2019. február 27. szerda

febr. 27
2:33
Évet értékelt a Mercedes-Benz (ProfitLine)
A Mercedes-Benz Hungária Kft. és a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. közös sajtótájékoztatón ismertette a 2018-as év eredményeit. A Mercedes-Benz személyautók már harmadik éve vezetik a prémium szegmens eladási listáját, a Mercedes-Benz Hungária Kft. 7 százalékos árbevétel-növekedést ért el 2018-ban. Tavaly ismét több mint 190 ezer darab sze
febr. 27
3:09
Nem adja fel a harcot – Itt az összeg: rengeteg pénzbe kerül a magyar kajakos életmentő kezelése (Blikk)
Elszántan folytatja a harcot Tóth Róbert (28): a rák ritka, ám rendkívül agresszív fajtával küzdő U23-as Európa-bajnok kajakos az Egyesült Államokban vesz részt speciális kezelésen, amely az előzetesen jósoltnál is nagyobb anyagi terhet ró rá és feleségére.
febr. 27
3:15
Végre újra együtt a család: ezt fogadta meg Palik László a nagy találkozás után (Blikk)
Las Terranas – Vége a hosszú hetekig kizárólag telefonbeszélgetésekre korlátozott kapcsolatnak: újra egyesült Marsi Anikó (44) és Palik László (57) családja. A két műsorvezető és fiaik két hónap után találkoztak végre a Dominikai Köztársaságban, ahol Palik az Exatlon című műsort forgatja december vége óta.
febr. 27
3:27
Több tucat magyar is részesül a „Hitler-nyugdíjból” – A mai napig százezreket kaphatnak Németországtól (Blikk)
–Berlin – A mMúlt héten robbant a hír, hogy a kegyetlen tömeggyilkosságairól hírhedtté vált egykori náci szervezet, a Waffen-SS korábbi tagjai a mai napig nyugdíjban részesülnek például Németországban vagy Nagy-Britanniában.
febr. 27
3:33
Drágább lett a benzin és a gázolaj (ProfitLine)
A Mol bruttó 5 forinttal emelte a 95-ös benzin és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán.
febr. 27
3:45
Megszólalt Növényi Norbert az ítélet után: több mint 30 milliót bukott a vád miatt (Blikk)
Fellélegzett Növényi Norbert (61), nem kell börtönbe vonulnia. Mégis tovább harcol az ártatlanságáért az 1980-as moszkvai ötkarikás játékokon aranyérmes birkózó, aki legalább 30 millió forintot bukott az ellene felhozott vád miatt megvont olimpiai járadékával.
febr. 27
4:09
Eldurvult a vita egy budapesti középiskolában: kórházba juttatta diákját a tanárnő (Blikk)
Elszabadultak és tettlegességig fajultak az indulatok egy fővárosi középiskolában: egy tanárnő és diákja közötti konfliktus durvult el annyira, hogy mentőt kellett hívni a tanulóhoz. Egyelőre sem a diákok, sem az igazgató nem nyilatkozik a történtekről.
febr. 27
4:39
Egy érzelmileg éretlen férfi menekül a „magas fenntartású” nőktől (Spabook)
Milyen az érzelmileg éretlen férfi? Soha nem nő fel. Életszakasztól függetlenül örökre érzelmileg éretlen, csapnivaló kommunikátorok és...
febr. 27
4:57
Kipontozódhatnak az autósok - könnyen ugrik a jogosítvány (Infostart)
A büntetőpontokkal a rendőrség az ellenőrzésen és a büntetésen túl is szeretné óvatosságra inteni a sofőröket, de a szakértő szerint a pontrendszer nem elégséges visszatartó erő, ha nem hozzák nyilvánosságra a szabálytalankodók adatait.
febr. 27
5:03
Új rendszert fejleszt az E.ON (ProfitLine)
Év végéig kidolgozzák azt a rendszert, amely az E.ON közterületi elektromos töltőit az otthoni töltési lehetőséggel kombinálja - közölte a társaság igazgatósági tagja kedden, Székesfehérváron, ahol újabb öt, közterületi autótöltőt adtak át.
febr. 27
5:09
Kaszáltak a rendőrök a magyar teherautós razzián (Hírklikk)
Csaknem kilencszáz jogsértést állapítottak meg a rendőrök a buszok és teherautók egy héten át tartó ellenőrzése során - írta az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata kedden a honlapján.
febr. 27
5:09
5 megállapítás, ami minden mániákus félrelépőre igaz (Spabook)
Talán könnyebben feldolgozod a megcsalást, ha megérted, hogyan viselkednek, és milyen rossz tulajdonságokkal rendelkeznek azok, akik szinte hivatásszerűen...
febr. 27
5:21
Kevesebb végtagot kéne eltávolítani, ha elég érsebész lenne az országban (ATV)
Két és félszer annyi végtagot amputálnak Magyarországon az orvosok, mint Európa más országaiban. A Magyar Érsebészeti Társaság szerint kevesebb végtag eltávolítására lenne szükség, ha elég érsebész lenne. Az egészségügyért felelős államtitkár a megoldást az érsebészeti ellátás centralizálásában látja. Ehelyett a Magyar Orvosi Kamara inkább béremelé
febr. 27
5:33
Elképesztő arcát mutatja az időjárás (Infostart)
A klímaváltozás újabb jele lehet, hogy minden a feje tetejére állt Európában.
febr. 27
5:33
A Nike kiáll Caster Semenya olimpiai bajnok mellett (ProfitLine)
A Nike kiáll a kétszeres olimpiai bajnok középtávfutó Caster Semenya mellett, aki fellebbezése eredményére vár, melyet a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) novemberben életbe lépett, rá vonatkozó szabályozásával szemben nyújtott be.
febr. 27
5:39
Ebbe a pesti iskolába járatja gyerekeit a keresztyén elit: orvosok, mérnökök lesznek (Pénzcentrum)
Hiába születnek bele az internet világába a mai gyerekek, a kritikus gondolkodásra és forráskezelésre bizony őket is meg kell tanítania valakinek. "A diákok fejében ugyanis még nincs meg az a váz, amire ilyen közegben segítség nélkül...
febr. 27
5:39
Kékestető: pénteken véget ér az idei síszezon (Síelők)
Sajnos eljött ez a nap is. Hazánk legmagasabban található síterepe ezen a héten nyit ki utoljára ebben a szezonban. Ma és holnap lehet náluk utoljára síelni!
febr. 27
5:39
Fogyasztásteszt: hibrid CR-V a turbós ellen (Autónavigátor)
Immár hibrid hajtáslánccal is kapható a Honda CR-V. Az újdonságot egy 1,5-ös turbós mellett vallattuk - különféle körülmények között, tankolásos fogyasztásteszttel.
febr. 27
5:39
Dobj le gyorsan 10 kilót a japán nők titkával (Spabook)
A japánok várható életkora legendásan magas, ez pedig nem utolsó sorban az egészséges táplálkozásnak köszönhető. Ha nagyobb súlyfeleskegtől...
febr. 27
5:45
Fegyveres testület tagja okozott halálos vadászbalesetet Somogyban (Infostart)
A Központi Nyomozó Főügyészség folytat nyomozást az ügyben.
febr. 27
5:45
Mit tehetünk a meggy optimális terméskötődése érdekében? (Agrofórum)
N. László kérdése: A kertemben 10 darab meggyfa található. Terméskötődésre milyen permetszert alkalmazhatok?
febr. 27
5:47
Földbe süllyesztett üvegház – a walipini hazai sikere (Agrofórum)
Ez a cikk eredetileg a walipiniről szólt volna. Arról, hogyan kell megépíteni, milyen tapasztalatokkal rendelkezik az, aki már több éve ennek a speciális üvegháznak a tulajdonosa. Miközben azonban a szükséges információ után kutattam, ráakadtam a Vendvidékre, azon belül is Orfalura, és legbelül pedig a Vadvirág méhes- és gyógyítókertre. Azért végül
febr. 27
5:51
Mi a leghatékonyabb védekezési technológia körte-levélbolha ellen? (Agrofórum)
B. Attila kérdése: Mi a leghatékonyabb védekezési technológia körte-levélbolha ellen?
febr. 27
5:57
Tavaszias, napos idő várható (Háziállat)
A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között alakul.
febr. 27
6:03
Elárulta a Mercedes, mit terveznek idén Kecskeméten (Infostart)
Több mint 190 ezer autó készült 2018-ban a Mercedes Benz kecskeméti gyárában és hasonló termelési kapacitással számolnak idén is – mondta az InfoRádiónak a gyár kommunikációs vezetője. Az értékesítési és marketingvezető szerint pedig a cég állt az élen 2018-ban Magyarországon a prémium kategóriás autóértékesben.
febr. 27
6:03
Erőmű épül a kisújszállási strandfürdőben (ProfitLine)
Mintegy 250 millió forintból erőmű épül a kisújszállási Kumánia Gyógy- és Strandfürdőben, hogy a meglévő mellett egy újabb termálkút kísérőgázát is hasznosítani tudják a városban energiamegtakarítási céllal - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település polgármestere az MTI-vel.
febr. 27
6:09
Öt éve ezen a napon foszlottak szét az Európa békéjéről szőtt álmok (444.hu)
Néhány tucat zöld ruhás fegyveres 2014. február 27-én benyomult a szimferopoli parlamentbe, és ezzel kezdetét vette a Krím orosz annektálása. A hódítás óta Európa fegyverkezik, az USA agresszívabb lett, a világ átalakult.
febr. 27
6:09
Gazprom-vezetőcsere: kik lesznek a befutók? (NRGreport)
Régóta pozícióban levő kulcsembereket vált le a Gazprom, de a helyükre lépő új vezetőket még nem nevezte meg a vállalat. Alexei Miller szerződése 2021-ben lejár - fontos két év jön a vállalatcsoport számára.
febr. 27
6:09
Utánajártunk, melyik a 6 legintelligensebb csillagjegy (Spabook)
Vannak olyan emberek, akik születésüktől fogva rendelkeznek azzal a képességgel, hogy megjegyezzék, megtanulják a legtöbb információt, aminek...
febr. 27
6:15
Még a végén igaza lesz Orbánéknak a migrációs nyomást illetően? (Menedzsment Fórum)
Idén több bevándorló érkezett a magyar határra, mint egy éve.
febr. 27
6:15
Egy forradalom titkos története II: egy őrült zseni praktikái (Privátbankár)
Az Öt Csillag Mozgalom egy évtized alatt felforgatta az olasz politikát: a nulláról indulva kormányra került, és leváltotta a hagyományos politikai elitet. Sikere akár példaként is szolgálhat más országok számára, ahol a hatalom bástyái bevehetetlennek tűnnek. Az amerikai Wired magazin maratoni hosszúságú riportban mutatta be, mi volt a siker kulcs
febr. 27
6:21
Ismételten drágultak az üzemanyagok (ATV)
A Mol bruttó 5 forinttal emelte a 95-ös benzin és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán.
febr. 27
6:33
Katonai járművek a 8-as főúton (Infostart)
Várpalota és Hajmáskér térségben futhatnak össze velük az autósok.
febr. 27
6:33
Tovább csökken a hagyományos néppártok taglétszáma Németországban (ProfitLine)
Tavaly is folytatódott Németországban a hagyományos néppártok taglétszámának csökkenése, a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) és a koalíciós társ Német Szociáldemokrata Párt (SPD) ismét több ezer tagot veszített, az ellenzéki pártok többségénél viszont a taglétszám emelkedését regisztrálták 2018-ban e
febr. 27
6:33
Az amerikai képviselőház semmisnek mondta ki a rendkívüli állapot kihirdetését (ATV)
Semmisnek mondta ki a rendkívüli állapot Donald Trump amerikai elnök általi kihirdetését az amerikai képviselőház.
febr. 27
6:33
Sokan asszisztensnek nézik - Amerikába is exportál a fiatal magyar cégvezetőnő (Femcafe)
A Femcafe.hu Inspiráló Nők Díj jelöltjével, Pinczés Mariannával beszélgettünk, aki A Leginspirálóbb vállalkozó kategóriában várja a közönség szavazatait.
febr. 27
6:39
Felmentették a Gazprom vezetőit pozíciójukból (HR Portál)
Felmentette pozíciójából az orosz gázipari cég Alekszander Medvegyevet, a Gazprom igazgatótanácsának alelnökét - írta a Reutersre hivatkozva a hvg.hu.
febr. 27
6:39
E-töltőállomásokat adtak át Fehérváron (Márkamonitor)
Az E.ON öt új elektromos töltőállomást telepített Székesfehérvár forgalmas pontjaira, így egyszerűen és kényelmesen tölthetik fel elektromos járműveiket a városban élők és az arra utazók. A nyilvánosan elérhető adatok szerint a bővítéssel a főváros után Székesfehérváron lesz a legtöbb elektromos töltőállomás hazánkban. Újabb mérföldkőhöz érkezett a
febr. 27
6:39
5 kevésbé ismert romantikus film, amit imádni fogsz (Spabook)
Vannak azok a romantikus filmek, amiket ezerszer láttunk már, és szinte kívülről fújjuk őket. A szerelmünk lapjai igazi alap mű, a Csillagainkban...
febr. 27
6:45
Rossz hír az autósoknak – drágulás a benzinkutakon (Infostart)
A Mol bruttó 5 forinttal emelte a 95-ös benzin és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán.
febr. 27
6:45
Magyar munkások állnak a lázadás élére, de a végén pórul járhatunk (Portfolio)
Európai szinten is komoly folyamatokat indíthat el az Audi-dolgozók januári sztrájkja, a régió több autógyárában is a magyar dolgozók által kiharcolt 18%-os béremelést tekintik példának. Ez pedig rávilágít arra is, hogy kezd megdőlni...
febr. 27
6:45
Muhammadu Buhari nyerte az elnökválasztást Nigériában (ATV)
Muhammadu Buhari hivatalban lévő államfő nyerte meg az elnökválasztást Nigériában - közölte az afrikai ország választási bizottsága kedd éjszaka.
febr. 27
6:45
Ulicza Tamás: Brexit-tragikomédia (Tiszta Jövő)
Azt is hihetnénk, a Brexit története egy újabb Monthy Python-darab.
febr. 27
6:45
Megállítható a kövecsesség kialakulása a körtében? (Agrofórum)
Gy. Gábor kérdése: A 10 éves Bosc kobak és Vilmos körte fám minden évben rendesen termett, azonban 2 éve egyre nagyobb mértékű a kövecsesedés. 2018-ban már egy ép gyümölcs nem volt. Megállítható ez permetezéssel? Vagy felesleges és érdemesebb kivágni, újat telepíteni?
febr. 27
6:47
Történelmi körtefajták újratöltve (Agrofórum)
Történelmi kalandozásunk tovább folytatódik a körtefajták világában. Ezúttal a pálinkakedvelőknek is kedvezünk: megtudhatják, melyik fajtából készült (vagy még ma is készül?) a legfinomabb pálinka Magyarországon.
febr. 27
6:51
Sorra hagyják el hazájukat a venezuelai katonák (ATV)
A hétvégén olyan tüntetők ellen vezényelték ki a venezuelai katonákat, akik a külföldi segélyek beengedését követelték. A kolumbiai határnál több segélyszállító teherautót felgyújtottak, a zavargásokban pedig több százan megsebesültek. Akárcsak a brazil határon, ahol több embert megöltek. Egy helyi polgármester szerint az állami kórházak elhallgatj
febr. 27
6:57
Nem a véletlen műve volt, hogy leállt az orosz trollgyár (Portfolio)
Az amerikai kibervédelmi parancsnokság a tavaly őszi félidős választások napján blokkolta a hírhedt szentpétervári orosz trollgyár internet-hozzáférését, és ezzel leállította tevékenységét - jelentette internetes felületén a The...
febr. 27
6:57
Sifonér, kerevet, laverszit - Te tudod, melyik micsoda? (Femcafe)
Számold meg, hányat találsz el.
febr. 27
7:03
Szabadlábra helyezték Macron volt biztonsági főnökét (ProfitLine)
Szabadlábra helyezték kedd este Párizsban az egy héttel ezelőtt letartóztatásba került Alexandre Benallát, Emmanuel Macron francia elnök volt biztonsági főnökét, aki ellen azért folyik eljárás, mert egy tavaly májusi diákmegmozduláson tüntetőket bántalmazott rendőrségi rohamsisakot és karszalagot viselve.
febr. 27
7:03
Épp most mondták el a profik, hogy mibe tegyük a millióinkat (Portfolio)
Már alig van rózsaszínű festék az ingatlan befektetőknél, ma már inkább halvány szürkére festik az eget, ha a következő 2-3 évről kell beszélni. Egy eheti fórumon el is mondták, mit érdemes venni: irodaházat és raktárt biztosan...

Keresés