Légicsapást hajtott végre az indiai légierő kedden kora reggel Pakisztán területén, fegyveresek táborait semmisítette meg - közölte Gadzsendra Szingh Sekavat indiai mezőgazdasági államminiszter.
Fémdarabot találtak a Rossmann cég puffasztott kukorica ostyájában, emiatt kivonták a forgalomból a Magyarországon is árusított enerBIO márkájú terméket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn a honlapján.
Vezetői válság a Chelsea-nél, azaz merre tovább Abramovics? Kepa vagy Sarri? A Spurs újabb bukása - menetrend szerint? Kibeszéltük. Újra podcast a Britannián!
A dolgozó fiatalok 69 százaléka számít kisebb vagy nagyobb fizetésemelésre – derül ki a K&H 2018 harmadik negyedéves ifjúsági indexéből. Az érintettek 43 százaléka saját bevallása szerint könnyen találna magának új munkát, ami rekordmagas érték a felmérés történetében.
Alig 28 milliárd forinttal emelkedett januárban a lakossági állampapírok állománya, ami eltörpül az egész évre tervezett 800 milliárdos bővülés mellett - derül ki a csütörtökön megjelent részletes államháztartási tájékoztatóból....
Négyszemközti megbeszéléssel kezdődik Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-korai vezető csúcstalálkozója szerdán Vietnam fővárosában, Hanoiban - közölte Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője útban Hanoi felé az elnöki különgépen.
Hét Oscar-jelöléséből hármat díjra váltva minden előzetes várakozást felülmúlóan szerepelt az idei díjszezonban a Fekete Párduc – az „egyszerű környezetbarát, high-tech luxusautó-márkából” igazi prémium életmódmárkává avanzsáló Lexus eddigi legsikeresebb filmes együttműködése. A gyakorlatilag azonnal kultfilmmé váló mozi annyi rangos szakmai elisme
20 százalék feletti bővüléssel 4,17 milliárd forintos rekordbevételt ért el 2018-ban a Szallas.hu Kft., míg a cég által Romániában tavaly vásárolt Travelminit.ro megkétszerezte árbevételét és az egyik legnagyobb üdülési csekk elfogadóvá vált.
Négyszemközti megbeszéléssel kezdődik Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-korai vezető csúcstalálkozója szerdán Vietnam fővárosában, Hanoiban - közölte Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője útban Hanoi felé az elnöki különgépen. (Külföld)
Az elmúlt nyáron, amikor szobafelújítás miatt átnéztem a házi könyvtárat, kezembe akadt egy, Freddie Mercury életéről szóló egyik „életrajzi” könyv, amit közvetlenül a halála után, még abban az évben adtak ki, egyesek szerint nem a leghitelesebb forrás az énekesóriás valóságával kapcsolatban. Sokak szerint a Bohemian Rhapsody nevet viselő, Freddie
Minél előbb kötelezővé kellene tenni Magyarországon, hogy a forgalmazott motorbenzin 10 százaléka bioetanol legyen - hívta fel a Világgazdaság figyelmét a Magyar Bioetanol Szövetség.
Néhány napjuk maradt csupán a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításuk befizetésére azoknak az autósoknak, akik tavaly novemberben, az év végi kampány során váltottak biztosítót.
„Ez az egész olyan, mint egy hangosan kicsúszott fing a bálteremben. Senki nem meri szóba hozni, de mindenkit zavar” – ezt Bencsik János, a Jobbik újdonsült képviselője írta még 2014-ben arról, hogy a párt Jakab Pétert indította Miskolc polgármesterének.
Olyan szabályrendszer kialakítását vette tervbe a pénzügyi kormányzat, amely megakadályozza, hogy a multinacionális vállalatok kivonják magukat a magyar közteherviselés alól - mondta a Magyar Nemzetnek a Pénzügyminisztérium adóügyekért...
A globális cseppfolyósított földgáz (LNG) kereskedelem az idén várhatóan 11 százalékkal emelkedik és eléri a 340 millió tonnát - írja a Royal Dutch Shell hétfőn közétett éves jelentése.
Három kép, három hangulat, három stílus egyetlen estén: nem idegen ez a Magyar Nemzeti Balett társulatától, amely ezúttal három előadásban is bemutatja Threestyle című háromtételes darabját a Budapest Táncfesztiválon.
A folyó vízgyűjtő területén a hóban tárolt víz mennyisége általában február végén, március elején éri el maximális értékét - ettől függ, milyen vízállás várható olvadáskor.
A megyeszékhelyekhez köthető, 2014 és 2018 között befejezett, lakás-, szálloda-, iroda-, és ipariingatlan-fejlesztések, valamint az oktatási és kutatás-fejlesztési célú projektek összértéke megközelítette a 880 milliárd forintot, az egész országra vonatkozó összeg 44 százalékát, amelyből a legnagyobb mértékben (19 százalékkal) Győr részesedett - d
Mérsékelt erősödéssel zárult a hét első napja a tengerentúli tőzsdéken, a befektetők az USA és Kína kereskedelmi tárgyalásaival kapcsolatos pozitív hírekre figyeltek, miután az amerikai elnök a hétvégén bejelentette, hogy a két...
Az ötéves technikusi képzést az ösztöndíjak és a tanulás melletti munkáért járó fizetés mellett azzal is vonzóbbá akarja tenni a kormány, hogy az ide járó diákok felvételi nélkül juthatnának be a szakirányuknak megfelelő egyetemi...