A Saxo Bank rekord nyereségről számolt be a Saxo Payments-beli részesedésének értékesítése után, és mind a közvetlen, mind pedig a partnereken keresztüli új ügyfelek száma új csúcsokat ért el.
A szibériai hatóságok ideiglenesen bezárattak kedden egy szénfeldolgozó üzemet, amelyet fekete hóesést kiváltó súlyos levegőszennyezéssel gyanúsítanak.
A K-vitamin a véralvadás egyik fontos szabályozó tényezője, ám jótékony hatásai közé tartozik az is, hogy elősegíti a máj méregtelenítő funkcióját, egyes kutatások szerint pedig a csontok felépítéséhez is szükséges.
Biankó felhatalmazást senkinek sem fog adni az amerikai-magyar védelmi együttműködés megállapodás - ezt mondta Szijjártó Péter külügyminiszter az ATV kérdésére, hozzátéve: az alkotmányos rendelkezések maradnak változatlanul érvényben. A magyar szuverenitás kiemelése szokatlan több más térségbeli országgal kötött amerikai megállapodásokhoz képest.
Erős az amerikai gazdaság, de egyre több veszéllyel kell szembenéznie - nyilatkozta a Fed elnöke, Jerome Powell a szenátusnak mai meghallgatásán. "Általánosságában kedvezőek" az amerikai gazdaság kilátásai, a Fed az eseményeket közelről...
Az olimpiai kvalifikációval járó vasárnapi, sportpisztolyban aratott győzelme után kedden a női légpisztolyosok között is nagy előnnyel nyert Major Veronika az Újdelhiben zajló sportlövő-világkupán. (Sport)
A szocialista EP-képviselő szórólapot juttatott el az Európai Néppárt összes képviselőjének, amelyben leírja, Orbán Viktor személyében olyan embert védenek, aki számtalanszor áthágta a szabályokat. (Belföld; Külföld)
A munkaerőpiaci igényekre fókuszál az oktatási stratégia, amelyben a hallgatók portfólióba rendezhetik a megszerzett kompetenciájukat - mondta az InfoRádióban Tóth Ágnes, az intézmény februárban kinevezett vezérigazgatója.
A Toyota hipermodern – TRI-AD kódnevű – kutatóintézetének igazgatója szerint a teljesen önvezető Lexus illetve Toyota modellek 2020-ban gurulhatnak végig először az autópályán.
Az Egyesült Államok kongresszusa előtt nyilatkozik Jerome Powell, Fed-elnök, a befektetők pedig a rossz tőzsdenyitás után venni kezdték az amerikai részvényeket. A mínuszokat, melyet főleg a Home Depot gyenge gyorsjelentése idézett elő...
A magyarok közel fele már online szerzi be a kívánt prémium terméket, ezzel lassan közelít a 61 százalékos európai és a 69 százalékos világátlaghoz. Honfitársaink 15 százaléka szívesen rendel a tengerentúlról is, és leginkább magasabb...
Az Economist legfrissebb száma gazdaságilag és politikailag egyaránt lehúzza az Északi Áramlat 2 gázvezetéket és Putyin csapdájának nevezi azt, amibe Németország nemes egyszerűséggel belelépett. Véleményem szerint a realitás teljesen más. Az Északi Áramlat 2 egy logikus megoldás Németország és az EU szempontjából. Persze ennek is vannak vesztesei p
14 év börtönbüntetést kapott a Kaspersky Lab egyik vezetője árulásért egy orosz katonai törvényszéktől, vele együtt az orosz hírszerzés egy ezredesét is börtönbe küldték, 22 évre. A vád szerint mindketten az Egyesült Államoknak...
Több mint 80 millió forinthoz jut Magyarország leggazdagabb emberének cégcsoportja azáltal, hogy kútfúró és karbantartó kft-je törzstőkéjét a minimális szintre csökkenti.
Pontról pontra cáfolta a kormányzati Soros-plakátok állításait az Európai Bizottság - hivatalos honlapjukra rakták ki a közleményüket, hogy a tévhitek helyett bemutassák a tényeket. A kormány szerint a cáfolat valójában beismerés - erről pedig levélben is értesítik a magyar választópolgárokat. A Momentum közben Brüsszelbe vitte a Sorosozós plakátok
Az Országos Mentőszolgálat kedden táblaavatással állított emléket a Szomszédok című sorozatnak, amiért 12 éven keresztül öregbítette a mentők hírnevét. Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs szóvivője beszélt a részletekről.
Katkó Károly csatlakozott a Skanska Magyarországhoz, a világ egyik legnagyobb ingatlanfejlesztő és kivitelező csoportja hazai leányvállalatához. Bérbeadási és vagyonkezelési igazgatóként felelős lesz a cég irodai és kereskedelmi üzlethelyiségekre vonatkozó bérbeadási stratégiájának fejlesztéséért, továbbá a vagyonkezelési feladatokért, illetve a bé
"Ki kell mondani, hogy aki erőszakos megmozdulásokra megy, az a legrosszabb bűnrészese" - fogalmazott a francia köztársasági elnök kedden a hivatalában önkormányzati képviselőkkel rendezett vitán. (Belföld)
Az ügyet a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja, mert az áldozat speciális jogviszonyú: rendőr, katona vagy büntetés-végrehajtási dolgozó, esetleg mentességet élvező személy. (Bűnügy-baleset)
A héten érkezik a magyar mozikba Király Levente Piedone nyomában - Bővített moziváltozat című dokumentumfilmje. Ez a legelső átfogó portréfilm Bud Spencerről. Több mint négy éven át, öt országban és negyvenöt közreműködővel forgatták.
Feltehetően Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek szánt, 90 ezer palacknyi orosz vodkát foglaltak le a holland vámhivatal munkatársai Rotterdamban - közölte az Algemeen Dagblad című holland napilap kedden.
"Ki kell mondani, hogy aki erőszakos megmozdulásokra megy, az a legrosszabb bűnrészese" - fogalmazott a francia köztársasági elnök kedden a hivatalában önkormányzati képviselőkkel rendezett vitán. (Belföld)
A Fővárosi Polgármesteri Hivatal hálózata hasonlóan blokkolja a meleg, leszbikus vagy biszexuális témával foglalkozó portálokat, mint a meztelenséget vagy szexet tartalmazó webhelyeket. (Belföld)
Amint az előre borítékolható volt, vihart kavart a román politikában az az RMDSZ kongresszuson elfogadott határozat, amely kimondja, hogy a romániai magyar közösség saját szimbólumainak tekinti a székely zászlót és himnuszt, valamint a magyar nemzet zászlóját és a magyar himnuszt. (Külföld)