2019. február 19. kedd

febr. 19
11:09
Az 5 legjobb tavaszi kirándulóhely az országban (Spabook)
Amint végre beköszönt a jóidő, a legtöbben úgy érezzük, hogy itt az ideje kimozdulni, barangolni egy kicsit a természetben, utazni, túrázni...
febr. 19
11:12
Azt hitte, csak rosszul van, de az orvos közölte, hogy szülni fog. A lány reakciója a címlapokra került (Blikk)
Az egész kórház ledöbbent, és még most is alig tértnek magukhoz!
febr. 19
11:12
Hivatalosan is vége: bejelentette angliai gyárának bezárását a Honda (Blikk)
Bejelentette kedden angliai üzemének bezárását a Honda. A japán autóipari óriáscég 2021-ben - az előző napi sajtóértesülésekben említett időpontnál egy évvel korábban - számolja fel a délnyugat-angliai Swindonban működő, 3500 alkalmazottat foglalkoztató üzemét, ahol évente 150 ezer Civic modellt gyártanak a globális piac számára.
febr. 19
11:12
Bírságot kapott a Cetelem Bank és a leányvállalata (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 13,5 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Cetelem Bankra és leányvállalatára, az ONEY Magyarország Zrt.-re, elsősorban az adósságfék szabályokat és az informatikai területet érintő ismételt jogsértések, illetve a banknál feltárt egyéb működési szabálytalanságok miatt.
febr. 19
11:12
A gyerekek vérében és vizeletében is kimutathatóak az otthoni méreganyagok (WebBeteg)
A vinilpadlóval borított vagy lángmentesítő anyagokkal kezelt bútorokkal felszerelt otthonokban élő gyerekek vérében és vizeletében jóval magasabb a potenciálisan ártalmas, félig illékony szerves vegyületek (SVOC) koncentrációja, mint azon társaiknál, akiknek otthonában nincsenek ilyen anyagok - állapították meg az amerikai Duke Egyetem kutatói.
febr. 19
11:12
Hóvirág: szép, de tilos leszedni (Háziállat)
Náhány meleg nap után már ki is nyíltak az első hóvirágok a Mecsekben. A tavasz hírnökének is nevezett növény 2005 óta védett az Európai Unióban, így Magyarországon sem szabad leszedni. Aki mégis megteszi, szálanként akár 10 ezer forintos bírságra számíthat.
febr. 19
11:12
A Honda bezárja angliai gyárát (444.hu)
3500 munkahely szűnik így meg. Hivatalosan nem a brexit miatt döntöttek, de ezt sokan kétkedve fogadják.
febr. 19
11:12
Az első lépés egy új F1 felé: egységes váltók 2021-től (m4sport.hu)
Az FIA pályázata más jellegű tervekről is árulkodik.
febr. 19
11:12
Innovatív energetikai szolgáltatót vásárolt fel a Shell (NRGreport)
Felvásárolta a Shella sonnen céget, amely vezető szerepet tölt be a háztartások számára biztosított intelligens energiatárolási rendszerek és innovatív energetikai szolgáltatások piacán - tájékoztatta a Shell Overseas Investment B.V. hétfőn az MTI-t.
febr. 19
11:12
Megmenekül a kotyogó gyár (BorsOnline)
A Bors megtudta, mégse húzza le teljesen a rolót a nagy múltú szarvasi kotyogókat gyártó cég. Január végén röppent fel a hír, - amit a cég vezetése meg is erősített – hogy anyagi gondok miatt döntöttek úgy, hogy leállítják a több mint 60 éves múltra visszatekintő Szarvasi Vas-Fémipari Zrt-ben a lámpák és kávéfőzők gyártását. A hír nagy visszhangot
febr. 19
11:12
Baukó Éva saját magáról: "Feszengős, szorongós szar voltam " (SzMo)
Az egykori villalakó nem búsul, a Life.hu-nak elmondta, nem lesz munkanélküli, megvannak a tervei, hogyan tovább.
febr. 19
11:12
Összeesküvés-elméletet sejtenek Petruska rajongói (Life)
Akadtak olyanok, akik az egész eljárást hamisnak tartották.
febr. 19
11:15
11 év alatt 30 százalékkal kell csökkenteni a kamionok emisszióját az EU-ban (Menedzsment Fórum)
Ez nem járművenként értendő, hanem átlagban, vagyis a jövőben is készülhetnek légszennyezőbb nehézgépjárművek, de azok kiugró értékeit környezetkímélőbb modellekkel kell majd ellensúlyozni.
febr. 19
11:18
Szijjártó Péter Jeruzsálemben: elkeseredett emberekből könnyen lehetnek terroristák (Infostart)
Nem szabad összekeverni a kereskedelmi és gazdasági korlátozó intézkedéseket a béketeremtéssel - fogalmazott a külügyminiszter
febr. 19
11:18
Brexit-tragédia: hivatalosan is bejelentette angliai gyárának bezárását a Honda (Blikk)
Bejelentette kedden angliai üzemének bezárását a Honda. A japán autóipari óriáscég 2021-ben - az előző napi sajtóértesülésekben említett időpontnál egy évvel korábban - számolja fel a délnyugat-angliai Swindonban működő, 3500 alkalmazottat foglalkoztató üzemét, ahol évente 150 ezer Civic modellt gyártanak a globális piac számára.
febr. 19
11:18
Egyre többfelé veszélyes a levegő (hirado.hu)
Az egészséges embereknél is tünetek jelentkezhetnek.
febr. 19
11:18
Családi és VW-s vonásokkal érkezett az új Ssangyong Korando (Autónavigátor)
Megújult a Ssanyong Európában is népszerű crossovere a Korando, a legfrissebb családi vonások szerint rajzolták és még több kijelzőt kap, mint gondoltuk volna.
febr. 19
11:18
Forró: Shawn Mendes egy szál alsógatyában feszít (Joy)
Mindegy, hogy 16 vagy 36 éves vagy, ez a kép nagyon fog tetszeni.
febr. 19
11:18
Van Dyck-festménnyel gazdagodik a megújult Szépművészeti Múzeum (Igényesférfi.hu)
Anthonis Van Dyck Stuart Mária Henrietta hercegnőről készült portréját az utóbbi száz évben rekord értékű 2,1 milliárd forintért szerezte meg a Szépművészeti Múzeum.
febr. 19
11:18
Bálint Botond: Az Ellenzék a Suzuki kapui előtt (Tiszta Jövő)
A mi közös csodás nagy Ellenzékünk tegnap sajnos beleesett a folytatások egyik klasszikus hibájába.
febr. 19
11:20
Kiderült, ki narrálta az ISIS videóit (Blikk)
Kiderült ki az Iszlám Állam hangja.
febr. 19
11:24
Tóth Gabi nyílt vallomása. Belesajdul a szíve, aki olvassa (Blikk)
Nem tartotta magában.
febr. 19
11:24
Huawei: Nem tud minket eltiporni Amerika (Portfolio)
Nem tud minket eltiporni Amerika - mondta a Huawei alapítója, Ren Zhengfei egy, a BBC-nek adott interjú során. Hozzátette, hogy a társaság pénzügyi igazgatójaként tevékenykedő lánya letartóztatása mögött politikai motivációk húzódtak...
febr. 19
11:24
Gyöngyösi: A magyar fiatal egy szaporítani való haszonállat (HírTV)
A fideszes államtitkár visszautasította a jobbikos képviselő megjegyzését.
febr. 19
11:24
Kigyúrta magát a Született feleségek sztárja: Bomba formában van (Femcafe)
A Született feleségek sztárja szárnyal a boldogságtól.
febr. 19
11:24
Elindult a Cornexi új, HCN termékcsaládjának kampánya (Márkamonitor)
Január közepével indult a Cornexi új termékportfóliója, a HCN, azaz a hozzáadott cukor nélküli termékek bevezető kampánya. A termékcsalád első tagjaival az instant zabkásák között találkozhattunk, ezek sikerén felbuzdulva bővítette ki a magyar márka HCN termékeinek palettáját gabonapelyhekkel, valamint müzli- és zabszeletekkel. A kampányt a Labowsk
febr. 19
11:24
Megkérte kedvese a magyar modell kezét: videón a megható pillanat (Life)
Csodás helyen történt.
febr. 19
11:30
Új forintérmét adnak ki Magyarországon: ennyit fog érni, így néz ki (Pénzcentrum)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) emlékérmét bocsát ki február 20-án Munkácsy Mihály születésének 175. évfordulójára. Az érméket két különböző névértéken vezetik be, az egyik darab 10 000, míg a másik 2 000 forintos lesz. Mindkettőből...
febr. 19
11:30
Elkapkodták a jegyeket, telt házas lesz a magyar-horvát Eb-selejtező (m4sport.hu)
Óriási az érdeklődés, a vb-ezüstérmes márciusban érkezik Budapestre.
febr. 19
11:30
Újabb felvétel: aberráltnak nevezte a homoszexuálisokat a jobbikos képviselő (HírTV)
Egy 2010-es kampányrendezvényen pedig a zsidó és a cigánykérdés volt a téma.
febr. 19
11:30
Demeter Márton: Igenis ráférne egy reform az Akadémiára (Tiszta Jövő)
Hiteltelen az a narratíva, hogy kizárólag a tökéletes, ideológiamentes MTA-n zajlik a tudomány művelése, s ennek megy neki a kormány „gőzhengere”. Interjú.
febr. 19
11:30
Kamu lenne a magyar sztárok rengeteg Instagram-követője? (SzMo)
Manapság számtalan eszközzel lehet már ellenőrizni egy véleményvezér hitelességét.
febr. 19
11:30
Hatalmas tévhit, hogy jó a citromos víz éhgyomorra (Life)
Meg is betegíthet, ha rendszeresen iszod.
febr. 19
11:33
A szakemberhiány a legfőbb gátja a hazai építőipar további bővülésének (Menedzsment Fórum)
Az idén a tavalyi kevesebb mint felére, de még mindig 10 százalék körülire csökkenhet a hazai építőipar növekedése, 2020-ban viszont már csak stagnálhat – véli a GKI Gazdaságkutató Zrt. A bővülési ütem fenntartásának gátja elsősorban a krónikus szakemberhiány.
febr. 19
11:33
Real Madrid: ő lehet Sergio Ramos utódja (Sport365)
Fiatal brazil futballistát igazolhatnak a királyiak.
febr. 19
11:33
Folytatódik a PM várbeli épületének felújítása (vg.hu)
A Belügyminisztérium a következő.
febr. 19
11:35
Hivatalos: bezárja brit üzemét a Honda (vg.hu)
A hétfői sajtóértesülésekkel szemben egy évvel korábban, már 2021-ben kerül utcára összesen 3500 ember.
febr. 19
11:36
Tűz a római repülőtéren (Infostart)
Több ezer utas várakozik reggel 8 óra óta a repülőtér épületei előtti téren.
febr. 19
11:36
Lefotózták a mesebeli csodaszarvast a nógrádi erdőben (Blikk)
Ritka állatot sikerült lefotóznia egy amatőr fotósnak a mátraverebélyi erdőben.
febr. 19
11:36
A kisgyermekes anyák kétharmada kihasználná a családvédelmi akcióterv lehetőségeit (hirado.hu)
A csok minden csoportban népszerű, minden harmadik család szeretné azt igénybe venni.
febr. 19
11:36
Teltház előtt játszik a válogatott a horvátok elleni Eb-selejtezőn (444.hu)
Magyarország március 24-én fogadja a vb-ezüstérmeseket.
febr. 19
11:36
Újabb botrányos felvétel: aberráltnak nevezte a homoszexuálisokat a jobbikos képviselő (HírTV)
Egy 2010-es kampányrendezvényen pedig a zsidó és a cigánykérdés volt a téma.
febr. 19
11:36
Kutatás: A családanyák kétharmada igénybe venné az új támogatásokat (Igényesférfi.hu)
A kisgyermekes édesanyák 98,6 százaléka egyetért a családvédelmi akciótervvel és 64 százalékuk tervezi legalább az egyik lehetőség igénybevételét – derül ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) friss közvélemény-kutatásából.
febr. 19
11:36
Kis dél-afrikai étterem nyerte a legújabb gasztronómiai díjat (Képmás)
Friss halat, hínárt kínálnak. A dél-afrikai halászfaluban lévő Wolfgatnak ítélték oda az év étterme díját.
febr. 19
11:36
15 ezerért kiviszik a virágcsokrát Szlovákiába is (BorsOnline)
Akár egy napon belül is tud virágot küldeni a világ másik felé­re. Sok esetben nem is kerül többe, mintha belföldön tenné.
febr. 19
11:38
Zsuzsanna napja van - ha ma nagyon figyel, meghallhat valamit, amiből kiderül, mikor lesz tavasz (Blikk)
Jeles nap a mai, a Zsuzsannák ünneplik névnapjukat. az ószövetségi eredetű névhez számos hazai néphit kapcsolódik. Például a medve tavaszváró napja mellett, ami február 2-án van, ez, vagyis Zsuzsanna napja, február 19-e állítólag az egyik legmegbízhatóbb olyan nap, amikor meg lehet tudni, milyen messze van még a tavasz!
febr. 19
11:39
A „semmi vacsi” diéta előnye és hatása a testedre (Spabook)
Egyél ötször naponta! Nem, elég háromszor, de az jó bőséges legyen! Tele van az internet ehhez hasonló tippekkel, viszont van egy harmadik kategória,...
febr. 19
11:42
Tőkés László: Igazságtétel nélkül nem vihető sikerre a rendszerváltozás (HírTV)
Szerinte enélkül Magyarország jelenlegi válságos állapota nem orvosolható.
febr. 19
11:42
Cornexi: hozzáadott cukor nélkül (Márkamonitor)
Elindult a Cornexi új termékportfóliója, a HCN, azaz a hozzáadott cukor nélküli termékek bevezető kampánya. A termékcsalád első tagjaival az instant zabkásák között találkozhattunk, ezek sikerén felbuzdulva bővítette ki a magyar márka HCN termékeinek palettáját gabonapelyhekkel, valamint müzli- és zabszeletekkel. A kampányt a Labowsky kreatív ügynö
febr. 19
11:42
Kivonul a Honda Délnyugat-Angliából (Képmás)
3500 alkalmazottat foglalkoztató üzemét zárja be a Honda a délnyugat-angliai Swindonban.

Keresés