és míg a belső díszítőelemeket a hagyományos j
febr. 6
12:24
A bankok politikai befolyást szereztek a kormány felett az MSZP szerint (Igényesférfi.hu)
Orbán „szolgaian betartja” a paktumot, amit a magyar kormány a bankokkal kötött – állítja az MSZP.
febr. 6
12:24
Szíriai kórházat és iskolát épít újjá Prága (Képmás)
A tervek elkészítését és az épületek kivitelezést teljes egészében helyi cégekre bízza a cseh kormány.
febr. 6
12:24
Hont András: Akad még egy zavarba ejtő részlet (Tiszta Jövő)
Miért kér bocsánatot a független alapítvány elnöke kijelentése miatt a kormánypárt frakcióvezetője????
febr. 6
12:24
Ezt ki hitte volna: Karácsony szerint nem náci az, aki zsidókat listázna (BorsOnline)
A főpolgármester-jelöltségért zajló baloldali előválasztás győztese, Karácsony Gergely volt a Hír TV kedd esti műsorának vendége. Azt állította: nem tud a műsorvezető olyat idézni, amikor azt mondta volna, hogy nem működne együtt a Jobbikkal. Földi-Kovács Andrea erre felidézte: 2017. októberében azt nyilatkozta, a Jobbikon kívül mindenkivel tárgyal
febr. 6
12:24
Weisz Fanniék elvonulnak, hogy nekiláthassanak a babának (Life)
Itt foganhat meg a kicsi.
febr. 6
12:26
Szél Bernadett: Ez a legsötétebb időszak a rendszerváltozás után (Igényesférfi.hu)
A tavaly decemberi MTVA-s történésekben részt vevő országgyűlési képviselők közül hárman, Szél Bernadett, Hadházy Ákos, valamint Varju László is az ügyészségen tekintett be az feljelentések nyomán indult nyomozás irataiba.
febr. 6
12:26
Nagy Feró a műtőből posztolt: megkezdték az énekes operációját (Life)
"A zabszem nem fért be."
febr. 6
12:30
Súlyos következménye lett a filmsztár rasszista kijelentésének (Infostart)
Törölték Liam Neeson legújabb filmjének vörösszőnyeges bemutatóját.
febr. 6
12:30
Magyarázatot vár a DK a letelepedési engedélyekre (hirado.hu)
Az ellenzéki párt szerint a letelepedési kötvényekkel körülbelül húszezren érkeztek Magyarországra.
febr. 6
12:30
A kormány célja a növekedési potenciállal rendelkező vállalkozások segítése (hirado.hu)
A magyar kkv-k az elmúlt években lépést tudtak tartani a nagyobb vállalatokkal.
febr. 6
12:30
Döbbenetes vallomás a világsztártól: "Meg akartam ölni" (Life)
Kis híján megölt valakit...
febr. 6
12:32
Életpályamodellé tenné a főállású szülőséget a Jobbik (hirado.hu)
Az első gyerek megszületése után a bruttó havi átlagkereset 60 százalékát fizetnék a szülőknek.
febr. 6
12:32
Boros Lajos a kórházban került nehéz helyzetbe: ez történt vele (Life)
Ez nagyon kellemetlen lehetett.
febr. 6
12:36
Kiderült, melyik képviselő jövedelme a legnagyobb (Privátbankár)
Volt olyan képviselő tavaly, aki egyetlen munkanap alatt megkereste a havi átlagbér többszörösét. Egy napi munkával több mint bruttó 670 ezer forintra tett szert.
febr. 6
12:36
Új törvény a vandál tüntetők ellen (HírTV)
A rendzavarókra szabott törvényt fogadott el a francia parlament alsóháza.
febr. 6
12:36
Határozatlan ideig sztrájkolnak a győri Tesco dolgozói (ATV)
Sztrájkolnak a Tesco bérszámfejtői, így várhatóan nem kapja meg időben a januári fizetését a cég több mint 17 ezer alkalmazottja.
febr. 6
12:36
Selmeczi Gabriella havi 80 ezret kap, nem tudni miért (444.hu)
Nem tudni kitől és miért, de minden hónapban érkezik a pénz.
febr. 6
12:36
Saját kezével fojtotta meg a pumát a megtámadott futó (hirado.hu)
Így kell védekezni pumatámadásnál.
febr. 6
12:36
Nem jutott szóhoz Görögországban, az NB I-ben folytatja az egykori Újpest-játékos (m4sport.hu)
Vitatott körülmények között távozott a lila-fehérektől.
febr. 6
12:36
Megható! Így lepte meg követőit az idős youtuber (Femcafe)
Felrobbant az internet ettől a videótól.
febr. 6
12:36
Mindenkinek jó a glutén-, tej- és tojásmentes étrend? (BorsOnline)
Ha betegség miatt mondunk le a gluténről és a tejről, akkor azzal nincs semmi probléma, viszont, ezt is csak orvosi felügyelettel, dietetikus által összeállított étrenddel tehetjük meg. Magát az érzékenységet a cöliákia nevű betegség okozza, melynek során a vékonybél nyálkahártyája károsodik, így a tápanyag nem tud felszívódni.  – Lehetnek olyan
febr. 6
12:36
Nem sok jóra számíthat, aki az állami nyugdíjból szeretne megélni (SzMo)
A ma még aktív dolgozóknak fogalmuk sincs arról, hogy 20 vagy 100 ezer forintból kell majd megélniük. A fizetésükből félretenni nem tudnak.
febr. 6
12:38
Észak-Macedónia aláírta a NATO-csatlakozásról szóló jegyzőkönyvet (hirado.hu)
A NATO-főtitkár történelmi jelentőségűnek nevezte a tárgyalások megnyitását.

Keresés