Az életünk során számos leckét kell megtanulnunk, és utat bejárnunk, míg megtaláljuk a saját boldogságunkat. Mindenkinek más jelenti az elégedettséget,...
Az Economist legfrissebb száma gazdaságilag és politikailag egyaránt lehúzza az Északi Áramlat 2 gázvezetéket és Putyin csapdájának nevezi azt, amibe Németország nemes egyszerűséggel belelépett. Véleményem szerint a realitás teljesen más. Az Északi Áramlat 2 egy logikus megoldás Németország és az EU szempontjából. Persze ennek is vannak vesztesei p
Donald Trump a 2020-as elnökválasztáson nagyobb arányú győzelmet arat majd, mint 2016-ban - vélekedett Steve Bannon, az elnök volt tanácsadója a CBS televíziónak Rómából adott interjújában. (Külföld)
A világ számos országában tartják fontosnak, hogy az esti híradó után egy igazán dögös hölgy mondja el a várható időjárást. Nos, ő mind közül a legdögösebb...
Lassan minden pártnál összeáll az önálló EP-lista, de ez nem azt jelenti, hogy májusig egyik-másik jelölti sor ne egyesülhetne, mint ahogyan azt az MSZP és a Párbeszéd esetében várják.
Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök a terrorizmus elleni közös harc fokozására szólította fel az Európai Uniót a szervezet és az Arab Liga vasárnap Sarm-es-Sejkben megkezdődött első csúcstalálkozójának megnyitóján.
Az idei Oscar-gálán A kedvenc és a Roma című film tíz-tíz, a Csillag születik nyolc, míg a Fekete párduc hét jelöléssel büszkélkedhet, ám kérdés, hogy ebből hányat tud díjra váltani. Vajon a nagy nyertesek, vagy a nagy vesztesek sorát gyarapítják? Mert mindkettőből akad az Oscar történetében. A magyar idő szerint február 25-én, hétfőn, hajnali 2 ór
Svédország nem hajlandó segítséget nyújtani a Szíriában elfogott állampolgárai visszatéréséhez, akik az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez csatlakoztak - jelentette be Stefan Löfven svéd miniszterelnök az STV közszolgálati televízió műsorában vasárnap.