A jövő hét makronaptárának legfontosabb eseménye a jegybank kamatmeghatározó ülése lesz, emellett munkaerőpiaci, beruházási statisztikák is megjelennek.
Kihirdették a 39. Arany Málna "nyerteseit". A díjat, amit egyfajta vicces anti-Oscardíjként, szégyendíjként tartanak számon, hagyományosan az Oscar-gála előtt egy nappal adják át.
Több mint félmillió embert érint valamilyen ritka betegség Magyarországon - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára vasárnap Szegeden.
A magyar cégek többsége elkerülhetőnek tartja, hogy az Egyesült Királyság megállapodás nélkül hagyja el az Európai Uniót, ezért egyelőre nem készült fel a kilépés következményeire - mutat rá az EY közel 50 vállalati vezető körében végzett felmérése.
Meghalt Stanley Donen Hollywood leghíresebb musicaljeinek, köztük az Ének az esőben című filmnek a rendezője és társrendezője, koreográfusa - közölte fia, Mark Donen.
A Volkswagen közzétette előzetes 2018-as számait, amelyből kiderült, hogy a számos kihívás ellenére a németeknek sikerült több autót eladniuk globálisan és minden fontos soron felülmúlták a 2017-es üzleti évet. A cég vezére ugyanakkor...
A robotok szépen lassan mindennapjaink részévé válnak, és így az idősek életminőségének javításában is komoly szerepet tudnak vállalni. Azokban a fejlett országokban, ahol kevesebb gyermek születik, több robot van, míg a fejlődő, fiatal országokban, ahol több gyermek születik, kevesebb a robot.
Az erről szóló nyilatkozatot vasárnap írta alá öt lengyel ellenzéki párt, köztük a fő ellenzéki erőt adó Polgári Platform (PO). Ezzel ellenzéki koalíció alakult az EP-választásokra Lengyelországban
ÉJSZAKA: Az éjszaka folyamán többnyire borult lesz az égbolt, elszórtan ködre, gyenge csapadékra lehet számítani. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és -4 Celsius-fok között alakul. 20 km/órás északnyugati szél várható. HÉTFŐ: Napközben változóan felhős lesz az égbolt, helyenként megnövekedhet a felhőzet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és
Több mint félmillió embert érint valamilyen ritka betegség Magyarországon - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára vasárnap Szegeden. Horváth Ildikó a Ritka betegségek világnapja...
Így február második felében még fontosak a tartalmas fogások, de már vágyunk egy kis gyümölcsös könnyedségre is. Most olyan menüt állítottunk össze, amelynek ékessége a desszert: a piskótával, zselével és krémmel gazdagított angol gyümölcskehely, a trifle.
Az orosz mezőgazdasági minisztérium szerint ebben az évben az üvegházi zöldségtermesztés a tavalyi rekordot is több mint 200 ezer tonnával meghaladva, 1,3 millió tonnára bővül. Az előrejelzések szerint öt év alatt elérik az évi 2 millió tonnás szintet az ország üvegházai.
2015-ben a déli határszakaszra felhúzott magyar kerítés is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a balkáni útvonalat sikerüljön lezárni a migránsok előtt. Most az olaszok kemény politikájának köszönhetően sikerült ugyanez a Földközi-tengeren.