A csalók fölösleges beavatkozásokra kötnek szerződést a Nemzeti Közművek nevében - de az igazi szakemberek sosem fogadnak el készpénzt. (Bűnügy-baleset)
Ha a ruhákat nem megfelelően mosod, tönkremennek – ez tiszta sor. A kezelési útmutatóban ugyan ott van, hány fokon mosható az anyag, de vannak trükkök, amik nincsenek rajta a kis cetlin. Ezeket a trükköket áruljuk most el, hogy kedvenc ruháid sokáig olyanok maradjanak, mintha újak lennének.
A szociális helyzet javítását, valamint a demográfiai visszaesés ellensúlyozását célzó intézkedéseket hirdetett meg Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán, a törvényhozás két háza előtt elmondott évértékelő beszédében. Putyin...
A Hír TV újabb nyilvánosságra hozott, néhány évvel ezelőtti felvételen az látszik, hogy Jakab Péter egy lakossági fórumon többek közt roma felzárkóztató programokon gúnyolódott.
Az utóbbi száz év legdrágább műtárgy vásárlásának örülhet a Szépművészeti Múzeum: a kormány támogatásával a flamand Anthonis Van Dyck képével bővült a gyűjteménye. (Kultúra)
Az Országgyűlés korábbi döntésének értelmében visszavásárolhatják a bankok által elvett otthonukat a Nemzeti Eszközkezelő (NET Zrt.) ügyfelei. A NET Zrt. március 31-ig bezárólag minden érintettnek megküldi azt a tájékoztató levelet...
Mátraverebély és a szentkúti erdő környékén fotózta le a különleges állatot egy bátonyterenyei hobbifotós, akinek már tavaly is sikerült képeket készítenie a fehér szarvasról.
Brit tudósoknak sikerült megállapítaniuk Stonehenge köveinek korát és pontos származási helyét. Eredményeik alapján megkérdőjeleződik az a korábbi feltételezés, hogy a köveket hajón szállították Walesből az angliai síkságra.
A szociális helyzet javítását, valamint a demográfiai visszaesés ellensúlyozását célzó intézkedéseket hirdetett meg Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán, a törvényhozás két háza előtt elmondott évértékelő beszédében. Putyin...
Azt már a Vision E koncepció óta tudjuk, hogy a Škoda első elektromos autója egy kupésított crossover lehet majd, ezt pedig tovább erősíti a márciusi Genfi Autószalonon bemutatkozó vadonatúj tanulmány, mely a Vision iV nevet kapja. A gyáriak a korábban megmutatott három skicc után – amelyeken csak kívülről csodálhattuk meg az autót – ezúttal az uta
DEKONCENTRÁLTSÁG Három idén lejátszott forduló után tovább növelte előnyét a Ferencváros a labdarúgó NB I élén, az a bizonyos pohár jelenleg mégis inkább félig üresnek tűnik. (Sport)
Március 18-ig akár sms-ben is kérhetik az szja-bevallási tervezetük postázását az adóhatóságtól azok, akiknek nincs ügyfélkapu-regisztrációjuk - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel. A NAV idén...
Kézsérülése után hamarosan újra ott lehet a jégen az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó Liu Shaoang. Mint az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, segít a társaknak a felkészülésben, de a márciusi világbajnokságot nem vállalhatja. Bátyja, Liu Shaolin Sándor arról beszélt, mennyire nehéz volt a testvére nélkül versenyeznie a Világkupa-s
Karácsony Gergely szerint a közösségi közlekedés, a köztisztaság és a parkgondozás színvonala is romolhat a csökkenő források miatt. Az LMP többek között a dráguló metró felújítást kritizálta.
Az Agrárminisztérium a szőlőültetvényeket veszélyeztető kártevőkkel szemben - mint például az amerikai szőlőkabóca - fontosnak tartja a megelőzést, amelyhez jelentős összegben támogatást nyújt. A támogatás igénylése egyszerűsödik, a kérelmek 2019. március 1-31. között nyújthatók be postai úton a Magyar Államkincstárhoz.
Félelmetes kijelentéseket tett Vlagyimir Putyin orosz elnök a ma megtartott évértékelő beszédében. A hidegháború óta nem volt ilyen veszélyes a helyzet, ilyen törékeny a béke:
Tesla értékesítési és átadási pontot nyit Budapesten az Universal Leasing Kft. - derül ki a Tesla honlapján található magyar nyelvű közleményből. A szalon a Petőfi-híd pesti hídfőjénél lehet (az Universal Leasing Kft. a 1095 Budapest...
Előbb támogatnék egy tisztességes fideszes jelöltet, mint olyasvalakit, akit egy büntetőeljárásban már elítéltek, vagyis például Hunvald Györgyöt – ezt Márki-Zay Péter mondta a 168 Órának adott interjújában.
Négy év után visszatér Niksa Dobud, a horvátok olimpiai bajnok vízilabdázója, aki az olasz Pro Recco csapatához igazol, mivel áprilisban lejár a doppingvétség miatti eltiltása.
A világ legérdekesebb időjárásjelentése érkezett meg a héten. Szinte hihetetlen, de a Marson állomásozó Insight űrszonda kedd óta már meteorológiai adatokat is küld a vörös bolygóról.