A JP Morgan kedvezően látja a feltörekvő piaci részvények kilátásait, a bankház szakértője arra számít, hogy a Fed szünetet tart a monetáris szigorítással és az USA és Kína végül megegyezéssel zárja majd a két ország kereskedelmi...
Jelentősen korlátoznák a következő években az új teherautók és buszok szén-dioxid-kibocsátását az Európai Unióban az Európai Parlament és az Európai Tanács képviselői által kidolgozott történelmi jelentőségű új megállapodás...
Gyermekpornográfia és szexuális visszaélés bűntette miatt hét év börtönbüntetésre ítélt a másodfokon eljáró Győri Törvényszék egy győri férfit, aki szexuális viszonyt folytatott élettársa tizennegyedik életévét éppen betöltő lányával, amelyet többször is rögzített mobiltelefonjával - tájékoztatta a megyei főügyész kedden az MTI-t.
Tegnap az amerikai tőzsdék zárva tartottak, így innen nem érkezett iránymutatás. Sem az ázsiai, sem az európai tőzsdéken nincs határozott elmozdulás ma reggel, a BUX mérsékelt eséssel indította a napot. A befektetők a kereskedelmi tárgyalások...
Az MTA volt elnöke szerint egy olyan ponton vagyunk, ahol a középszer harcol a pozíciókért. Pálinkás József úgy fogalmazott, a semmiért elnyert tudományos címnek semmi értéke nincs.
Emelkedett a szálló por levegőben mért koncentrációja az elmúlt napokban Nyíregyházán. A szálló por 24 órás átlagértéke szombaton és vasárnap meghaladta a köbméterenkénti 75 mikrogrammos tájékoztatási, hétfőn pedig a köbméterenkénti 100 mikrogrammos riasztási küszöbértéket. A városban továbbra is a szmogriadó tájékoztatási fokozata van érvényben.
Mostantól money.hu néven működik az ingatlanhirdetési piacon vezető szerepet betöltő ingatlan.com csoporthoz tartozó BankRáció.hu. A BankRáció.hu a magyar piacon elsőként jelent meg online hitelkalkulátoraival, amelyek segítségével az érintettek számos bank ajánlatából a legkedvezőbbet választhatják ki. Emellett a teljes hitelfelvételi folyamatban
Miskolcon fokozatosan romlik a levegő minősége, ezért Kriza Ákos polgármester kedd reggel elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát - tájékoztatta a polgármesteri hivatal sajtóosztálya az MTI-t.
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 2,106 milliárd forint adózott nyereséget ért el 2018-ban, az éves díjbevétele 25,832 milliárd forint lett - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Peter Altmaier, német pénzügyminiszter és egyben Angela Merkel bizalmasa aggódik amiatt, hogy Donald Trump amerikai elnök a kereskedelmi minisztérium által elkészített jelentés alapján vámot vet majd ki a külföldi autó- és alkatrészimportra....
A Bayern Münchennél tudják: egy nehéz nap éjszakája vár rájuk, amikor ma este Liverpoolban lépnek fel a BL nyolcaddöntőjében. Ebből az alkalomból a német klub az angol város másik jelentős exportcikke, a Beatles előtt, egészen pontosan annak az idén ötvenéves, legendás albuma, az Abbey Road előtt tiszteleg. Készítettek egy fotót, amelyen négy játék
Akár tizenkét év fegyházbüntetést is kaphat az a férfi, aki tavaly áprilisban Székesfehérváron, az általa bérelt hetedik emeleti lakás ablakából engedély nélkül tartott, távcsővel felszerelt légpuskával célzott lövéseket adott le egy bevásárlóközpont előtt elhaladó, az autóbuszmegálló irányába gyalog közlekedő, illetve ott várakozó emberekre.
Az MNB utóvizsgálatai nyomán összesen 13,5 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Cetelem Bankkal és leányvállalatával, az ONEY Magyarország Zrt.-vel szemben, elsősorban az adósságfék szabályokat és az informatikai területet érintő...
A McDonald’s Corporation bejelentette, hogy üzletrész-adásvételi szerződést írt alá Scheer Sándor vállalkozóval és tapasztalt üzletemberrel, aki elkötelezett szándékát fejezte ki, hogy a magyar piac Developmental Licensee (DL) partnerévé váljon. A megállapodás értelmében a McDonald’s a magyarországi vállalatban meglévő tulajdoni érdekeltségét telje
Előző cikkemben a régen népszerű, mára sajnos elfeledett almafajtákról írtam. Nagy örömömre az online közösségből többen is kommenteltek a cikk alá, mégpedig saját kedvenc, történelmi almafajtáik nevét. Úgy gondoltam, megosztom ezeket is az olvasókkal, hátha más is kedvet kap a régi almafajták termesztéséhez.