A tavalyi növekedés után az idén is emelkedőn maradnak a bérek. A kockázatok pedig egyre erősebbek lehetnek, mind a termelékenység, mind az infláció oldaláról.
A korábban becsültnél nagyobb mértékben, akár 1,32 méterrel is emelkedhet a világtengerek szintje 2100-ig az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) új klímaváltozási jelentésének tervezete szerint. A testület korábbi...
Venezuela a világ legnagyobb olajtartalékán ül, az emberek menekülnek, szenvednek, a háttérben pedig Amerika és Oroszország csatázik – mondta a témában Demkó Attila
Bíróság elé citálja egy indiai férfi a saját szüleit, méghozzá meglepő indokkal: anyja és apja ugyanis nem kérték ki az engedélyét arra, hogy megszülessen.
Ferenc pápának az Egyesült Arab Emírségekben vasárnap kezdődő utazása az első apostoli látogatás a konzervatívnak tekintett Arab-félszigeten, ahol több mint 2,6 millió katolikus él.
Nőhet a magyar futballisták piaci értéke, miután Schäfer András egymillió euróért az MTK-ból a Genoába igazolt - mondta az InfoRádiónak a fővárosi klub elnöke. Deutsch Tamás szerint a 19 éves játékos Olaszországban is megállja majd a helyét.
Az eredeti tervekkel ellentétben mégsem az angliai Sunderlandben működő üzemében kezdi meg új X-Trail modelljének gyártását a Nissan japán autóipari óriáscég. A vállalat vasárnap email-körüzenetben közölte angliai alkalmazottaival...
Távollátás, rövidlátás, öregszeműség, kötőhártya-gyulladás és szemszárazság - néhány szemészeti probléma, amelyek megkeseríti a mindennapokat és kezeletlenül egyszerű tevékenységekben is akadályoz. Dr. Nagy Mária szemész szakorvos összegyűjtötte a legfontosabb tüneteket, amelyek szembetegségre utalhatnak.
Versenypályán nyomta le a versenytársait az új Tesla csúcsváltozata. Amikor Elon Musk először beszélt a Model 3 csúcsváltozatáról, már akkor azt mondta, hogy minden versenytársát lenyomja majd versenypályán az új Tesla. Egy kínai...
A jövő héten szárazabb idő, a következő napokban kisebb lehűlés várható, néhol csak 2-3 fokig melegszik a levegő, de vasárnap ismét lehet 10 fokos meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Hétfőn...
Tettét a közösségi oldalán is nyilvánosságra hozta a nő, állítása szerint azért kapta a kilenc hónapos kicsi a hideg vizet az arcába, mert állandóan felébresztette éjjelente.
Bíróság elé citálja egy indiai férfi a saját szüleit, méghozzá meglepő indokkal: anyja és apja ugyanis nem kérték ki az engedélyét arra, hogy megszülessen.
A Manchester City - argentin csatára, Sergio Agüero furcsa triplájával - 3-1-re győzött a vendég Arsenal ellen az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában.
Volt idő, amikor mindenki terepmintát akart hordani, és olyan is, amikor azt hittük, végleg leáldozott ennek csillaga. De ez a minta mégis az év nagy visszatérői közé kerülhet!
Hódmezővásárhely építészeti emlékeiről nyílik kiállítás Lebontva, átalakítva, megőrizve címmel a Tornyai János Múzeumban kedden - tájékoztatta a közgyűjtemény sajtóreferense az MTI-t.
Félelmetes lélegeztetőmaszkot használ éjszakánként Jared Gray, sci-fi író. A férfi alvási apnoea szindrómában szenved, ami annyit tesz, hogy légzéskimaradása van alvás közben, ezért speciális maszkot kell viselnie. Mivel Gray szakmájából adódóan is hatalmas Alien-mozirajongó, és kényelmetlennek találta az orvosi készülék viselését, elhatározta,
A rendező Atlanta városa egy hete készül a profi amerikaifutball-liga (NFL) nagydöntőjére, a Super Bowlra, melyet közép-európai idő szerint hétfőn 0.30 órai kezdettel vív egymással a Los Angeles Rams és a New England Patriots.
Megteltek a Nógrád megyei intenzív osztályok, így átmenetileg nem tudtak beteget fogadni a salgótarjáni és balassagyarmati kórház részlegeken - hangzott el az RTL Klub vasárnap esti híradójában. A Nógrád megyei tisztifőorvos levelet...