Tavaly a születési és halálozási folyamatok eredményeképpen 41 300 fővel lettünk kevesebben Magyarországon. A szám kicsivel magasabb, mint az utóbbi években jellemző 35-40 ezer fő, ezzel viszont a harmadik legnagyobb mértékű fogyás...
A Néppárt szóvivője azt közölte a Népszavával, hogy a párt frakciója nem tárgyalja a Fidesz-kormány plakátkampányát, és a március elején esedékes frakcióülésen sem szerepel a napirendi pontok között.
Bár magyarok százezreit érinti, kevesen szoktak higgadtan, szakszerűen, mégis érthetően beszélni a magyar kivándorlásról. Emiatt nem csak az elmúlt évek “Wizzair-generációjáról”, de a száz éve elköltözött felmenőinkkel is nehezen tudunk mit kezdeni.
Az őszi káposztarepce tavaszi növényvédő szeres kezelései során gyakran használunk olyan rovarölő szert, ami a méhekre mérsékelten, vagy éppen kifejezetten veszélyes. Ezeknek a készítményeknek az engedélyokirata a kijuttatás legutolsó időpontját is meghatározza.
A 4iG mai bejelentése szerint a társaság társaság ajánlatát nyertes ajánlatként hirdették ki a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) hálózati aktív eszközök szállítására és kapcsolódó szolgáltatások megvalósítására...
Jövőre újabb 6 milliárd forintot fordítanak a várólisták csökkentésére, jelentette be tegnap Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. A betegnek minden nap számít, de sajnos a világon sehol sem műtik meg minden esetben azonnal. Magyarországon az elmúlt hat évben sikerült jelentősen csökkenteni azt az időt, ami a diagnózistól a tervezhető mű
Az Európai Néppárt (EPP) szolidaritást vár Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől - mondta Manfred Weber, az EPP európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője és EP-választási csúcsjelöltje a Der Tagesspiegel című lapban a migrációval foglalkozó új magyar kormányzati kampánnyal kapcsolatban.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) egyik kutatócsoportja által végzett felmérés szerint a többség, ha rajta múlna, még a hálapénz utólagos elfogadását is büntetné, ugyanakkor azt csak kevesen tudják, hogy a hálapénz műtét előtti...
Az Európai Néppárt (EPP) szolidaritást vár Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől - mondta Manfred Weber, az EPP európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője és EP-választási csúcsjelöltje a Der Tagesspiegel című német lap keddi számában a migrációval foglalkozó új magyar kormányzati kampánnyal kapcsolatban.
Szerdán teszi közzé a Duna House negyedik negyedéves gyorsjelentését, a menedzsment három hónapja felfelé módosított profitvárakozása jó eséllyel teljesül.
Az Európai Néppárt (EPP) szolidaritást vár Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől - mondta Manfred Weber, az EPP európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője és EP-választási csúcsjelöltje a Der Tagesspiegel című német lap keddi számában a migrációval foglalkozó új magyar kormányzati kampánnyal kapcsolatban.
„Nem lehet, hogy egy párt az EPP-n belül ennyire keményen lépjen fel a saját, EPP-s bizottsági elnökkel szemben” – nyilatkozta Manfred Weber, az EPP európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője a Der Tagesspiegel című lapnak.
„Nem lehet, hogy egy párt az EPP-n belül ennyire keményen lépjen fel a saját, EPP-s bizottsági elnökkel szemben” – nyilatkozta Manfred Weber, az EPP európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője a Der Tagesspiegel című lapnak.
Az Index egy kormányzati előterjesztésre hivatkozva írja ezt. Úgy tudják, a szakmai vizsga eredménye elegendő lesz ahhoz, hogy a szakirányuknak megfelelő szakra bekerülhessenek a diákok.
Porzsákos vagy porzsák nélküli? Álló vagy fekvő? – morfondírozunk a boltban, amikor eljön az ideje a porszívóvásárlásnak. A Bors segít a kérdések megválaszolásában.
Állatkínzás miatt vádat emeltek egy boconádi gazda ellen, aki borzalmas körülmények között tartotta haszonállatait és elhullott kecskéit a kutyáival etette fel - közölte a Heves Megyei Főügyészség kedden az Mti-vel.
Mit jelent a diabéteszincidencia? Milyenek a hazai adatok? Cikkünkből kiderül, továbbá a kisgyermekkori inzulinkezelés nehézségeiről és módjairól is olvashat.
A brit gazdaság egyre inkább készpénzmentesen működik, 2017-ben először már többen fizettek kártyával az országban, mint készpénzzel. Ennek azonban nem mindenki örül: egyes ügyfelek az eltűnő ATM-eket és bankfiókokat visszakövetelik...
Csöbör Katalin arra nem tudott válaszolni, milyen elvárásoknak kell megfelelnie manapság egy nőnek, de a kormány családpolitikai intézkedéseit nagyon dicsérte.
Henriette Müller, a New York-i Egyetemen oktató szakember szerint az Európai Bizottság elnökei eltérő stratégiák mentén érvényesítik akaratukat az EU-t érintő kérdésekben. A szerző Walter Hallstein, Jacques Delors és José Barroso elnökök munkáját elemezve rámutat, hogy a független, koordinációs és reprezentatív szerepkör helyett politikai szerepet
"A béremelés mértékéről a tárgyalások még folyamatban vannak" - közölte a BKV azt követően, hogy felháborítóan kevésnek nevezte a BKV-nál tervezett 5 százalékos béremelést az Egységes Közlekedési Szakszervezet. "A bértárgyalások...
10% alá kellene csökkennie a görög bankok nem teljesítő hitelállományának a fenntartható növekedéshez, ehhez képest a legfrissebb adat szerint még mindig 46,7% a ráta. Görögország idei várható GDP-jének közel a felére, csaknem...
A PSA konszern kedden tette közzé tavalyi számait, a társaság árbevétele bár 74,03 milliárd euróra nőtt 2018-ban, az elemzői konszenzus ennél is magasabb, 74,76 milliárd eurós árbevételt várt előzetesen. A társaság gyorsjelentés...
Az LG Electronics (LG) három új okostelefont mutat be a 2019-es MWC kiállításon: az LG Q60, K50 és K40 modellek prémium tulajdonságokkal, fejlett technológiai megoldásokkal és stílusos kialakítással debütálnak, kedvező áron. Újraértelmezett felhasználás Az LG új középkategóriás okostelefonjait nagyméretű, csúcsminőségű kijelzővel és mesterségesinte
Meghátrál-e May? Kedd reggel már egyre valószínűbbnek tűnt, hogy a brit miniszterelnök beadja a derekát, és hajlandó késleltetni az unióból való kilépést. A kormányfőt saját kabinetjének tagjai fenyegették lázadással, mert nem akarják elfogadni a szabályozatlan brit kilépést.
"A béremelés mértékéről a tárgyalások még folyamatban vannak" - közölte a BKV azt követően, hogy felháborítóan kevésnek nevezte a BKV-nál tervezett 5 százalékos béremelést az Egységes Közlekedési Szakszervezet. "A bértárgyalások...
Matolcsy György a mai gazdasági bizottsági meghallgatásán véleményt nyilvánított az MTA körüli konfliktusokról is: a jegybankelnök szerint "sok okos ember van ott", "sok jó intézmény", az MTA-nak hozzá kell tennie a versenyképességi fordulathoz. Helyes a kormány "ilyen irányú reformáló politikája" - mondta az MNB elnöke.